2011. június 29., szerda

Padló dilemma

Hála Istennek félig csak kell megválaszolnunk ezt a kérdést, mert a ház felében (amit most két nagy szoba, de több kisebb helyiség lesz belőle) igazi parkettás.
ilyen, csak még nem ennyire fényes
Mindkét szobában egy-egy helyen van valamiféle hiba, a padló alatta megsüllyedt, ezért erősen gondolkodtunk, hogy megtartsuk-e, érdemes-e felújítani. Persze miért ne lenne érdemes, de egy kis utánajárás után kiderült, hogy ugyan annyiba kerül felcsiszoltatni és "100x" újralakkoztatni, mint venni egy jobb minőségű laminált parkettát. Plusz ugye a munkadíj és a javítás. A szívem megszakadt volna bele, meg hát csak az újrahasznosítás jegyében folyik ez az egész, hála égnek férjem "talált" egy ember, aki sokkal kedvezményesebben csinálja meg (olcsó húsnak híg a leve,de ő egy idősebb bácsi, aki már csak ritka esetekben dolgozik és közös ismerősünk miatt kaptunk kedvezményt, szóval nem lesz híg az a lé)
Ott van viszont a ház másik fele. Helyiség szerint egy db fürdőszoba, egy előszoba, egy konyha, mosókonyha-kamra és nappalinak nevezett szoba. Amit tudtam, mindenféle kő a padlón ki van zárva!!!! Utálom! A csempét is, de ez más kérdés, és félig sikerült megoldást találni rá (ezt majd egy másik bejegyzésben). Mi marad még? Laminált parketta (a sima, vagy vízálló), linóleum, parafa, bambusz, parketta.... Nyílván a parafa, bambusz és társai ki vannak zárva, mert ugye a rendelkezésünkre álló pénz véges (és vannak még fontos és más dolgok).Jól néznéni ki, ha ülnénk az asztal körül, alig jutna egy szelet hármunkra. "Sajnos csak ennyi kaja van fiúk, de nézzétek milyen gyönyörű a padlónk. Finom, puha és meleg :)"
 Első körben a laminált jutott eszünkbe. Az állítólag vízálló laminált, mint kiderült nem is vízálló annyira, egy fürdőben aztán semmiképp sem (ott pedig nálunk igen vízben áll a padló egy-egy fürdés alkalmával), és még 2-3x is annyiba kerül, mint az alap fajta. Mivel a nappalinak és a konyha résznek ugyanolyan padlóból kell lennie (igen kell, mert ez egyöntetű padló növeli a teret és mert a küszöbök ellen is hadjáratot indítottam) az sem működik, hogy a nappaliban mondjuk akármilyen laminált, a konyhában meg mondjuk PVC, LINOLEUM vagy hasonlók. Meg kell említsem, a linoleumok és pvc választék manapság már igazán széles skálán mozognak, nem csak a számomra nem tetszetős kőutánzatú, csak piros színű mondjuk félét lehet kapni.
ilyesmi nagyon tetszene
De lássuk először is, hogy milyen laminált padlót választanánk, ha az lenne. Kezembe akadt a diego prospektusa, a legújabb, és épp akciósak a laminált padló benne. Rögtön kiszemeltem egyet, olyan fehéres színű, mintha fa lenne lefestve fehérre. Rögtön esze,be jutott, mennyire utálom a fehér padló követ most, ahol az van a lakásba, és akkor mi lesz a konyhába. Mert bár kényes vagyok a tisztaságra, de még a sötétebb kövön is rögtön minden kosz virít, a konyhában viszont előfordul minden, ahogy sütök, főzök, gyerek eszik, segít főzni, stb. De ez olyan jól nagyítani és világosítaná a tereket... Na majd még átrágjuk apjukkal.



tölgy színű
Van ám B tervünk is, valami tölgy színű padló, ami nagyon jól menne a leendő munkapulthoz, és étkező asztalhoz. Valami közép barna féle.
ehhez a képhez szürke linót írnak. nem rossz.
Ezzel csak tényleg az a bajom, hogy sötétít. A nappali D-i fekvésű teljesen, egyetlen, de egy nagyon nagy ablakkal. A konyhába pedig tulajdonképpen meg Nyugatról süt be a nap, de az se teljesen, mert a hátsó terasz teteje valamennyire felfogja. Igen, mindig is álmodtam, egy nagyon napos világos konyháról és étkezőről, de nem vagyok elégedetlen. Inkább kihozom a legjobbat abból, amink van. Ezért is jó tudni a titkokat, tippeket, hogyan lehet játszani a színekkel, fénnyel, stb.
Eljátszottunk a gondolattal, hogy laminált padló és/vagy PVC. Ennél is felmerült, hogy mi lenne ha egy teljesen homogén, nagyin világos szürke, olyan koszos fehér, szürkés fehér padló lenne. Világos, de előjött a kis gondolat megint bennem a koszról, és valahogy nem tudtam elképzelni a nappaliban. Bár még elképzelhetem :)
Létezik ebből fa mintás is. Hirtelen gagyinak tűnt, de jött az az ötlet, hogy rendes szegélylécet rakatunk, nem ilyen ragasztós megoldás lesz, és akkor szép (szebb).
A linóleummal még egy baj van. A kályha vagy kandalló körül nem lehet ilyen, ott kővel kell kirakni (francba :P) 40cm-es körzetben. Már a kályha/kandalló körzetében.
Másik, hogy elvileg, ha ez vizes, nagyon csúszik. Ami egy konyhában megint nem egy előny, bár most ahogy leírtam, eszembe jutott, hogy a laminált padló is nagyon csúszik vizesen, vagy a vizes láb nagyon csúszik rajta.

ehhez hasonló az a pvc burkolat

Találtunk viszont egy padlóburkolatot, és kb egyszerre sikítottunk fel a férjemmel. PVC, fa mintás, csak simán le kell ragasztani, de ha megtapintjuk, olyan mintha fát fognánk (mondanám 3D-S), nem olyan sima, hanem a fa erezetét lehet érezni. Színe olyan világos is meg nem is, ezek az erezetek és fa minták kicsit sötétebbek, így még a kosz sem látszik meg rajta. Sajnos nem fotóztam le a boltban, de találtam egy hasonló képet róla.
Ennél sokkal világosabb, de a fa minták is sokkal sötétebbek. Van hozzávaló szegélyléc is, így tökéletes az összhang :)
Visszatérve korábbi gondolataimhoz, alapjába véve magával a lamináltal sem vagyok nagyon kibékülve. Hideg, olyan sima a felülete, hiába ott a fa minta, tényleg nagyon kell vigyázni a nedvességgel. Most mindenképpen kompromisszumot kell kötnünk magunkkal. Olyat kell választanunk, amit meg tudunk fizetni de azért tetszenie is kell. Pár év múlva még lehet padlót cserélni, parafára, bambuszra, akármire. Bár lehet, hogy addigra beleszeretek abba, amink lesz :)

fotók: google

7 megjegyzés:

  1. Nagy kár, hogy ennyire kizártad a követ...bár persze megértem, hogy kisgyerekkel padlófűtés híján gond lehet, de egy álom takarítani, fantasztikusak kaphatók, nem kopik (elárulom, hogy akármilyen, hangsúlyozom akármilyen laminált padlót választotok, kopni fog), ráadásul ebben a kategóriában tényleg találni olyat, ami nem csúszik. Hát annyit tudok ajánlani, hogy Nimród fenekére párnát kötsz, magatoknak (és persze neki is) meg jó vastag mamuszokat télre :) Ez csak egy kő-mániás véleménye :P

    VálaszTörlés
  2. Igen, a laminált ellen több az érvünk magunknak, mint mellette. A kőben a fugát utálom. Jól lehet takarítani, de a fugát nem tudod. Most 4 év után feküdtem neki (szó szerint) és sikáltam végig domesztossal, kefével a fugákat, mert hiába mostam fel...
    Hidegnek a kő, meg a laminált ugyanolyan, úgyhogy ebből a szempontból mindegy is :)
    Viszont ha igazán szép kőt akarnánk, ami tényleg tetszik, annak annyi az ára, mint egy jobb padlóburkolatnak, akár igazi parkettáról is beszélhetünk.
    Majd kisül valami :)

    VálaszTörlés
  3. Az igaz igen, hogy a kő lehet horror drága. Viszont el kell jönnöd hozzánk Biára, hogy megnézd a fuga nélküli követ. Nincs sikálás, csak hajszálpontos illesztés van (persze ehhez megvan milyen fajtát kell választani- ez direkt így van kitalálva. Hát ez nem lesz könnyű menet, azt hiszem sok pro és kontra listát kell még megírnotok. Hajrá-hajrá!

    VálaszTörlés
  4. Jaj azt a követ mondom Pistinek, de ellenkezik. Cement kő az nem? Láttam máshol is, és nagyon tetszik. Most is az van a konyhában és előszobában, pepita (fekete-fehér). Persze nem ez a minta, de el tudnék képzelni más mintát.
    Most felröppent egy újabb lehetőség, majd elmesélem a végeredményt :)

    VálaszTörlés
  5. Én sem szeretem a követ lakótérben. Olyan proli-vidéki. Persze parketta, esetleg hajópadló lenne az igazi, de amíg nincs arra pénz jó az ócsó laminált. Ha lesz zsozso, ezt legalább könnyen le lehet cserélni igazi parkettára.

    VálaszTörlés
  6. Lamináltban is vannak ám húzós árúak, ebből látszik, hogy ebből is lehet szépet kapni és jó minőségűt. De laminált az egészség és környezetvédő a PVC a nem :)

    VálaszTörlés
  7. Ilyen PVC volt a Bikram teremben, nagyon szerettem. Puha volt, fa érzet volt, de higénikus. Azért lakásba nem tenném, de nyaralóba igen.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni