A munka világa és én

Tartalmas időszakot hagyhatok magam mögött. Eldöntöttem  már egy ideje, hogy amint szülök még egy gyereket, soha többet nem leszek alkalmazottja senkinek, kitalálok a babázás alatt valamit, hogy a magam ura lehessek és mindezt biztos anyagi háttérrel.
Ha hinnék az átkokban és egyéb hiedelmekben, azt gondolnám, hogy valami bajom van, hogy mindig meggyűlik a bajom ezzel a titkárnősdivel. Egyáltalán nem arról van szó, hogy büdös a munka, sőt, én azt utálom, amikor unatkozom bent a munkahelyemen. Nem érzem úgy, hogy megdolgoznék a pénzemért. És amikor a felmondási időmet töltöm is tényleg 100%-san, becsületesen odateszem magam, még ha az a főnök tényleg megérdemelné, hogy kipackázzak vele. De ugye nekem nem szabad lesüllyedni arra a bizonyos szintre....
                 15 évesen csöppentem a munka világába. McDonaldsban kezdtem, az akkor egy jó állásnak számított, biztos  fizetéssel és kvázi egész jól. Diákszövetkezeten keresztül dolgoztam, már adóztam! (azóta eltörölték majd megint visszaállították, hogy a diákok is adózzanak), és rögtön túlóráztam. 7 napból 5-t kellett dolgozni két műszakban, és biza volt, hogy bevállaltam a napi15 órát, csak hogy több pénzem legyen. Ebben tényleg csak az volt a nehéz, hogy 2x fél óra szünet járt a 15 óra alatt és nagyon nyomós okkal lehetett kimenni wc-re. És nem lehetett támaszkodni (pénztárnál). Azóta azt mondom, minden 15 évest elküldenék legalább egy hónapra dolgozni a mekibe (ha a szülei kőkemény gazdagok, akkor is), hogy tudja meg, mi az hogy munka! mert bár előtte sem voltam egy hálátlan gyerek, de azóta még jobban megbecsülöm. Ennek ellenére a nyár alatt nem kerestem többet 33ezer forintnál, de ez is több mint a semmi.
Utána elvállaltam minden munkát, amit csak lehetett. Nagyon szegények voltunk, így a zsebpénzt magamnak akartam megkeresni. A szokásos fiatalkori bolondságokra mint ruhák és ékszerek és kozmetikumok, mozijegyre, később tánccipőre és táncórákra és mobil feltöltésre (bár első mobilomat 17 évesen kaptam egy osztálytársnőmtől, akinek már volt jobb. Nekem adta. A másodikat, sőt a harmadikat is barátoktól örököltem, de nagyon boldog voltam vele!). Voltak tanítványaim, angolt korrepetáltam általános iskolásoknak. Hostess melók amikor csak volt. De nehéz iskola mellett dolgozni!
Érettségi után jött a hogyan tovább? Élvezhettem volna az utolsó nyaramat, de azon aggódtam csak, hogy lesz munkám? Mikor?
                 Első igazi hivatalos munkahelyét helyben Szigetszentmiklóson kaptam egy ismerős sportboltjában. Nem sokat dolgoztam ott, kb 1 hónapot, mert a szülésbe ment munkatársa mégis visszajött és ugye kellett neki a pozíció. De, meg volt az oka, miért kellett nekem ott dolgoznom, mert a második munkahelyemet az akkori kolléganőmön keresztül találtam. Egy ismerőse "security" cégénél, ami azt jelenti hogy recepciósként dolgoztam egy nagy irodaházban. Rémesen unalmas volt, nem volt se internet semmi, az összes biztonsági őr túlcsordultig volt a szexuális vágytól, és tettlegességig sosem ment el a piszkálódás de verbálisan állandóan. Egyébként ha normálisak voltak és beszélgettünk akármiről, főleg mikor az életükről kérdeztem, nagyon megváltoztak és akkor mindig kicsit megsajnáltam őket-szegény fiúk. Ott güriznek fillérekért.  Nem tétováztam és elvégeztem egy titkárnő képző és gépíró képzést. Mert itthon a papír a fontos. Az ottani trénerek, egy tüneményes házaspár, hihetetlenül bátorított, hogy merjek egy szinttel feljebb lépni, és MINDEN álláspályázatot megpályázni, amire azt gondolom, hogy nem vagyok elég jó, azt is.
              Igazuk volt. Olyan állást szereztem, amit álmodni sem mertem volna. Építőipari cég, angolul és spanyolul beszélő irodavezetőt keres, wow! Utólag elmondhatom, hogy nem, hogy a spanyolt nem használtam egy büdi szó erejéig, de az angolt sem. Azt is a spanyol ügyféllel, akik egyszerűen nem akart velem spanyolul kommunikálni. Hamar kiderült, hogy a főnök ebédre fogyasztja a titkárnőket, és mivel őt nem érdekli, hogyan oldja meg a gazdasági vezető stb, hogy el legyen végezve a munka, ha állandóan kirugdossa őket, ha csak rosszul néz, vagy nem elég keserű a kávé, mehet. Ezzel próbált felkészíteni a gazdasági vezető- De te csak ne foglalkozzál semmivel, csináld a dolgod és nem lesz baj!. Fél év után nagyon megdicsért a fő főnök, hogy jól dolgozom (hurrá!) És, túlhaladtam a kritikus fél évet. Ennyinél hosszabb ideig még sosem volt senki. Akkor gondolkoztam mégis a nyár vége felé, hogy váltanom kéne. Addig húztam, míg december lett és terhes lettem (hurrá! probléma megoldva). Akkortájt voltak valami céges gondok és rosszkor voltam rossz helyen, én lettem a célpont-kirúgott. Ill. csak rúgott volna, mert ugye kismamákat nem lehet. Ezzel szembesítettem a gazdasági vezetőt is, aki azt tudta tanácsolni, hogy ezentúl 130%-san dolgozzak, nem elég a 100%. (kell ez nekem terhesen ? minden nap gyomorgörccsel bemenni dolgozni a kisbabámmal? nem. inkább táppénzre mehetek). Dilemmámat hamar "megoldotta" az az eset, hogy szilveszter délutánján már a műtőasztalon feküdtem, mert elment a 8 hetes magzatom.
             Műtét után már nem sírtam, olyan optimista voltam, hogy minden rendben lesz. Ok, most már kirúghatnak a cégtől mert nem vagyok terhes, de majd találok másikat gyorsan.Egy hét múlva viszont elszakadt minden. Nem bírtam elviselni azt a tényt, hogy amíg nem találok munkát  és nem telik le min. a 3 hós felmondási idő, addig nem lehet újra gyerekem. Utólag láttam, hogy hihetetlenül depressziós lettem. Azoknak, akik ilyenen nem mentek át, kinevetnek és nem tudják milyen. Mindenkitől elzárkóztam, nem votl semmihez kedvem. Mindenféle halálos kórt kezdtem bebeszélni magamnak: a gombóc a torkomban biztos torokrák, a szívfájdalom biztos mindjárt szívinfarktus, fáj a lábam, szerintem trombózisom lesz, stb stb. A csúcspont az volt, mikor egyik alkalommal annyira rosszul lettem, hogy mentőt kellett hívni. A vérnyomásom az egekben volt, de a beszélgetés után lenyugodtam.
            Az interjúk. Nagyon lelkes voltam az elején, elmondtam mi történt, miért jöttem el a munkahelyemről. Aztán lassan kitaláltam már egyéb sztorit. Mikor akar szülni?-Nem tudom. Mégis 5 éves tervében benne van? -Nincs. És mi van ha mégis terhes lesz?-HAGYJATOK MÁR BÉKÉN, MOST VETÉLTEM EL! Végülis olyan sokat nem kellett várnom, április 1-től már az APEH dolgozója voltam.
             6 hónapos próbaidő. Majd kibírom valahogy. Butaság vagy sem, de egy hónapra rá ott volt a poz. terhességi teszt a kezemben. Meglepetés volt.  Hihetetlenül boldog voltam, és azt sem bántam, ha megint kirúgnak. De nem tették. Az osztályvezető megígérte, hogy nem fog kitenni, sőt, nagyon megköszönte az őszinteségemet és meg is lepődött, hogy egyáltalán feltételeztem róla ilyet! Olyan boldog voltam! Aztán próbaidő letelte előtt 2 héttel mégis kirúgtak. Ott voltam 5 hós terhesen, és nem tudtam mit csinálni, ha csak nem jöttek volna anyósomék segíteni. Megszületett Nimród januárban, és sosem gondoltam volna akkor szilveszter napján, hogy rá egy évre már majdnem szülök :).
              Eltelt másfél év, és elkezdtünk gondolkozni azon, mi lesz a jövőben. Azt beszéltük meg, hogy valahogy kihúzzuk következő szeptemberig, és akkor Nimród mehetne oviba rögtön! Közben befurakodta magát közénk ez a házvásárlósdi-most vagy soha! és elkezdtem munka után kajtatni.
              Gyerekkel már nehezebb, jó félévembe telt és nem tudtom hány száz pályázatomba. Kezdetben őszintén leírtam, hogy van gyerekem. Utána azt sem, na akkor már hívtak interjúra. Az interjún viszont kénytelen voltam elmondani, mert ő a gyerekem, nem fogok letagadni! Közben ketyegett az óra, mert ha nem találtam volna x dátumig munkát, nem tudjuk megvenni a házat, mert a jobban bizonytalanra nem veszünk fel hitelt.
               Május 25-én kezdtem el dolgozni "ott" és május26-án ( a házassági évfordulónkon) írtuk alá az adásvételi-szerződést).  Az az igazság, már egy hónap után kiderült, valami nem ok, de azt mondtam magamnak, hogy legyek hálás a munkahelyemért, mert ha meg nem lenne, akkor azért lennék szomorú. És hogy úgy sem innen megyek nyugdíjba. És hogy közel van és nem kell este mennem a gyerekért a bölcsibe és nem is kell hajnalba vinnem, ezek mind érvek voltak magammal szemben. Miért nem mész el máshova? Kérdezték. Azért mert ha előtte fél évig kellett várnom erre a munkahelyre, most miért lenne kevesebb? És ki az a hülye munkáltató, aki várna rám 3 hónapot, míg letöltöm a felmondási időmet (ennyi volt a szerződésben megállapítva). Gyerekesként a sor végén kullogok és az ajtóban sajnos rengeteg munkanélküli toporog!
               Ősz elején kezdődtek a gondok. Kiderült, hogy megint kisbabát várok. Rá két napra ki akartak rúgni, mert akkor úgy volt, nem fizet az állam semmilyen kulturális intézményt. Megbeszéltük, hogy decemberig maradok, napi 4 órában (ez is több, mint a semmi). Aztán 2 nap alatt megoldódot a pénzügyi dolguk, csak én közben elvetéltem. 6 heti kínlódás végül műtéttel pontot tettünk a végére.
               Január 2-án azzal fogadott, hogy nem tart rám igényt többet. "Nagyon meg vagyok elégedve a munkáddal, de a gyerek betegségei miatti hiányzásod miatt megbízhatatlan munkaerő vagy, ami gondolom a jövőben is elő fog fordulni (már hogy a gyerek beteg lesz én meg itthon leszek vele). Vagy felállsz most rögtön, vagy még megengedem, hogy maradj egy hónapot, hogy találj munkát magadnak" Természetesen az utóbbit választottam.
              Alig vártam, hogy leteljen ez az egy hónap, és én annyira de annyira boldog voltam.
Üzenet: B. szívességet tettél nekem, ugye tudod? Mert bár én már júniusban agyaltam azon, hogy ott hagyom azt a "helyet", de én komolyan vettem a szerződésben leírt 3 hónapos felmondási időt. Mert ahogy mondani szoktad, a lényeg a részletekben rejlik!

Hogy mit csinálok ezután? Itthon fogok dolgozni, átveszem férjem maszek munkáját, legalább nem éjjel fog dolgozni vele (hanem én napközben). Megpróbálom kiépíteni az ösvényt az álmomhoz (étkeztetési téma) és reménykedem, hogy minél hamarabb lesz megint valaki a pocakomban, aki nem gondolja meg magát, és bent marad.

Most pedig írok egy listát, hogy milyen munkák vannak itthon, amihez nem kell már alapanyagot venni, és elmegyek a gyerekért a bölcsibe :)