2012. augusztus 27., hétfő

Házi vs papír sárkány

Egyszerre több mesében is szerepelt papír sárkány, amire Nimród rögtön vérszemet kapott, hogy már pedig ő nagyon szeretne egyet.
Egy forró délután a nagy fehér porfelhő között, mindent hátra hagyva (mondjuk akkor épp én semmit sem tudtam segíteni, csak Nimródot próbáltam lefoglalni ahogy futotta erőmből :P) neki álltam, hogy varrok egy sárkányt. Anyagból.
Vékony pálcikák és egy óráig tartó kézzel öltés eredményeként megszületett a sárkány.
Másnap pont szeles idő volt, gondoltam próbáljuk ki...
Futott is Nimród vele, vagy 3 kört, utána megunta.  Viszont jókat kacagtam, mert ismer a fiam, miközben próbáltam őt lencsevégre kapni azt mondogatta: fotózzál, fotózzál :D

Hát, nem hiába készül olyan anyagból a sárkány, amilyenből. Ezen simán átfújt a szél....


A sárkány még sem veszett kárba. Kire ütött ez a gyerek? Tehetnénk fel a kérdést, de hát tudom, hogy rám :D Egyik nap ugyanis közölte, hogy a régi festmény már nem jó a szobájába, Vackor képet akar, meg a sárkányt a falra. Igazi dekoráló :D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni