2012. június 21., csütörtök

Terasz részlet II.

A múltkori állapot után kicsit bővítettük a "készletet" :) Még mindig nincs úgy kész, ahogy szeretném (ajtófestés, ablak, stb) de egyszer az is meglesz!
Addig is élvezzük az új elemeket kis teraszunkon.


Ide kertül a terasz szabályzatunk, ami köré csillag alakú ledes (karácsonyfa?) égőt tekertem. Alatta pont egy konnektor van :P


A lépcső aljáról felköltözött a réi kád kilépőnk, hogy akkor töröljünk lábat, mielőtt belépünk az ajtón. Kicsit veszett fejsze nyelének érzem ezt az igyekezetet, hogy ebben a kint is-bent is mezítlábas, hol vizes, hol sáros, hol fűdarabos, hol mind egyszerre lábas időben (stbstb) fenntartsak valamiféle rendet a házBAN (főleg, hogy kb. csak én figyelek oda rá :P) Így szépen megbeszéltem magammal, hogy ebben az időszakban kicsit alább hagyok az igényeimmel, és azon kívül, hogy ne legyen ordenáré kosz bent, nem kapok szívinfarktust, hogy egy bizonyos útvonalon kétpercenként lehetne felmosni és ha majd beindítjuk a kinti budit, akkor nem járkálunk be a wc-re két medencézés között, pl.)
A kosárkában tartja mindenki a kinti papucsát: ezt főleg azért találtam ki, hogy Nimród ne bukdácsoljon a papucs hegyekben és ezáltal essen le a lépcsőről, mert tökre útban van. De valljuk be, rend van tőle a teraszon.


Virág is kell, sok, amennyit csak bírok. Érdekes módon, idén nem a muskátliban dúskálok-már ami a terasz növényzetet illeti-sőt, a petúniát eddig nagyon gagyinak tartottam. Mégis ezt vettem, és olyan gyönyörű, még kis picike volt, mikor elültettük. Látszik, hogy jól érzi magát, hogy eléggé igénytelen egy növény. A fuksziából 4 tő van ebben a hatalmas cserépben, mind a 4-t egyszerre kaptam a szülinapi bulimon. Ők is nagyon jól érzik magukat, de velük törődni kell. Majd ha a teleltetés is menni fog,akkor veregetek vállat...


A tetőre felrakott férjem 2 adagnyi nádat (3. a lépcső felett majd valakivel együtt), mert ez az üvegfelület rettenetesen felforrósodik délutánra. Így valamennyire árnyékol (nem is valamennyire) és olyan jó kis hangulatot ad. Közben van egy évünk kitalálni, milyen lesz a tető itt, mikor kicseréljük. Tuti, hogy nem üveg, bár ez fel sem merült. A fénybeengedésről nem szívesen mondanék le a nyári időszakot leszámítva, mert ez adja a fő fényforrást a konyhába és az étkező részhez...




Asztalka. Már nagyon kellett valami és mivel az eredetit teljesen tönkre vágták a fiúk egy festés alkalmával, azt már ment a kukába. Átmenetinek-vagy nem, egy hokedli tetejét leütöttük, egy darab polc lapot lefestettem, rácsavaroztuk, és ez lett a kis asztalka ide. Színeiben abszolút passzol a többi berendezéshez, kérdés persze, hogy nem lett-e túl "home-made". Bár nekem tetszik, be kell valljam :)


Végül, de nem utolsó sorban az éjszakai élet a teraszon :) Ha ég kint a lámpa, ha nem ég, és egy kis fényjáték :)







6 megjegyzés:

  1. Tök jó lett! A tábládat lopom:) Mármint ha kész lesz a teraszunk, mert most akarjuk bővíteni, talán júliusban már kicuccolhatunk:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Táblámat nem adom a falról!!! De az ötletet lophatod ;) (szöveget is :P)
      Július mindjárt itt van!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni