2013. május 20., hétfő

Belülről festett vázák-Ne csak lájkoljunk!

Egy újabb tagja a sorozatomnak, amelybe úton-útfélen belebotlok.
Azért csináltam meg végül én is, mert tavaly jöttem rá, hogy nincs vázám. Mutatós. Akkor kezdtem el gyűjteni, megpróbáltam szerezni különleges befőttes üvegeket, hogy majd jól befestem belülről (mert az nagyon jól néz ki, hogy a szín és a látvány között ott az üveg. Egész más, mint kívülről festeni, sőt!). El is készült a sárga. A másik kettő pedig most tavasszal.


Úgy voltam vele, hogy cöh, ez pofon egyszerű és hú de tetszik, de akkor miért is nem csinálom meg? A sárga váza elkészülte után megvolt a válasz. Nagy gallérral kezdtem neki, hogy akkor én is most rögtön rittyentek 3 féle színt, erre a sárga óta eltelt minimum fél év :D Nem olyan egyszerű, mint aminek látszik.
Mert beleöntök egy kis festéket az üvegbe (én mindig zománcfestéket használtam), és kicsit oldalra döntve elkezdem forgatni, hogy a festék befogja mindenhol. Türelem játék.


Csak aztán jól el lehet rontani, pl. hogy nem figyelek arra, hogy egy vastagabb réteg hogy száradt meg az oldalán. Szerencsére csak belülről látszik, oda meg nem látunk bele a virágtól. Azért prezentálom.


Vagy hogy a szélén-száján nem töröltük le még frissen a festéket. Sőt, a maradékot ki kell csöpögtetni előtte mert hónapok múlva fog csak megszáradni. Vagy nem. Az alján csücsül szépen és lesz egy bőrréteg felül, de a közepén ott a folyós festék. Azt pedig nem szeretik a virágok...

szerencsére ez sem látszik, mert a virág takar

De ha ezekre odafigyelünk, mert mondjuk tanultatok az én káromból :D, akkor csodaszép egyedi vázákat lehet készíteni, csak szép üvegek kellenek hozzá.

Ez egy kiszuperált paradicsomszószos üveg...


Ez a nagymamámtól örökölt kincsek közül való, olyan mérőedény, az alján ott is van, hogy 1/2 liter...


Szintén örökölt kincs, kaptam vagy 5 db ilyen pocakos üveg vázát, és minek belőle 5db ugyanolyan, mikor fehér vázám nincs? Most már van :)


Nekem pedig van még fekete és arany festékem, de úgyis lesz még más színem, ha már így belejöttem azt hiszem festek még 1-2t :)

Fessetek ti is, ne csak lájkoljuk ezt az ötletet!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni