2012. augusztus 22., szerda

Fürdőszoba I.

Emlékszem mennyire utáltam a fürdőszobánkat, mikor beköltöztünk.
Először is jó pár napos nyávogásomba telt (szó szerint), mire férjecském végre lement a pincébe megnézni mi van a villanybojlerekkel, mert egyszerűen nem akartam elhinni, hogy estére elfogy a meleg víz (ami nem 25 fokos), úgy, hogy itthon sem vagyunk, nem kézzel mosogatunk, és tényleg csak arról van szó, hogy ha 3-an zuhanyozunk, a 3. ember már vacog a zuhany alatt. Túl alacsony hőmérsékleten volt csak a kapcsoló :D.
Valahogy kellett volna az a komfort érzet, hogy úgy normális fürdőnk van. Főleg, hogy ha kimentem az ajtaján, és az újabb felfordulás várt :D
De túl éltük...
Szépen lassan vált egyre kényelmesebbé és otthonosabbá a ház többi részével együtt. Egy nagy vágyam volt "vele" kapcsolatban, mire megszületik a baba, legyen kész. Nem baj, ha máshol még festeni kell vagy akármit csinálni, a fürdő legyen kész. Kész lett. Hála ügyes férjemnek a ház többi része is :D  (de ez sok másik poszt anyaga).

Koncepció: tudtuk, hogy csak a kádnál lesz csempe, fehér és én igaziból tégla alakút szerettem volna, és mindenképpen fényes felületűt. Minden egyéb helyre festés és/vagy vízlepergető falfelület, még a mosdóhoz is. Sokáig küzdöttünk, hogy lehessen valami fa padlóburkolat, de nem jött össze. Először kék-fehér sorrendű és diagonál lerakású kő padlót szerettem volna, de sehol sem találtunk olyan kéket. A diagonál lerakás meglett :D Utólag nem bánom, mert berendezve a fürdőszoba (kád, pult stb), alig maradt szabad padlófelület, így nem is lett volna olyan látványos. 
A tapéta "dolo"g útközben jött. Először is találtunk egy majdnem teljes régi tekercs tapétát a kisházban. Nézegettük napokig, végül is mindkettőnknek tetszett, és egyszer csak kitaláltuk, hogy legyen a fürdőben a falon, ahol a nagy csupasz fal van, nem lesz ott az ég világon semmi. Így kicsit különleges is, hisz a ház hagyatéka :)


Lábazatként fehér, fényes zománcfestéket kentünk, a fal többi részére magnólia, fényes zománcfesték került. A kettő találkozásához fehér, de szigorúan matt festékkel lekent díszlécet raktunk. Tulajdonképpen a fehér-magnólia/bézs színek uralkodnak, a fehérből is a fényes, és van némi sötétkék és ezüst kiegészítő.
Felraktam a wc fölé ezt a vak-képkeretet. Bár a tapéta mintája önmagában ad karaktert a falnak, mégis valahogy "jól esik" ez a képkeret. Persze én már látom a folytatást, amit ti még nem :D ezért nehéz elképzelni. Pl a leendő tükör köré valami hasonló keretet akarunk majd csinálni.

A kék/ezüst kiegészítőkből való kiindulást ezt a két lámpa adta. A falikart ajándékba kaptuk, és egyszer csak mondja anyám, hogy ugyanilyen mennyezeti lámpája van. Teljesen ugyanolyan. Férjem szerint gettó fény van itt esténként, de közben rájött ő is, hogy azért furcsa egyelőre, mert a barnás falaktól más a fény. Eddig szürke glettelt falak voltak, amelyek valóban világosabbak. Mindenesetre este-vagy mikor lámpát kell kapcsolni-pont elég világos van ( a falikar pl nagyon jól világít), hogy lássuk, amit látnunk kell :D.


És hát megérkezett a csoda: lett mosdónk majdnem egy év után. Két kisebb, négyzet alakú mosdónk lett volna, amelyek nem egyben vannak, hanem külön. Mivel szögletes mosdókat szerettünk volna, hozzá szögletes csaptelepeket választottunk.
Először is a mosdókat csaptelepestül ellopták tavaly ősszel, mikor először betörtek hozzánk. Mivel minden egyéb más nagyon fontos dolgot is, és a két mosdó+ két csaptelep kb 40ezer forintunkba került anno, mindig volt fontosabb vásárolni való. Hála égnek a kád csaptelepét itt hagyták...
A csaptelepnél nagyon szerettem volna, ha olyan a kinézete, amin nincs az a hideg/meleg vizet jelölő kis kör (piros-kék színnel) nekem az nagyon nem tetszett. Azon kívül ragaszkodtam ahhoz, hogy a csap csőre (ahol kijön a víz) és a kinyitója találkozásánál ne legyen az a mélyedés. Mindezek hülye rigolyáknak tűnnek, de higgyétek el, hogy tapasztalat után beszélek: utáltam azt a csapunkat mosni, állandóan állt ott a fogkrémes-szappanos víz, és hiába sikáltam csak összekarcolta: egyszóval takarítási kényelmi szempontból beszélek :).


Miért lett mégis egy mosdónk: mert így csak egy csaptelepet kellett venni, spóroltunk. Mindezek mellett rájöttem, hogy bár tök jól elképzeltem ezt a két-mosdó dolgot, de a pult felépítése után rájöttem, hogy optikailag nagyon gagyin nézett volna ki. Olyan összetömörítettnek. Sokkal szebb ez az egy, de széles mosdó. Még e mellett is simán elférünk ketten egyszerre fogmosáshoz.
Tükör is lesz majd, jó nagy, de azt üvegestől vesszük, mert speciális a mérete a konnektorok miatt. Sok bosszúságot, kényelmetlenséget és szomorúságot okozott akkor a lopás, de azt kell mondjam: köszi rablók, hogy elvittétek, így sokkal jobban tetszik :D

Miért nincs középen a mosdó? Mert a bal oldalon ott volt a cirkó, amit hála égnek leszereltünk, mert új kazánunk lesz. A rendszer viszont kiépítve, és nem is szabad teljesen megszüntetni a cirkót, mint (csak) fűtési lehetőséget, így nem lehet középre rakni a többit. Nem lesz így sem furcsa, mert a mosdó mellett látható kis szekrény (nem, nem marad festékes a tükör, más terveim vannak vele), kerül arra a falra a cirkó helyére. Addig, amíg nincs nagy tükör, ennek a tükrét használjuk.


Alul nem marad ám ilyen polc. Már kész is, amit ti még nem tudtok, csak hiányzik egy "valami" ;) 

Ha valakinek lenne valami jó ötlete, hogy ezt a földelés-gázbekötéses izét hogy tudnám szépen eltakarni, ami nem doboz meg hasonlók gyártása, írja meg legyen szíves. Így hagyni olyan csúnya, de akkora falfelületet foglal el... Ha maradt volna a cirkó a falon, akkor az egészet beraktuk volna egy csini szekrénybe és az lement volna a pultig: szépen eltakarja. Most viszont más kéne kitalálni...


A létrát már ismeritek ;)

 

Ide pedig valami ülőkét tervezünk készíteni a jövőben. Alatta elfér a szennyes tartó és a sok sok wc papír :D

Végül, de nem utolsó sorban egy pillantás a függöny mögé: az esőztetős zuhany isteni, mindenkinek ajánlom. A háttérben lévő csúnya csöveket majd egyszer eltüntetjük valahogy...egyszer...


A különbség már most érezhető, és mi nagyon szeretjük az új fürdőszobánkat!




4 megjegyzés:

  1. Nálunk sincs sok csempe (az ráadásul kétfajta), a többség festés. Azok a lámpák gyönyörűek! A mosdó meg kimondottan tetszik, hogy nem középen van (nálunk a tv van így a szekrényen :)

    VálaszTörlés
  2. Szép a tapéta meg a lámpa, és tetszik, hogy alig van csempe. Ma már én is így csinálnám, bár most is szép a fürdőnk. A létra is szuper ötlet. Viszont ezekhez nekem nagyon nem illik a modern szögletes mosdó és csaptelep, sem pedig a pult színe - valahogy nincsenek összhangban az én szememben.
    Én lehet, hogy cirkó nélkül is feltennék egy nem túl mély szekrényt a csövek eltakarására (mondjuk áttört vagy apácarácsos ajtóval akár, a polcokból persze ki kell vágni a csövek helyét) - így is lenne plusz tároló az apróságoknak.
    Vagy esetleg függönnyel is el lehetne takarni a csöveket (két függönyszárra gondolok, amit hozzáköthetnél a csőhöz), és közé a falra feltehetnéd a tükröt.
    Másoknak biztos lesznek jobb ötleteik, kíváncsi vagyok!
    Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen :)
      Nos, a pult volt meg legelőbb és minden utána, bár a sok beige miatt utólag pont jó, hogy az sötét. Egyszer majd a wc deszkát is ilyen színűre szeretném lecserélni, ha lesz rá pénzünk, méghozzá olyan aminek lassított a lecsukása, mert utálatos hogy mindenki csapkodja :D
      A fürdőben-mint a ház többi részében, direkt nem akarunk elmenni a "nagyon" vagy "csak romantikus/vidéki/akármilyen" stílus felé, kell egy kis modern vonal. Ahhoz itt pont jó a szögletes mosdó és csaptelep-bár hozzá kell tegyem, kerek mosdóként vagy ami nem ennyire szögletes, nem lehet kapni ilyen méretűt, vagy csak azt a régi (RÉGI alatt a legolcsóbb fajtájú sztenderd) félét, ami szerintünk nagyon ronda. Méghozzá annak szintén nincs pereme. És ha már szögletes mosdó, ahhoz "kötelező" a szögletes csaptelep (kádnál is ez van). Egyébként a keverős csaptelepekből sincs nagy választék, vagy nagyon drágák, vagy nagyon gagyik. Vagy nem keverésesek, azt pedig gyermekeink miatt nagyon nem akartam.

      A lámpákon egy ideje agyalok, hogy még sem tetszik ide, igaziból sosem tetszettek úgy igazán, túl romantikus/vidékies ezzel az áttört virágmintás-porcelános kinézettel, de egyelőre mindkettő ingyen volt, és így legalább van lámpánk. Amint van rá keretünk, folyamatosan cserélgetjük a dolgainkat, ami/arra úgy igazán tetszik.
      Az egyéb kiegészítőkkel is próbálok kicsit modernebb vonalat behozni.

      A függöny jó ötlet a csövekre (pontosabban az áthidaló vezetéke a gondok), én is erre gondoltam utána. A polc sehogy sem jó-ahogy azt mondták már páran :)- mert oda kerül az a kis tükrös szekrény, és az tul.képpen majdhogynem rálóg (pont felette, hogy én is elérjem a tartalmát)azokra az izékre, és nem tudnék mit rakni a polcra. Nem férne el.
      Egyébként is szabály nálam, hogy aminek nem muszáj, nem szabad elöl maradnia, mert utálom a porfogókat,és nagyon nehéz úgy takarítani (amit én napi szinten próbálok tényleg, a gyerkőcök mellett is) minden megy a kis szekrénybe és a mosdó alá kosárkákba.

      Szóval ez nagyon nem a végleges verzió, csak azt mondták az olvasók, szeretik a fázisfotókat :D ezzel persze vállalom azt is, hogy a még nem passzoló-félkész dolgok-amelyek tényleg nincsenek összhangba egymással sokszor-nem tetszést váltanak ki.
      (Lsd Komódból konyhaszekrény című posztom, sokan nagyon lehurrogtak, hogy hogy néz ki, pedig csak vállaltam a félkész állapotokat is)

      A te hozzászólásodat nem vettem annak, félre ne érts!!!
      Megerősítettél most a lámpa-dologban, annak ellenére, hogy arra nem is mondtál semmit, de nagyon köszönöm :)

      Törlés
  3. Igen, tényleg hangsúlyosabbnak tűnt a kicsit romantikusabb vonal (legalábbis nekem, főleg a lámpával, na meg a létrával meg a tapétával), de ha a lámpát lecseréled valami modernebbre vagy legalábbis kevésbé romantikusra, akkor tényleg más lesz.
    Persze ez csak az én véleményem, csak úgy elmondtam :)
    Kíváncsi leszek a végeredményre meg a csövek eltüntetésének módjára! Kellemes agyalást! (Én szinte azt szeretem a legjobban az egész lakberendezésben :))

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni