Van egy képen a pinterestről, amelyen színes üvegeket használtak ágyás szegélynek. Először ilyesmi fajta ötlete a Kristi megmutatja (Kristie's Homemade Home) c. műsorában láttam, ahol két félkör alakú magas ágyás közé ilyen mindenfajta sörös-boros stb üvegeket ástak fejjel lefelé a földbe, csak a legaljuk látszódott ki (tehát egy szintben volt a talajjal) és még tolókocsival is át tudott menni rajta a tulaj. Mint egy üvegmozaik.
pinterest.com |
Így a kettő ötvözetéből csináltunk egy kis körágyás-szegélyt az újonnan vásárolt Tulipán fánknak (tit udtátok, hogy a Magnólia fa= Tulipán fa? Én eddig nem. De vigyázat, két féle virággal kapható. Van ez a tulipános, mint a miénk, és van egy fehér virágú annak, széjjel állnak a szirmai).
Igazán akkor lesz látványos ez az üveg-dolog, ha körülötte is kinő a fű (amit köv hónapban vetünk, miután a hátsó kertben már lesz fű. Addig hagyni kell kert-részletet, hogy legyen hova kimenni játszani). és akkor a mulcsot is egészen az üvegek közé tudjuk kotorni.
Gyönyörű lesz, mert ezen a kert részen százszor szép nevű füvet fogunk vetni vegyesen sima füvel, és elszórok jópár vadvirág magot is, így itt olyan lesz, mintha virágos mezőn lépkednénk. Érintetlen, tele pillangókkal és méhecskékkel. A füvel körbenőtt eredményről remélhetőleg 2 hónapon belül már mutathatok is fotót, így aki nem tudja most elképzelni, meglátja majd akkor :) Méghozzá a virág rózsaszín kontrasztja a zöld üvegekkel még elegánsabbá teszi majd az összképet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése