2012. szeptember 3., hétfő

Hokedliből éjjeliszekrény

Az éjjeliszekrényünket a Boróka Magazin nyári számában olvashattátok, de jó ha a hálószoba egyik "alkatrésze" meg van itt a blogon is, külön :)
Tehát. Van az a jó kis konzolasztalunk az előszobába, amit mindenki ismer. Ikeás és rém egyszerű a felépítése és maga a "dizájn". Csak éppen sok ezer ft-ért vesztegetik. Ilyet szerettünk volna a hálószobánkba egészen addig, amíg kaptunk ingyen egy fiókos hokedlit.
Előtte meg közben jöttem rá, hogy egy jó kis fiókos hokedli ugyanúgy néz ki, mint a fent említett asztalka. Nem volt kérdés, hogy szereznem kell még egy példányt, és készen van az éjjeliszekrénynek való.
A másik darabra fél évet kellett várnom, ugyanis akkor találtam meg a megfelelőt, és bár pénzért lett az enyém, még így is kevesebb volt jóval, mint az a sok ezer ft. Plusz pont a fizetős volt kicsit rosszabb állapotban, a teteje kicsit lötyögött, meg kellett ragasztani, de ez is megérte.

A hokedliket hőlégfúvóval támadtam meg, majd jól átcsiszoltam míg a teljesen natúr fa felület volt csak. Ezután fehér lazúrral festettem, hogy kicsit "fás" legyen, a hibákat direkt nem javítottam pasztával mert abban maradtunk férjjel, hogy tetszik így a repedezett régisége nekünk. A gyönyörűséges üveg fogantyúk a Bútortunningtól vannak. Sőt, most adtam egyet a részleteknek és a fiókot is kifestettem belülről egy kellemes aqua színnel.


 A szépsége még abban van, hogy nem is egyformák, az egyik magasabb és keskenyebb, a másik picit alacsonyabb és szélesebb és díszes a lába.





4 megjegyzés:

  1. ezek gyönyörűek lettek! szimpi hogy megtartottátok a fa egyenetlenségeit, én is pont ezt csináltam volna ha az enyémek :) szeretnivaló a régi bútorok anyagukba vésődött históriája nem igaz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néha ilyen is kell :)
      Köszönjük szépen :)

      Törlés
  2. nagyon tetszenek, a fiókbelső, az üveggombok...ügyes vagy!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni