2013. március 27., szerda

4évszak asztal/Tavasz

Folytatom a sorozatot.
(üzenet a jövőnek: mikor ezt a tavaszi asztal dekorációt posztolom (meg amikor fotóztam is), kint közel 10 centis hó van és 0 fokok.... csak hogy emlékezzünk, micsoda március vége volt :P )

Fricska a télnek, vagy a hétvégére ünnepi asztaldekorációnak egy kis tojásos-nyulas aprósággal kiegészítve, ha valaki szeret ilyennek dekorálni.
Mindenesetre mikor a szalvéta virágokat készítettem arra gondoltam, hogy a kertben vagy teraszon terítek éppen egy könnyű kabátkában, évszaknak megfelelő szellő fújja arcomat és csiklandoz a napocska.
Remélem nemsokára így lesz. Addig Annáékat megint vendégül láttam egy tavaszcsalogató ebéddel ;).


Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!


2013. március 16., szombat

Drága tapéta helyett #2

Ez egy régi-régi történet. Konkrétan 2 évvel ezelőtti, mint a többi egyéb, amikor már csomó mindenről volt elképzelésünk, csak házunk nem volt még hozzá :D.
(az első tapéta helyettesítés a játszószobában)
Egy nagyon szép katalógust lapozgattam, amikor megláttam benne egy tapétát. Kék alapon arany minta, olyan barokkos féle, de modernbe hajló.
Akkor úgy gondoltam, hogy lesz egy falnyi ilyen az étkezőnél, igaz akkor a falat még máshova képzeltem, de ez részletkérdés.

Vártam, hogy mikor lesz pénzünk erre a tapétára, de eddig mindig volt fontosabb "költeni való". Útközben jött az ötlet, hogy áhh, inkább stencilezek hasonlót. Azóta már megvehettük volna, ha nagyon akarjuk, de addigra úgy belelkesedtem a stencilezéstől, hogy "juszt is". Ehhez hozzájárult, hogy fejembe vettem, hogy valami hímzés mintát festek fel, amely merész lesz, mert hímzés mintákat, ha eddig nem is látott helyeken (mai ruhák, kiegészítők, torták és bútorok) divatos lett alkotni, de eredeti színében.

Ezek közül gondoltunk választani:

tetszett: bal/2/2.,4. - jobb/1/2., 4., 6, /2/1., 2., 3/5, 4/3.
Végül a férj tette i-re a pontot, a színes úri hímzésből 2. sor 4.-vel.


A végeredmény pedig ez lett:


Szerintem aqua, férj szerint zöld, más szerint kék. Bár inkább türkizes amit szerintem nem kell megkülönböztetni kékre vagy zöldre, mert önmagában hordozza mindkettőt :)
A stencil színe pedig óarany, jó sűrű festék volt, szuper volt vele dolgozni!

A mintát corel drawba megrajzoltuk a kép alapján, kinyomtattuk, majd a spirálos mappához használandó fehér műanyag előlapra rajzoltam át. Sokan morfondíroztunk, próbálgattuk, milyen sűrűn, milyen távolságra legyen a minta, végül az egy minta-egy szünet sorolást választottuk. A mintát átrajzoltam és kivágtam. Hogy pontosan ugyanúgy és olyan magassában legyen, összetűztem sima átlátszóval is, amely a szünetet jelzi. Szivaccsal vittem fel a festéket.


Természetesen itt is lettek kis hibák (férjem szerint mindenbe kell egy kis hiba, ami házi :P) így azt utólag tudtak kijavítani.


Mivel a széle vonzza magához tárgyakat, jó pár helyen lepattant már, élvédőt raktunk fel. Egyik oldalról fehér, másik oldalról színes.


Kapott egy réteg vizes lakkot is (parketta lakk), hogy tutibiztos sikálós ellenálló legyen a koszos mancsok és filctollak ellen :)


Merész ugye? Szerintünk is :) Méghozzá én személy szerint meg nem mondanám, hogy ez egy nép hímzés, ha nem láttam volna a gyűjtő táblán. Viszont, mivel a környezete csupa fehér-szürke-sötét szürke-kis fekete-homokszín, ezért ez a "kis" szín nagyon jól áll a háznak. Ezt a színt pedig nagyon szeretjük, de sokkal jobb így, hogy a többi fal fehér lett, mint az eredeti elhatározásban, amikoris minden falnak ilyen színe lett volna (meg volt is), ezen a falon a plusz mintával.
Mire pedig eljutottam ehhez a "projekthez" a stencilezést már jobb begyakoroltam máshol :)

Most pedig itt egy csomó arany festék, törhetem a fejem mit pingáljak még le arannyal :D:D:D:D.


2013. március 13., szerda

Tavaszias ajtó 2013

Nagyon jól esik megint a díszes, "sűrű", őszi és téli/karácsonyi bejáratok után a könnyed, rém egyszerű dekoráció.
Látszólag úgy tűnhet, nem nagyon erőltettem meg magam, pedig ez direkt így lett kitalálva :P

Buxus koszorú, festett tűzoltós vödör, barna és világoskék ágak. {homlokzatfestés, tetőfelpofozás, lambéria festésének befejezése...kell.}

A buxus koszorú amilyen egyszerű volt, olyan fejtörést okozott. Először is láttam ehhez hasonlót, és mondtam, hogy én ezt akarom most tavaszra. Akkor ki kellett derítenem minek hívják egyáltalán ezt a növényt (köszönöm kedves olvasóm ;) ), aztán, hogy honnan szerezzek? Legyen élő vagy mű? De ha élő honnan? A mi bokrunk még csak most éledezik. Kaptam végül "ajándékba" ovistársunk anyukájától, megnyirbálta nekem kicsit az övét.
Így készült:
Ez az adag kb. egy nagy reklámszatyornyi, hosszabb, dúsabb, rövidebb ágakból. Kell még damil, (olló) és tetszőleges szalag.

Koszorú meg semmilyen alapot nem használtam, önmaga lett az alap. Fogtam két nagyobb ágat, egymás melléraktam kis elcsúsztatással (bal oldali kép) és damillal elkezdtem körbetekerni. Mikor a végére értem, egy újabb hosszú szárat (szálat) raktam hozzá, közben kerek formára hajlítottam (nagyon jól lehet hajlítani a buxust), és tekergettem tovább. Mind addig, míg egy nekem tetsző vastagságú zöld koszorút nem kaptam (jobb oldali kép).


Ezután jött a "díszítés", újabb ágakat raktam hozzá az előbbi technikával, de most már nem szorítottam le az egészet, hanem a damilt alul az ágacskák alatt vezettem el, hogy legyenek olyanok, amelyek ki-elállnak a koszorútól.


Végül egy vékony csipkés szalagot kötöttem rá, ezzel lóg az ajtón. Kis bohém lett :) Saját verziós :)


A másik dekoráció pedig egy öreg tűzoltós vödörből lett, amivel a szomszéd udvarában szemeztem tavaly (!) tavasszal hetekig, ott kallódott a sarokban, benne néhány nagyobb kő és mikor vettem a bátorságot, hogy elkérjem, elkértem. Eredetileg esernyőtartónak szántam az előszobába, de az az igazság, nem nagyon használunk esernyőt. Max. annyira, ha kiszállunk az autóból és míg bemegyünk valahova. Gyalogosan esőkabátozunk, férjemnek meg autóval kell járnia.
Így tehát lett most dekorációs elem, kapott egy réteg fehér, majd maszkolószalag segítségével csíkokban sárga színt sprayfestékkel. Az ágak a szokásos tavaszi metszésből vannak, néhányat világoskékre fújtam le, közte egy-kettő maradt natúrban.
Hogy ebben a nagy vödörben a néhány ágacska jól mutasson, újságpapírral béleltem ki, és annak a közepébe állnak az ágak. Alul egy nagy kő is van, hogy a szél ne fújja el/le :)


És újra friss, színes virág az Isten hozott tartóban.


Kellemes tavaszi időszakot mindenkinek!
 
 




2013. március 11., hétfő

Üneplős hétvége

Szombaton névnapom volt. No, ezt nem azért mondom most, hogy tömegesen felköszöntsön mindenki (főleg, hogy már túl vagyunk rajta :P), hanem olyan dolgokkal ajándékoztak meg, amelyeknek előzményeit ilyen-olyan kontextusban már olvashattátok itt a blogon.

Szerdán kezdődött, kaptam egy csomagot. Egy csomagot, amit nem vártam, bár várok mostanában egy csomó más csomagot. A feladó sem volt ismeretlen, a tejtesó anyukája.
Emlékeztek, arról meséltem Ágika ajándékánál, hogy azért küldözgetek meglepi csomagokat, mert szerintem olyan jó ilyet kapni, és mivel én sosem még, hátha egyszer visszajön a frizbi.
Hát visszajött, méghozzá olyan szívmelengető tartalommal, hogy azóta is ott van minden a dobozkában és napjában többször odamegyek, kinyitom, megsimogatom és olvadozok. Egytől-egyig nekem való, méghozzá Eszti nagyon ismer, tudja, hogy imádom a (kis)madárkás dolgokat, rögtön kaptam tőle kettőt is:egy édes ágra akaszthatós gyöngyszeműt s egy gyönyörű nyakláncot. Mellette az aprólékos kidolgozású fejpánt (csipkés persze :P), és attól az illatos kis zsákocskától is odavagyok. Mindezt sk dobozban, édes kis levélkével.
Még egyszer köszönöm Eszti :)
(azért ezt nem elég egyszer átélni, szóval még mindig fenntartom az igényt, hogy szeretnék meglepi csomagokat :P)


Pénteken barátaink jöttek. A kérdésemre, hogy milyen tippet tudnék adni neki(k) ajándék ügyileg, azt mondtam, hogy bármilyen cserepes virágnak örülök, vagy egy zöld dobozos Twinnings citromos teának :D
A cserepes virág mellett döntöttek. És mit kaptam? Egy hatalmas hortenziát! Tudjátok, imádom ezt a virágot, annak ellenére hogy a kis bestia nagyon hálátlan, extra macerás, rá kell "érezni az ízére", hogy az elültetett példányok újra és újra virágozzanak és legyen olyan nagyon, mint ahogyan azt azok a "countrys" képen látni. Vagy itt a másik utcában az idős bácsinak a háza előtt, ő is biztos régóta nevelgeti.
Írtam, hogy a tavalyi szülinapomra mindenkitől egy tő vagy cserép hortenziát kértem, hogy a számok törvénye szerint, ha többől nem éli túl a telet, akkor mégiscsak maradjon. Hát, 1 azaz egy db mutatott bármi életjelet a 8-ból. Igen nyolc :(.
De én nem adom fel :D


Aztán jött a szombat, a tényleges NAP, és én kaptam egy joghurt készítő gépet. Ez teljes meglepetés volt, mert hetekkel ezelőtt egy mondat erejéig ejtettem szót arról, jó lenne egy, addig nem vagyok hajlandó semmilyen mű, olcsó gagyerák joghurtot megvenni.
Azóta beüzemelve, és azt mondom, megérte. Finom, házi, selymes és azt rakok bele ami akarok!
Bár senki nem egy nagy joghurt evő nálunk, de egy hónap múlva (pont) elkezdjük Vincével a kóstolgatást, nemsokára lehet joghurtot is, és hátha ő lesz a kakukktojás, aki baba létére két kanállal habzsolja majd, szívesen. (még semmit nem eszik az anyatejen kívül, szóval ez nyári projekt lesz, kb.)


És hogy stílusosan, egy újabb meglepetéssel zárjam a hétvégét, olyan de olyan nagy szerencsém volt egy cipőboltban: nem volt félcipőm, olyan, ami kényelmes lenne a babakocsis túrázásokhoz, csak fenékbillegetős nőcis csizmáim voltak/vannak, amelyek nem erre vannak kitalálva. Nos, lévén ezeknek az ára általában magas, és a tavasz is kb. 2 hétig tart, nem is vettem volna, ha nem találom meg ezt. Ugyanis az alsó polcok legalsóján véletlenül találtam rá, épp rám kacsintott, és láttam, hogy mennyire nevetségesen olcsó ez a bőr magas szárú, amelynek a színe eszméletlen jó acélszürke és egy darab van belőle. Egyetlen darab, PONT az én méretemben. Na, ezt hívják isteni gondviselésnek :D
Félcipő pipa, így nem kell a bundás (egyébként lapos talpú) csizmámban kihúznom a vászoncipős időszakig, főleg, hogy egyik délután a kezemben maradt a zipzárja :P


A hab a tortán persze az volt, hogy csodálatosan szép tavaszi idő volt.  (és még Vince is átfordult végre egyedül hátáról a hasára ;) )

2013. március 5., kedd

Világító felhő

A listámban említettem, hogy Nimród szobája teljes ráncfelvarráson fog keresztül menni. Illetve már megy. Nem azért, mert évek óta ez a szobája és ráfér, hanem mert nem lett olyan, mint amit elképzeltem. Nimród egy eléggé félős kisfiú, mert nagyon de nagyon élénk a fantáziája és bármibe de tényleg bármibe beleképzel bármit. Ez persze tök jó, de vannak ennek az árny oldala- szó szerint- mert sokszor néz dolgokat szörnynek és hasonlónak, és alig lehet megnyugtatni. Pedig komolyan semmi ijesztő, buta mesét nem engedünk és soha nem is engedtünk nézni vagy olvasni. Ez van, majd hozzá nő és komolyodik a fantáziájához :)
Na de a sok pici ötletből az egyik az volt, hogy valami jópofa, vidám éjjeli fényt kéne neki beszerezni, mert az első lépés, hogy szeressen és akarjon a szobájában aludni, hogy ne legyen tök sötét.
Először megláttam ezeket a gömblámpákat, valami ősszel és akkor döntöttem, hogy ha eljön az ideje, egy ilyet szeretnék neki.
Aztán eljött az idő, mert a nagy szülinapi akció keretében olcsóbban megvettem. Gyorsan megrendeltem és a meglévők közül egy pici változtatással Ági csinált nekem egy egyedit (ilyenért őt keressétek, hogy lehet-e épp).
A történet második része, hogy az ágya fölötti ill mögötti részt, ahol most a Nimród felirat van, megtölteném valamivel, mert a 3 méteres belmagasságtól és az egész kevés beáramló fénytől olyan üresnek érzem. Ez továbbra is hálószoba, szóval mivel nincs játék, könyv, stb itt, finom dekorációval kell megtöltenem a teret.
Azon gondolkodtam, hogy a lámpafüzér milyen jó lenne itt. De hogyan? Mivel pont 3 méter hosszú, mint a belmagasság, ezért csak egy csíknyi lenne ott, az nem olyan mutatós. Akkor gondolkoztam, milyen formájúra lehetne alakítani, hogy az világítson is, és díszes is legyen. Rögtön arra gondoltam, ha kislány lenne, szív alakban csinálnám meg valahogy, dróttal, hasonlóval és erősíteném fel a falra.
De fiúnak az nem jó.
Ne kérdezzétek, hogy lett a felhő végül (már arra sem emlékszem, milyen egyéb ötletem lettek...), talán hatással volt rám napjaink gyerekszoba "trendje", elég sok gyerekszobás inspirációs fotón látok valami felhőset.
Így született tehát ez, egy felhős gömblámpasor, vagy gömblámpasoros felhő:


Hogyan készült?
Először is el kell mondjam, megint csapatmunka volt 100%-ig. Én kitaláltam az utolsó centiig, lerajzoltam férjnek, ő pedig megcsinálta a férfiasabb melót. Eszem ágában sincs azért vágni, fúrni, faragni és hasonlók, ha van, aki megcsinálja. Gondolom ügyesebben is, mintha én tenném.
Így legalább minden közös.
No tehát, mivel MÉG mindig vannak lelenc polclapjaink, fa maradékok, stb, így most egy fehér mély polclap esett áldozatul.
A kitalált formát felrajzolta, bejelölve előre a lámpák helyét. Ezután kivágta, oldalát ill szélét kimarta, hogy lekerített legyen.


Hátul egy járatot mart bele, ahova a vezetéket tudjuk belesüllyesztve helyezni, így lesz "lapos" és nem áll el a faltól.

Középre egy szekrényakasztót rakott, ami így egy csavaron "csücsül" a falon.


Én legletteltem az oldalát. Utálok glettelni mert olyan pepecs munka, de nagyon fontos lépés, ha azt akarjuk, hogy igazán minőségi legyen, amit csinálunk (és nem direkt hagyunk réseket, pl lécek-deszkák között). Itt épp még nincs elsimítva :D


Ezután felakasztottuk a felhőt, felrajzoltam a felhő alsó szélét és a lámpa által vetett árnyékot. Ezáltal lesz kicsit 3D-sebb.


Először befűztük a csupasz égősort, olyan, mint egy sima karácsonyi égősor. Ha valakinek nem lenne hozzá gömb, akkor szerintem így is nagyon jópofa. Én ez esetben színesre festeném le a felhőt, a fehér égőkkel :)

Ezután nem kis munkával felrakosgattam a gömböket. Így néz ki nappal.


Így néz ki nappal, felkapcsolva.


Így pedig teljes sötétségben a rendes használata közben.


Egyelőre nem a végleges helyén, azt majd a festés után. Ha több mindent átalakítunk.
Meg vagyunk elégedve az eredménnyel. Nimród is nagyon lelkes volt, tényleg, remélem, így már szebb álmai lesznek!


2013. március 2., szombat

Tavasz és madárcsicsergés idebent is

A tavaszi és nyári időszakban dekorálok a legkevesebbet idebent, pontosabban a legvisszafogottabban.
Ennek van egy praktikus és egy érzelmi oka. Az érzelmi az, hogy mondhatnám dekorál helyettem a természet is, hiszen egyik pillanatról a másikra lesz tele virággal a kertem, már a napsütéstől "kidekorálódik" a ház. Ehhez kapcsolódik a praktikus ok, hogy akinek kertje van, annak márciustól (február közepétől), november végéig végeláthatatlan munkája van. Ehhez jön pluszba még egy kis munka, ha konyhakertje is és még kisbabája is, ja és nagytesója is :D. Persze ez nem panasz, de be kell lássam, hogy a "szabadidőmben" (= kicsi alszik, nagy oviban és/vagy apuka is itthon) mikor befejeztem a benti teendőket, muszáj kint is tennem-vennem, mert egy hétvége alatt nem lehet mindent, annyi mindent megcsinálni. Nyáron pedig, mikor kertészkedni nem lehet a hőségtől, csak locsolni és gazolni kell javarészt, mikor nem a medencében csücsülünk, idebent hűsölünk és az orrunkig alig látunk a melegtől... nemhogy a dekorációig :D...


Persze nem lennék én én, ha egy miniatűr időt nem szakítanék azért a benti dekorációra.
A "szokásos" kandalló hangulatnak és díszpárnahuzatnak meg kell lennie. Ehhez jön, hogy tél óta kell lennie valaminek a fürdőben is a mosdó mellett mert annyira tetszik és innentől folyamatosan jöhetnek a friss virágok az asztalra. Az idő nagy részét úgyis kint töltjük.

Reményeim szerint ügyes voltam, és ezek az ágak nemsokára virágba borulnak. Rózsaszín virágba <3


Ezt a díszítési módot annyi képen láttam az elmúlt hónapokban, hogy a végén már magam is kívántam egyet csinálni. Szőlővessző és borostyán.


Kedvem lett elővenni régi zöld párnahuzatokat, a karácsonyis szürkére pedig a kék szalag helyett gyorsan felvarrtam egy csipkét.


Egyelőre még tarka kanapén, de már alig várom az egyszínűt. Azon jobban mutatnak a mintás, színes dolgok.


És a "virág mindenhol", a fürdőben most sárga nárcisz, mert az illatos fehér jácintok elnyíltak.


Konyhaablakban pedig egy sárgás-pirosas tulipán. Az egyik virága épp elnyílt, de már mellette van másik 2 "duci" újabb, szóval egy ideig gyönyörködtetni fog :)


Éljen a tavasz, ennek mindenki örül, kicsi és nagy. Azt hiszem, most megint egy egész ország egyszerre lélegzik fel és örült az első tavaszi napocskának.

Mindenkinek kellemes feltöltődést kívánunk!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni