2012. február 12., vasárnap

Könyvespolc a játszószobába

Először is nézzétek meg itt megint (aki még egyáltalán nem látta, az elsőnek), milyen inspirációs képeket mutattam nektek, amelyeket a játszószobába tervezek/tem.
Láthatjátok azt a képet, ahol egy polcrendszer sarka van megmutatva- a polc lapok kötéllel vannak összekötve, ez a "konzol". Hát ez nekem nagyon megtetszett ( a térkép is mögötte) és rögtön tovább vittem a gondolatot, hogy: a plafonba fúrunk kampót, a padlóba fúrunk kampót-teljesen úgy, mint a mászókötelek a tesiteremben- és a kettő között vannak a polcok. Végig, vagy majdnem végig, alatta egy kis helyet hagyva a nagyobb játékoknak (kiskonyha, barkácsasztal stb). Az ötletet nem rég elvetettem, hogy a gyerekek tuti ezen fognak csimpaszkodni, ami ugye nem túl jó, fejükre pottyan minden a polcról. Ötlet teljesen nincs elvetve, nagyfiús szobába később TUTI ilyen polcrendszert csinálok. Mögötte térképpel :D
Plusz, nagyobb értelme volt a lépcsős kis tárolót oda a beugróba rakni, így szinte nem is foglal helyet.
A polc lapok világos kékek, a konzollal együtt Nimród első szobájából vannak átmenekítve így még költenünk sem kellett. A kötél meg az a bizonyos kötél Dédipapától (RIP), amit tavaly tavasszal kaptam. Tavaly nyáron valami nyáron ajtódíszt akartam csinálni belőle, de nem jött ihlet. Jobb is :P


 Az elefánt könyvtámaszok férjem nagypapájától vannak. Ő már régen meghalt, és különleges kapcsolat volt köztük. Nem festettem le, nem is nyúltam hozzá, csak megörökölte a következő generáció :) Egyszer majd Nimród kapja meg :)


 Itt vannak a társasok legfelül és azok a könyvek, amelyeket csak együtt tudunk nézegetni (pl, hogy ne tegye tönkre) vagy mert főleg szöveg van benne. A középső polcon van férjem gigamennyiségű képregény gyűjteménye. Ennek valami kosárkát majd, vagy hasonlót kitalálok, mert így olyan semmilyen.
Alul, a lépcsős tárolón vannak azok a könyvek, amelyeket egyedül is elnézeget Nimród vagy korosztályának való. Ez itt elég átmeneti megoldásnak bizonyul, mert már több nem fér ide, és még jönnek a könyvek.... Ki kell találnom valamit! Jó lenne szintén egy kosárba rakni, de olyan szép színesek, jó nézegetni őket szabadon.




Valamelyik blogban olvastam, hogy az állandó díszítés titka: rendezz sok bulit, és ne szedd le a dekorációt. Ezzel teljes mértékben tudok azonosulni, ismervén a buli szervező-rendező mániámat. :D A lufis füzér Nimród bulijáról maradt és egész idáig fennhagytuk, mert tetszett. Még mindig nem volt szívem kidobni, ezért felagattuk ide :)
A lámpáról egyébként még nem szóltam: nem csak azért, mert ennek a lámpának nagyon kedvező az ára, vettük ezt, hanem mert jó "semleges". Ebbe a nagyon színes környezetbe direkt ilyen egyszerű lámpát akartam.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni