Várólista, epekő, sokadik csoda

Bizonyára feltűnt sokatoknak, hogy az elmúlt 2 (majdnem 3) hónapban nyögve nyelősen megy a blog meg a motorja- aki én vagyok. Most úgy tűnik (sőt, kijelentem), ennek vége, pontot tehetünk a dolog végére és lassan, de biztosan visszajön az erőm.
A történetem nagyon tanulságos sok szempontból is, ezért is írom meg, meg azért is, mert sokan kíváncsiak vagytok a részletekre. Így mindenkinek egyszerre tudok mesélni.

Kezdem hátulról, hogy mi az, hogy sokadik csoda. Sokadik csoda az életemben, hogy élek. Persze mindannyiunk számára minden nap egy csoda, hogy újra álomra hajtja fejét, tehát nem történt vele semmi "olyan" napközben, és minden reggel egy újabb öröm, hogy felkeltünk. Én alapból így fogom fel, hálaadás minden reggelért, újabb napért, hogy lélegzem és élek.
Már ott kezdődött, hogy majdnem nem kezdődött el- az életem. Most legutóbb teljes részleteiben hallhattam, hogy mi is történt igazából, és hiába vagyok nagyon fiatal, azóta rengeteget fejlődött az orvostudomány, a protokoll és úgy egyéb. De megszülettem élek én is és anyám is, károsodások nélkül.
Rá egy hétre már mentő vitt másik kórházba kiszáradással, csövek mindenhonnan belőlem lógtak.
Aztán persze a sok kis apró csoda, hogy "eljutottam" 2012 októberéig, mikor második kicsi fiamat hoztam a világra. Ott is kicsin múlt a dolog, de vigyáztak rám odafönt, és anno olyan orvost választottam (mondhatom, oda irányítottak), akinek hála túl éltük. Megszületett Vince és én is megúsztam minden károsodás nélkül.

És hogy mi történt most?
Pont egy éve, 20 hetes pocakosan egy jó nagy tányér lecsó után másnap hajnalban olyan de olyan rosszul voltam, hogy még. Többször jött ki belőlem sugárban ami bent volt, ami nálam már intő jel, életemben ha 2x hánytam. Napokig gyomorfájás gyötört, eszembe sem jutott, hogy mitől lehet?! Március elején egy vacsora alkalmával ettem egy vékonyka szelet paprikát. Tulajdonképpen egy éve nem ettem, másnap hajnalban irtózatos görcsök, ijedség, így még sosem fájt, aztán nyomozás, anatómia (milyen szervem van ott egyáltalán), kiderült, hogy ez biza epegörcs. Kerültem a paprikát, 2 egész hétig, akkor is véletlenül ettem egy picit egy salátában. Másnap hajnalban görcsök. Pár napra rá már az uborkától is. Ekkor gondoltam, hogy nincs mese, ezt már meg kell nézetni, hogy csak gyenge az emésztőrendszerem, vagy kövem is van? Telefonálgatások jobb-balra, 3 sztk-val és kórházzal beszéltem, de egyikük sem tudott május 8.-a előtt időpontot adni.
Mit volt mit tenni, kerestem gyorsan egy magán ultrahangot, ahol másnap tudnak fogadni. A görcsök után mindig nagyon szarul voltam, és egyre rosszabb lett.
Tehát Húsvét előtti csütörtökön voltam ultrahangon, ahol megállapították, hogy sok pici kövem van.
Még AZNAP sebészt hívtam, egy kedves-tüneményes dokinőt, aki anno férjemet is műtötte. Ő vele egy Húsvét Hétfőhöz egy hétre tudtam csak találkozni, így volt kórházban.
Megbeszéltük, hogy műtét (2. görcs óta rendesen epediétáztam!), de sajnos május 8.-nál előbb nem tudott időpontot adni. Konkrétan erre a napra kaptam (tegnap volt). Kicsit méláztam, hogy mi van ha rosszabbodik, itt vagy egy kicsi, csak szopó babával, nehogy hirtelen kelljen bejönni, így meg szépen lefixáljuk a VIP szobát, mert kora reggel bemegyünk, délelőtt megműtenek és délután már szopizhat is, éjszaka ott alszanak velem, másnap hazamehetek.
De nem tudom előbb adni...tele vannak...
Műtét előtt másfél héttel kiderült, hogy megszűnt a VIP szoba (ekkora baromságot!!! Enni kért az a szoba, hogy nem lehetett fenntartani?)
Ekkor már jeleztem, hogy diéta ellenére, ami már nálam teát és pirítóst jelent MINDEN NAP begörcsöl. Igaz, tűrhető, de ott motoszkált bennem, hogy el ne induljon egy kő, vagy begyulladjon a hólyag!
Kitartás! Kitartok, szoptattam mellette rendesen és így már ment el az energiám mert nem sok félét tudtam enni.

Április 27.-én délután mint egy villámcsapás, olyan de olyan rosszul lettem. Erre már nem volt elég se aspirin, se melegvíz, semmi. Nem túlzok, térdeltem az udvaron egy kis szék mellett, arra nem volt erőm, hogy beszéljek és kinyissam a szemem. Én úgy féltem, hogy meghalok. Persze, hívtuk az ügyeletet, akikre több mint egy órát kellett várni. Épp jöttek hozzánk barátaink, Zsuzsi hősiesen egy órán keresztül dörzsölte a jobb lapockámat (oda sugárzik kegyetlenül az epegörcs és ez valamennyire segített), lehajolva folyamatosan, tartotta bennem a lelket.
Mire kiért az ügyelet, sokkal jobban lettem, de a dokinő beküldött a kórházba, hogy ultrahangozzanak meg, mert nehogy elzáródjon valami.
Ott ilyen szempontból minden rendben volt, a vérképemben még nem volt gyulladásra utaló jel, de magasabbak lettek a májenzimek. Nem sokkal, kicsivel. De épp egy görcs alatt vettek vért, ami ilyenkor felmegy, majd vissza.
Hajnali fél 1kor mentük el, kaptam antibiotikumot.
Hétfőn eleve időpontom volt vérvételre, EKG-ra stb amit ilyenkor műtét előtt szoktak. 12 körül mentünk haza ekkor beszéltem a dokimmal, hogy mi volt, mondta, hogy kitartás, nemsokára itt a 8.-a, bilirubin nem volt magas akkor ok.
Na de akkor kezdődött. Itthon. Megint nagyon de nagyon rosszul lettem. Most tökre más érzés volt, most gyomortájéki és épp hogy összehúzódni volt jó és alig kaptam levegőt és kezdődött a tachycard problémám is amivel terhesség végén is szenvedtem (pánikbetegséghez hasonlító, szapora szívverés és fulladásos érzés). Délután nem értem el a dokimat, végül 6kor beszéltem vele, hogy 2 no-spa és aspirin ellenére sem múlik és nem bírom.
Menjek be, valószínűleg bent kell maradnom.
Mire beértünk (sápadt voltam és sárga volt a szemem, mint a vámpíroknak), már látta a reggeli vérvétel eredményét a dokinő és mondta, hogy rossz lett, emelkedett a bilirubin, (meg látszik is rajam), valószínűleg elindult egy kis kő és beszorult.
A szokásos sürgősségi vizsgálatokon át kellett esne: vérvétel, ultrahang, ahol nem látszódott elzáródás tehát úgy tűnt átpasszírozta magát a kő és távozott a belek felé, stb stb.
Közben kezdtem jól lenni, igaz a sárgaság nem múlt el, és úgy tűnt, hogy megúszom egy s.o.s epehólyag műtéttel.
De sajnos nem.
A vérvéképem már pocsék lett, kimondták amitől féltem: hasnyálmirigy gyulladás, ugyanis a kő megakadt a közös vezetékben. Mondták, hogy most nagyon rossz napok várnak rám, orrszonda a gyomorba vezetve, mert MINDENT ki kell vezetni, hogy a hasnyálmirigy megnyugodjon, antibiotikum vénásan, tükrözés stb stb.
Ha minden jól megy, 2 hét múlva mehetek haza, de minden attól függ, hogy gyógyul a hasnyálmirigyem.
Úgy éreztem magam, mint aki.... nem tudom, nem tudtam elhinni. Mi lesz a babámmal? Ez volt a kérdésem, hogy küldhetek-e tejet, bejöhet-e szopizni napi párszor? Mi lesz vele, csak anyatejes volt és sosem ivott cumisüvegből?
Még utoljára megszoptattam hajnalban, el nem tudom mondani, mit éreztem, mikor hazamentek. Csak az volt bennem, hogy gyógyuljak meg, mindegy, hogy fájni fog és megkínóznak, de a két kicsi fiamnak anyuka kell. Annyira féltem, de mind e mellett erős elhatározásom volt, hogy bármit végig csinálok.
Felmentünk a kórterembe és rögtön levezették a szondát, ami borzasztó volt, egész éjszaka nem aludtam tőle mert fájt minden mozdulatra és ha épp nem öklendeztem akkor csak mereven feküdtem. A hangom tökre elment tőle, nem bírtam beszélni. Mindezt napokig kibírni??? Igen.
Másnap reggel jött a jó hír, hogy megtükröznek és utána ki is veszik az epehólyagomat! Hurrá! Ennek nagyon örültem. Annak nem, hogy dokinő szerint a szonda marad tükrözésnél is, ne ettől majd elájultam...
A szondát végül kivették, nem is tudták volna végig csinálni így, és a hangom is rögtön visszajött.
Bódítottak mert nem sima tükrözés volt. A gyomorba levették a csövet és a kamerát, mint a tükrözésnél, de nekik tovább kellett menniük a hasnyálmirigyig, hogy megnézzék, van-e ott kő. Ez bizony már elég mélyen van, és mivel "ha van kő, ki kell szedni", ezt úgy csinálják - legalábbis nálam így csinálták mert így tudták- bemetszik a vezetéket és kipiszkálják.
Érdekes élmény volt az egész, nem lesz kedvenc elfoglaltságom de bódítással simán végig lehet csinálni!
A beavatkozás után olyan felszabadult lettem, mint aki buliba készült, bár még dolgozott a bódító szer, de pörögtem mint a ringlispil. Mikor visszaértem a kórterembe fejtem egy adagot és rögtön vittek is a műtőbe.
A műtét sikerült laparaszkópiával, így csak három lyukam van (illetve volt).
Ezután jött a fekete leves....
Feküdtem a kórterembe és még kómás állapotomban félig önkéntelenül egyszer csak felültem és több liter vért hánytam. Arra sem volt erőm, hogy megijedjek, fél álomban és bódultan hallottam, hogy ugrálnak körülöttem, vérnyomás mérés, vérvétel mit tudom én még miket csináltak, egy doki jött, hogy nyugi, figyelnek rám, valószínűleg a tükrözésnek a "maradéka", hogy vérzett és kijött.
Estefelé kezdtem magamhoz térni és nagyon nagy fájdalmaim voltak. Azt hittem a műtét helye fáj- ami biztos fájt, de rettenetesen fájt a hátam, a gyomrom és akkor volt a hasam mint egy lufi.
Közben eszembe jutott, hogy kéne fejni, de alig volt erőm. Szilvi barátném volt épp velem, még ő is segített, így lejött valamennyi.
Egy másik doki szondát akart levezetni, amit én aláírtam, hogy nem kérek. Hátha jobb lesz.
Másnap a viziten megbeszélték, hogy igen a tükrözéstől vérezhettem odabent, jobb lesz minden.
De délután megint nagyon sok vért hánytam. Ekkor már nem tiltakoztam a szonda ellen sem, az még annál is jobb volt, mint amit akkor éreztem, mikor a gyomrom megtelt vérrel két perc alatt.
Úgy döntöttek, hogy visznek a szubintenzívre, mert ott szorosabb megfigyelés alatt vagyok. Ez egy "kategóriával" lejjebb van, mint az intenzív.
Egy kisebb kórterem 3-3 ággyal, ahol az emberen állandóan megy a vérnyomás mérő és mindenki úgy érzi magát, hogy csak ágytálat tud használni. Amikor jól vagyok és van energiám eszem ágában sem lenne, de ott örültem, hogy működnek a dolgok. Bár hozzátenném, még mindig csak infúziót kaptam semmi folyadékot a szilárd táplálékoról nem is beszélve, szóval ugyanaz jött 'alul', ami fölül. Vér. :(
Szerdán az egyik "okos" doki, a főorvos konkrétan utasításba adta, hogy vegyék ki a szondát, mert nem jön semmi. Hát igen, épp nem jött semmi. Persze én örültem neki, de délután felé mondtam a növérkének, hogy szerintem vissza kéne tenni, mert időzített bombának érzem magam, hogy bármikor megint literek fognak kijönni belőlem, olyan szarul voltam, mint előző nap.
Egyet értett, azt mondta, ő még ki sem szedte volna. Elkezdtük lehelyezni és..... félig a csövön, félig a számon, jött is dögivel megint...
Eltelt a szerda, a csütörtök, nem is tudom hogy, csak feküdtem, hol lecsuktam a szemem, hol írtam néhány mondatban a fb-ra, de beszélni nem tudtam. A szondától sem, meg úgy egyébként.
Csürtök éjjel olyan jót aludtam... még a szonda sem zavart, az sem, hogy eldőlt a fejem, elaludtam a torkomban a csövet, felkeltem, megigazítottam, krahácsoltam és aludtam tovább. Mindezt félig fekvő-ülő helyzetben.
Aznap éjjel semmi nem jött a csövön!!! Még alvadt vér sem!
Reggel vérvétel (megint, több mint 30x szúrtak összességében, két vénám is begyulladt és mindkét karom kék-zöld), mire jött a vizit, jött a jó hír, hogy megszűnt a belső vérzésem (hirtelen, igen), egyik kisdokinő külön odajött hozzám, hogy hihetetlen, de hirtelen százassával csökkentek vagy nőttek az értékeim, a hasnyálmirigyem is kezd gyógyulni. Aznap megkapták a nővérek utasításban, hogy mehetek sima osztályra és még a csöveket is kiveszik belőlem (epémnél is volt egy).
Kaptam egy ágyat, és mielőtt kivették volna a szondát, hála a gondolkodó növérkének, mondta, hogy felviszi "s.o.s"-be a vért, hogy lejjebb ment a hasnyálmirigy gyulladást jelző érték, nehogy megint kivegyük, aztán rakhatjuk vissza. Ezer köszönet érte, mert valóban a be-meg kiszedegetéseknél sokkal jobb, ha folyamatosan ott van és tűrök.
De lejjebb ment, még lejjebb, így kivehettük!!!
Egész nap aludtam, hányingerem volt, hol éhségem ( a cső ellenére nekem nagyon korgott a gyomrom, szóval tudtam volna bármit enni :P), nagyon féltem, hogy már megint vért hányok és sosem lesz vége...
De délután felkeltem, felültem, hideg vizet ittam és olyan jól éreztem magam!
Másnap kaphattam egy pohár szűrt húslevest, mellette folyadék.
Vasárnap reggel vért vettek újabb ellenőrzés céljából és ennek eredményétől tették függővé, hogy kaphatok-e pépeset. Na most aznap reggel (mert már szombat óta sétálgattam) majdnem elájultam az éhségtől, épp apámék voltak ott, kint ültünk, legyeztek, még a szám is lezsibbadt.
Kicsit megsürgettem a dolgot, de csak délutánra kaptam áment a minden áron őrizgetett krumplipürémre, amit a nagy éhség ellenére próbáltam nagyon lassan és több pici adagokban belapátolni.
Hétfőn végül még nem engedtek haza, de akkor már az evés is erőt adott és nagyon kényelmetlen volt a kemény ágy. Egyedül mostam hajat. Nagy szó!
Eljött a kedd reggel is, utolsó vérkép, minden ok, jöhettem haza!!

Már többször vertem virtuálisan a fejem a falba, hogy miért nem próbálkoztam meg valamilyen protekciót keresni, hogy előbb műtsenek meg.
Abban maradtam végül magammal, hogy akkor nem tükröznek meg, és nem tudom, hogy van egy kis stresszes fekély és felmaródás a gyomromban, amit többek között a reflux okozott, ami a görcsök után "kaptam" mindig. Stresszből is kijutott bőven az elmúlt időszakban, de ez most jó nyugtató tényező.

Élek, túl éltem, végig csinálta, végig csináltuk, mert itthon apuka helyt állt a két gyerekkel, Vince ügyesen elfogadta a cumisüveget, majd a tápit és amióta itthon vagyok, cicizik. Nincs annyi tejem mint előtte, fejek is, ő kanalazik is, de lassan érzem, hogy gyűlik a tej. Ha egy éves koráig tudom őt szoptatni, annak nagyon fogok örülni.
Élek, ez a lényeg- még rímel is- és innentől kezde a 'take it easy' hatványozottan igaz rám.
Nem stresszelek, hogy hogy haladok a bloggal, nem stresszelek azon, hogy miből mit és mennyit tudunk megvenni, meg semmi olyanon sem, amin eddig stresszeltem és nem kellett volna. Eddig mindig megsegített az Isten, ezután is megfog, én pedig kaptam még időt ezen a Földön.






Tanulság:
Minden kismamát, akinek anyai ágon hajlama lehet epekőre (tehát anyának, vagy nagymamámnak volt), meg kéne ultrahangozni, hogy van-e? A néma epekő is fog gondot okozni, minél tovább halasztja valaki, annál rosszabb.
Ha van, diéta. Diétával lehet húzni az időt, de én kb. addig húznám, míg megszülnék és mondjuk 6. hetet betöltötte a babám. Volt itt egy kismama, aki 3 hetes kisbabát hagyott otthon, hasonló okokból. Minden korú babával ki lehet húzni másfél napot úgy, hogy csak a műtét alatt adni neki apuka valahogy enni, utána szopizhat, másnap meg mehet haza az anyuka! Tervezve nincs elválasztási sokk és hirtelen elapadó tej se mamának se babának!
A nagy kő is nagy gond. Volt egy néni, akinek a nagy kő bár beszorult, de elrepesztette a vezetéket.
Akinek anyai felmenőjében nem is volt kő, neki még lehet, terhesség alatt nagyon gyakori sok anyukának. Amióta kövem van majdnem mindenkitől azt hallom, hogy van neki, vagy anyukájának vagy akárkijének szülés után görcs és műtétje volt. Összenyomja a baba a hólyagot, az epe besűrűsödik és ott is a kő. Mielőtt még egy terhességet vállalna valaki/bárki, előtte menjen el ultrahangra, hogy megnézze, minden ok-e odabent.
Ha tudtok, ha van, használjátok ki a protekciót. Nekem csak egy hónapot kellett várni, de ez épp elég volt.
A diéta nagyon fontos, komolyan kell venni, kis köveknél főleg! Minden epegörcs egy potenciális epekő elindulás, mint pl nálam.
Még ugyanezt tanácsolom sérvre, azt is egy napos bennfekvéssel meg lehet úszni, de ezt csak úgy mondom :)

Egy icipici nyereménye volt a dolognak, úgy lefogytam, hogy még. Persze nem ilyen áron akartam, de legalább nem kapok több sértő megjegyzést az alakomat illetően :P.
Köszönöm mindenkinek a bátorítást, a segítséget, örüljetek minden napnak, kit érdekel, hogy 40 fok van vagy zuhog az eső, az élet szép!