2011. szeptember 8., csütörtök

Gyerekszoba

A tegnapi játszószobás bejegyzés ellenpólusaként szót kell ejtenem a gyerekszobákról is. A bevezetőt olvashatjátok ott (hogy mi az hogy külön játszós-meg gyerekszoba).
A gyerekszoba is inkább hálószoba a gyerekeknek, mivel úgy gondoltam, az tényleg csak alvásra szolgáljon. Na persze ez nem azt jelenti, hogy az ajtóból kvázi belép az ágyba és kész, de az ágyon, ruhatároláson kívül más funkciót nem szántam ezeknek a helyiségeknek. Be fog férni egy saját kis asztalka az ablak alá, meg olyan kis kuckós hálószobájuk lesz, ahova el lehet vonulni, amikor eljön az a korszak. Minden egyébre ott a játszós szoba.
Milyennek képzelem el a hálójukat? Egy kellemes, nyugis helynek, finom színekkel, olyan kis egyszerű díszítéssel, egy hely ahol pihen a kis testük és lelkük... Van csomó ötletem a dekorálásra is, ezek mind valamilyen személyes dolgok: Egyelőre egy szem gyermekünk van, ezért még csak hozzá fűződnek vagy vele vannak személyes élményeink (mit szeret, milyen ő, milyen megszokott dolgaink vannak).

Nimródnak most van egy 80x160-as ágya, és beépített szekrényük lesz az ágy végében, földtől plafonig, kb 50 cm széles és mély (3.10 a belmagasság, szóval lesz hely pakolni :-D)
Később, talán jövőre csinálunk neki egy fél-emeletes ágyat, tehát ami kb 150 magas, de már alatta van hely tárolásra, vagy bunkernak (ez teljesen részlet kérdés), még később meg mehet a rendes emeletes ágy. De az is lehet, hogy csak szimplán lesz egy 90x200-es sztenderd felnőtt ágy mindenféle extra magasság nélkül.

A tegnapi játszószobás képek után most mutatok gyerek-hálószobás inspirációs fotókat a gyűjteményemből 
(éés megint google, és pinterest a forrás)












Rendhagyó módon gyerekdalos videóm is van, amely nagyon inspirál. Mindegyikhez édes emlékek fűznek Nimróddal kapcsolatban, és mindegyiket nagyon szereti maga Nimród is (persze van még 100 másik, de azok hálószoba szempontjából azok most nem fontosak :P). Később persze kiderül, hogyan inspiráltak engem ezek a videók :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni