2012. január 10., kedd

A kis piros

Mindig is szerettem volna egy padocskát az előszobába. Méghozzá olyat, aminek az ülőkéje alatt van egy tároló. Találtam is egyet tavaly tavasszal a jofogas.hu-n, és nagyon szemeztem vele, de valamiért nem vettem meg) talán az ára miatt ?! Jól is tettem, mert a házzal (többek között) örököltük ezt a padocskát, és rögtön tudtam, mi lesz a sorsa. Igaziból már nyáron elkezdtem a felpofozását, de eléggé hátra volt rakva a kisházban, hogy nem fértem hozzá, meg hát nem is ez volt a legfontosabb dolog...


És ahogyan az előszobás bevezetőmben mondtam "azt a bizonyos" piros dolgot, ez lett az. Csak úgy virít. A környezete viszont csupa fehér és natúr, így nagyon jól egymásba olvadnak a színek. Úgy terveztem, hogy többször lefestem, hogy csak piros legyen, de mikor megszáradt az első réteg, nagyon tetszett, hogy ilyen-amilyen.



A párna hasonlít erre az ikeás párnára, ugye? Ez nem az :) Nagymamám hímezte és akkor kaptuk ezt a párnát, mikor beköltöztünk első lakásunkba. Mégis van némi hasonlóság az ikeas és e között.... nemsokára kiderül :)
No, tehát itt tároljuk a papucsokat, a mieinket és a vendég papucsokat és most egy zacsiban, de nemsokára egy kosárkában a cipőtisztító szereket és felszereléseket is.


Felette pedig egy gyönyörű fogas van, amit a szemben lévő házból raktak ki a lomtalanításkor. Apósom azt mondta, nekik is pont ilyen volt anno a kertes házukban. Olyan kis egyszerű, de mégis gyönyörű! Szintén más színt terveztem neki-fehéret, de tetszik így! Csak megtisztogattam....



Ha jössz hozzánk, van hova leülnöd mikor leveszed a cipődet-kényelmesen :)



3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis színfolt lett, tetszik a piros és a natur lambéria kontrasztja.

    A lambériával kapcsolatban szeretnék kérdezni, mert mi hétvégén állunk neki.
    Hány centi széles a pad mögötti lambéria? Az Ikea fehér pácával van átkenve?

    Köszi
    Üdv
    Zsuzsi

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük :)
    Az előszobában minden ilyen natúr lesz és fehér, csak ez az egy piros lett itt, direkt :) (majd egészben is megmutatom a helyiséget, ha elkészülünk vele)
    Az ikeas páccal kentem, nagyon jól használható, de 3 festésenként (tehát minden 3. alkalom előtt, hogy belerakod az ecsetet festésre) ildomos felkeverni, ezért nekem benne volt egy szívószál folyamatosan és kevertem egyet rajta. Arról még a maradék festék is lejött könnyen :)
    A páccal lehet játszani, mennyire fehérre szeretnéd, ezt én 2x festettem át, de szerintem még egyszer át fogom kenni az egészet, hogy picit fehérebb legyen.
    Alapjáraton nem szeretem a pácokat de ez nagyon tetszik, nem folyik (:P) és nem lehet elrontani a "nem megfeglelő" fedéssel, hiszen az a lényeg, hogy átlátszódjon a fa erezete.

    A lambéria kb 9.5-10cm széles. Zatikban vettük (minden faanyagot ott veszünk 99%)

    Jó munkát nektek hétvégére :)

    Fanni

    VálaszTörlés
  3. Dóciné ládája. :) Így hívjuk. Ne kérdezd miért, szerintem anyu sem tudja. :))) Már nem használjuk, illetve anyu nem használja, kint van a mellék épületben. Majd egyszer lehet az enyém lesz. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni