2012. szeptember 20., csütörtök

Kanalas nászajándék

Az ötlet két látott kép alapján jött. Az egyik, a kilapított kanál-belegravírozva valamilyen szöveg (általában konyhakertekben ültető jelölő), másik egy villáról, illetve 3 villáról látott kép, ahol a villa fogait meghajlítva csináltak mindenféle formát, pl. egy szívecskét is.

Aztán megláttam ezt a kis ajándéknak valót a Boróka Otthonboltban, tavaly tavasszal...


Merthogy tavaly augusztus 20-án esküvőre voltunk hivatalosak, és itt volt a remek alkalom, hogy elkészítsem azt, ami a fejemben megszületett. Egy kis emléket a pár monogramjával és az esküvő dátumával, kicsit más formában.


Andi és Dávid tehát 2011.08.20-án kötötték össze életüket. Én pedig most készítettem el. Jobb későn, mint soha, hmm? :) (azóta nem is találkoztunk, szóval a következő, nemsokára esedékes találkánkkor át is adjuk végre...)


De hát hogyan is készült?
Ez megint egy olyan projekt volt, hogy ok, megvolt az ötlet, de az, hogy hogyan lesz ebből a valóságból is valami, útközben derül(t) ki. Pl. volt annyi eszem, hogy nem estem neki a kanalaknak, és két-egyébként nem szeressük és gagyi evőkanál-áldozta fel magát a próba oltárán. Próbáltam rájuk gravírozna egy kihegyezett fém izével, és a Dremel gépemmel. Aztán megkértem az Uramat, lapítsa ki őket, hátha az egyenesebb felszínen jobban tudom.
Ha kanalat lapítotok majd valamilyen kreatívkodás alkalmával: tudjátok mi a különbség e között (bal oldali kanál) és e között (jobb oldali kanál) a kanál között? Hát nem a Paradontax fogkrém. Semmiképp se essetek neki kalapáccsal mint tehén az ólajtónak, hanem rakjátok két valami közé a kanalat. Férjem két fa lap közé rakta, és kalapálta. Szebb a szebbik, ugye? :) A kiskanalakat már ennek szellemében püföltük.


Tehát két kanál, a Dremel gép, a karcoló izé és egy szétszedett képkeret után (legutóbbit nem hiába végül) hagytam a túróba a gravírozást és kerestem a dobozomban valami fémre írható festéket :D.
Amint látjátok ezzel sem kockáztattam, és a szebben sikerült lapos kanálra felpróbáltam a festéket, hogy megszárad-e stb. Miután Férj lefikázta írótudásomat, a papíron kipróbálva egy szebb kivitelt, Férj hozzájárulásával felrajzoltam amit fel akartam rajzolni. Illetve írni.




A keretet pedig azért szedtem szét, mert nem találtam akkora keretet, amelybe belefért volna  kanál kilógás nélkül, így leszedtem az előlapját, a díszkeret részét, és felhasználva a hátlapját lett a tartója a műnek. Egy keményebb szép tojáshéj színű papírból új hátlapot készítettem (beragasztva hátul a széleket), majd miután sokáig nézegetve arra jutottam túl üres úgy (kanállal együtt persze) raktam fel a szélére ezt a finom, épphogy látszódót csipke díszt. Nem akartam semmi konkrét színt használni, mert fogalmam sincs, milyen a lakásuk. Persze nem ragaszkodom hozzá, hogy kirakják :D de még sem akartam túlzásokba esni. A kanál-főleg a végén a szívecske-önmagában elég elegáns és markáns.

...és ha mégis úgy döntenének, hogy szeretnék kiállítani, akkor a beépített-vagyis a keret eredeti-támasztójával megtehetik...



Mindezek felett nagyon reméljük, hogy tetszeni fog nekik!!!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni