2011. szeptember 9., péntek

Mostani gyerekszoba

Szóval volt bejegyzés a játszószobás és gyerek-hálószobás terveimről, de azért megmutatom, milyen a gyerekszoba most. 
A másfél szobás lakásban egy ideig ketten majd hárman uraltuk a kisebbik szobát, majd kb a gyermök másfél éves korára döntöttünk úgy, hogy övé lesz a kicsi (értsd csak ő alszik ott, és ott vannak a játékok és mindenki ruhái). Ezzel egy időben szoktattuk át a kiságyból a nagyobb fiús ágyba.
A szülő-háló korszakból megmaradt orgona lila falon nem tudtunk változtatni, így most-elveimmel ellentétesen, hogy én a fiamat nem akarom csak kékbe öltöztetni, hanem minden féle színbe, kivéve a rózsaszínt-erős fiús vonalat akartam belevinni a szoba dekorálásába. Két kikötésem volt magammal szemben: semmilyen mesefigurát vagy egyéb hős, mert az úgyis 2 percenként változik, jó kékre festettem az ágyat, és a fal festésének történetébe valami járművekkel kapcsolatos tartalmat akartam vinni.

Innen, vagyis erről a falról indul a történet. Az állatkák különböző járművön utaznak abba az irányba. (na jó, a repülőn Pimpa ül, ami mesefigura de nem olyan mint Verdák meg hasonlók és van egy Mickey egér is, amit muszáj volt felfesteni, hiszen az egész család Mickey egér rajongó. Egyéként a Mickey a gyermek bögréjéről másoltam, aki eredetileg egy pocsolyába ugrik ezzel a pózzal, ahogy a falon épp a hőlégbalonon kapaszkodik :-D)


Aztán gyártottam gyorsan egy nagyon egyszerű, inkább dekor elemnek való autós függönyt.

 Végül elérkezünk a helyre, ahol Nimród alszik. Itt van egy parkoló a járműveknek és egy kellemes kis parkocska az állatoknak, ahol lehet aludni. Az elefánt épp érkezik pihenni, a többiek már alszanak :)




A mennyezetet sem hanyagoltuk és az üres non-funkcionális falra is került valami :)



5 megjegyzés:

  1. nagyon édes, szuper ügyes vagy :)))

    VálaszTörlés
  2. http://hasznalt-konyv.teszvesz.hu/gyermek_konyv/mesekonyv/val_biro_ragacs_tragacs_4db_1476584624.html

    Nem tudom,mennyire autós a legényke? Nálunk ez a kis mesefüzet,sokáig volt esti program.

    Szia:Era

    VálaszTörlés
  3. Jxcii: köszönöm szépen :)

    Era, köszi a tippet! Most a kék/sárga/fehér busz és a sárga villamos a menő, de ha mesekönyvet nézünk inkább a Boribon, Bogyó és Babóca és az állatos könyvek :) de hát ez is 2 percenként változik :D:D:D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni