2012. november 15., csütörtök

Játék VI.

Azt hiszem ennek a nyereménynek bárki örülne, mert ki ne szeretne csodás képeket magáról és családjáról?! :)

És hogy miről is van szó? :

"Jankai Zsuzsanna vagyok. Közgazdászként léptem a nagybetűs életbe, ám kislányunk születését követően egyre inkább előtérbe került a szinte már magam előtt is feledésbe merült kreatív oldalam :) Ennek köszönhetően iskolapadba ültem újra, Imre Tamástól és lelkes csapatától elsajátítottam a kreatív fotózás alapjait. Innen már nem volt megállás és egyre kevesebb időt töltöttem a fényképezőgépem nélkül. Szenvedélyem a portré fotózás, ezen belül is a gyermek, kismama, család ábrázolás kapott hangsúlyt. Emiatt is döntöttem úgy, hogy a felajánlásom a közelgő ünnepekre való tekintettel, egy családi/gyermek minifotózás. Mit is kapsz ezért? 6 db retusált képet CD-n, amit az együtt töltött körülbelül másfél óra alatt készített legjobb képekből válogatunk ki közösen. Mindezt beválthatod december 10-ig, hogy az ünnepekre valóban elkészüljenek a képek. A helyszín most ebben az egy esetben Budapest, így kérlek ezt vedd figyelembe! Célom, hogy olyan képek készüljenek, amin magatokra ismertek, boldog és örömteli pillanatokat örökítsek meg minden manír nélkül."


Játékban részvétel feltételei:


1. A játékra felhívó bejegyzés alatt kommentben,  írjátok meg az itt használt neveteket és mellé kötőjellel az igazit.
2. Írjátok meg, hogy milyen jellegű fotóknak örülnétek: kismama, családi, gyerkőc  ha megnyeritek :) (természetesen ez majd változtatható, csak a játék kedvéért kérdezem)
3. A játéknak HATÁROZOTTAN NEM FELTÉTELE, hogy bármelyikünk oldalát/facebookos elérhetőségét bárki tetszikelje avagy "lájkolja", ezt csak akkor és azért tegyétek, mert tényleg érdekelnek a bejegyzések :)
A játék 2012. november 15.- 2012. november 22. éjfélig tart (csüt-től csüt-ig).
A kisorsolt nyertes nevét ennek a bejegyzésnek az aljára fogom kiírni ill. az illető kommentjére itt válaszolok. Kérek mindenkit, hogy kövesse figyelemmel a dolgokat!
A nyertes jelentkezéséig egy hetet tudunk várni, majd újrasorsolunk!

Éljenek a szép fotók! :)

****
EREDMÉNYHIRDETÉS!!


Gratulálunk Eszternek :)




10 megjegyzés:

  1. Ildó, Tunyodi Ildó?
    Családi fotózást szeretnék.
    :-)
    Ui: Remélem ide kellett írni. :-P

    VálaszTörlés
  2. Beszter - Bigai Eszter
    Családi képeknek örülnék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd mutasd meg a képeket :)
      Írj kérlek a ra :)

      Törlés
    2. Mindenképpen :)
      Köszönöm szépen!

      Törlés
  3. Mirabilisz: Réka
    Gyerekfotózást szeretnék.

    VálaszTörlés
  4. Csilla - Nagy Csilla
    Családi képeket szeretnék! :)

    VálaszTörlés
  5. anniemary- Orbai Annamária családi fotók :-)

    VálaszTörlés
  6. Szia Fanni,
    Kati - Bényi Kati, családi fotózást szeretnék nyerni!:)

    VálaszTörlés
  7. cskacsa - Csalló Kata
    A családi fotózást szeretném a legjobban!

    VálaszTörlés
  8. simitimi - Simon Tímea - én odaajándékoznám unokatesóméknak egy családi fotózáshoz a két tündéri gyerkőccel... :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni