2012. július 25., szerda

A kanapé új esélyt kapott

Két ugyanolyan kanapét is kaptunk a házzal. Tavaly ősz óta próbáltam túladni rajtuk (egy másik kettővel együtt, mert összesen 4-t örököltünk). Egyet elvittek, egyet végül darabokra szedtünk és lett belőle kerti ülőke, meg a másik szivacsából a székeknek "friss" ülőrész, egy pedig a kinti nappalinkba kapott egy gyors-új kárpitot. Aztán volt még egy. 
Nem is tudom hogy történt, hogy egyik este azt mondtam Pistinek, mi lenne ha a másikat megcsinálnánk bentre, mert nagyon megtetszettek ezek a fajta kanapék, a formájukkal és a fa vázukkal. Persze ez kicsit hosszabb, de ráadásul nyitható is (még ágyneműtartó is van benne) így plusz egy vendég-fekvő helyet nyerünk vele. Arról nem beszélve, hogy egyszerű formája miatt választhatunk extrémebb huzatot is, mert kvázi pikkpakk meg tudom varrni.
A pikkpakk persze nem az extra hátfájós, óriási hasú kismamaság közepén értendő...

Azt a fotelnél el is felejtettem mondani, hogy a szivacsot jól kiporszívóztam, átgőzöltem többször és átfújtam ecettel. A tuti por és egyéb-talanítás ügyében.

Ennek a huzata is tépőzárral megoldott, mosható!


Ahol igazi fa volt, lecsiszoltuk, újralakkoztuk:


Egy problémával szembesültem útközben. Mivel nem a fal mellé tolva akarjuk használni, és ez egy régi kanapé, nem szép a hátulja. Régen nem raktak térbe kanapét, max fotelt :D. Megoldottam végül, oda is varrtam a huzatból. Alul ugyanúgy tépőzárral rögzül.


 Így ez a szép látvány fogad, mikor belépünk a házba:



Minimum egy évig viszont eszem ágában sincs se fotelt se kanapét újítani :D:D:D:D


12 megjegyzés:

  1. hát nem is lesz szükség újításra, ez szuper lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Edim :D újítani ha nem is kell, de tuti megunom előbb-utóbb :D:D:DD:D:D:D

      Törlés
  2. Jó lett a hátulja! Egy virágos rét fogad, ha belépsz a szobába. Rossz időből hazatérve jó kis szívderítő :)). Biztos jól mutat a fotelekkel is. Mikor lesz összkép?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egy fotel :D
      nemsokára, nemsokára :D egy másik posztban. Most jól belehúztunk a pakolásba, főleg a babaszoba készítésbe, és Nimród mellett nagyon lassan megy :D

      Köszönöm szépen :)

      Törlés
  3. Nagyon jó anyag, miket tudsz te nagy pocakkal:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Már egyre kevesebbet :D
      Déditől kaptam még tavaly azt hiszem. Igazi kincs. Dédi kincs ^^ (és jó erős vászon ám!)

      Törlés
  4. Nagyon ügyes vagy, szép lett! Az oldalát nem akartad valami egy színűre lefesteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Nem, kivételesen tetszik a "fa színe", és ez így most jól megy a fotelhez és a varrógépből megmentett íróasztalunkhoz :) De lehet, hogy egy v akárhány év múlva kipróbálom :D

      Törlés
  5. Nagyon szupi lett, tényleg. Igen, valóban nehéz lehet már pocakosan ekkora fába fágni a fejszédet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ilyen nagy projektbe nem nagyon kezdek már... csak kisebb varrási terveim vannak, meg egy lábtartó puff :D

      Törlés
  6. Nagyon jó lett azzal a szép anyaggal, jól áll ennek a formának az virágos. Egyetértek az ilyenfajta bútorok kedvelésével kapcsolatban: én is ilyen stílusúak után vágyakozok :) köszi a tippet a szivacs tisztításához!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nekem is annyira tetszik, és véééééégre volt mire EGÉSZBEN felhasználnom, mert eddig csak nézegettem az anyagos szekrényemben :D
      Szívesen a tippet ;)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni