2012. március 27., kedd

Ajtó a nappali és előszoba között

Az ajtó a nappali és előszoba között sokáig nagy fejtörést okozott, mivel ide nem volt tervezve nyílás, így se a hely-méreti viszonyok se az a lényeges kérdés: milyen legyen, ami tetszik, és illik ide, nem volt megválaszolva. Mondhatnám az sem gyorsította meg a dolgokat, hogy a régi ablakon keresztül úgy süvített be a hideg, hogy a kanapén ülve lobogott a hajunk. Bevallom a februári hónap nálam a túlélésről szólt, és mivel igényes munkát akartam csinálni, ehhez idő kellett. Az én részem az volt, hogy fessek, a férjemé meg hogy szereljen. A kettőt nem nagyon tudtuk mindemellett összehangolni, így teltek a napok, a hetek,a hajunk meg lobogott. Szegény Annamária helyzetét sem könnyítettem meg, aki epedkedve várta az ötletet hasonló problémákból kifolyólag, és lám a meleg közben el is jött. (Annamária, azért a következő hideg szezonra meg tudjátok csinálni, ha tetszik, és ne haragudj :) ) Átmenetileg felraktunk egy nagy takarót és tapasztalva a hatalmas hőmérséklet különbséget kint, és bent a nappaliban, mindkettőnknek buzdításként szolgált.

Tehát vettünk barkácsáruházban kapható lamellás szekrény ajtókat. Lehet kapni natúran (kezeletlenül) és fehérre festve. Persze utóbbit szerettem volna választani, de a különbség azzal együtt is, hogy megveszem a festéket és én lefestem az előzőt, 10ezer forintos különbséget mutatott. Meg kell mondjam, eddig ez a legjobb festős projektem, amit első sorban annak is betudok, hogy a natúr fát élmény festeni. Ezzel kellett volna kezdenem, nem az ősrégi 60 festégréteges szekrénnyel, hogy aztán szájamat görbítsem :) Összesen 3 réteg került rá, minden réteget átcsiszolva, és igen megérte a fáradozást és az időt. A két ajtót férjem összeillesztette, a magasságukból kicsit kellett levágni. Ennek az ajtónak a helye egyébként a régi bejárati ajtó helye, így új ajtófélfát is kellett gyártani, ami azt jelenti, hogy a régire csak rácsavarta az újat. Ezt nekem kellett fakittelni, és akrilozni és festeni, de szintén egy élmény volt a natúr fa miatt!

A még festetlen és festett állapotban:



A fogantyúk sima bútorfogantyúk, természetesen a bútortunning kínálatából :). Ez sem volt egy egyszerű dolog, mert ugye hogy működik egy fogantyú? Befúrjuk a fiókba/ajtóba, és hátul lóg ki a hosszú csavar. Na de itt úgy kellett felrakni, hogy egymásnak háttal legyenek, egy vonalban. Az előszoba részen természetesen kerámia fehér, mert ott máshol is olyan van, a nappali részen meg az üveg, amely a konyhában már és majd máshol is megtalálható lesz. Így szép egységes. A problémát végül férj megoldotta persze, (és a szerencse is közre játszott), az egyikük csavarját leszedte (levágta?) és átfűzte a másikba, na és az ajtó is pont olyan vastag volt, hogy mindezt meg lehetett így csinálni.




Az ajtó tehát így néz ki pl a nappali felől, ha be van csukva:
 

És így helytakarékos, ha kinyitjuk:

A működési elv pedig, a "harmonika". Ilyen ajtók szoktak lenni a gardrób szekrényeken. Mivel ezt mindkért irányból használjuk, és átjárunk rajta, így nem lehetett csinálni neki egy sínt-mint a szekrény ajtóknak-hogy mindig maradjon a helyén. Ezért a bal sarokba raktunk egy kis L-vasat, ami megakadályozza, hogy továbbtoljuk, és legyen valamennyire fixen. Középre pedig-ami egyelőre nincs meg, mert nem vettünk még mágnes zárat- mágnes zárat rakunk, így amikor az előszoba felől csukjuk be, nem marad középen csúcsos, hanem szépen becsukódik.

ide jön majd a mágnes
Na és persze vannak még hiányosságok, ilyen a küszöb, amelyet elviekben ma megcsinál az Uram, és később falburkolatot is szeretnék csinálni az "üregben", már ami a fal vastagságát illeti.


Funkcióját viszont tökéletesen betöltő és ízlésünknek megfelelő ajtót sikerült közösen csinálnunk.

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen az ötletet, igaz nekünk más színeink vannak, de tuti, hogy férj ilyet tudna csinálni, remélem ha megmutatom neki tetszeni fog :) Még egyszer köszi az ötletet! :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni