2012. december 20., csütörtök

Cumitündér

Nimród és a cumi szoros kapcsolata hamar megmutatkozott. Konkrétan 3 naposan, mikor csak ordított x órányi szopizás után én pedig a szintén 3 napos császáros testemmel nagyon ki voltam bukva. Apja tiltakozott a cumi ellen, én meg nem zárkóztam el tőle, mertén magam is és összes testvérem híres cumizósok hírében álltunk. Normális emberek lettünk ( bár valaki szerint nem :D)
Na szóval, mikor épp nem lóghatott a cicin, lógott a cumin. (érdekes módon cumisüveget bojkottálta és mindent ami nem anyatej, fél éves koráig majd részben 1 éves koráig).

Úgy alakult, hogy 2.5 évig szopizott és előtte picivel meg utána ősszel bölcsizni kezdtünk, marad a cumi anyapótlónak alváshoz. Majd leszokik. Maradt alvásnál, nyűginél, ha fájt valami, csak úgy Hápival karöltve odajővén hozzám pusziért és hogy kicsit birizgálja a hajamat. Utóbbi sokszor random, pár másodpercre, majd cumi ki, Hápi le és folytatta, amit épp megszakított.



Aztán babaköltözött a pocakomba és úgy voltunk vele, hogy most már várunk a tesó érkezéséig, mert nem tudhattuk, hogy fogadja, viselkedik stb, és nem akartunk még egy "sokkot", hogy elvesszük a cumit.

Fogalmam sem volt, hogy fog leszokni róla, de perpill erőm sem volt ezen agyalni.

Aztán az élet meghozta a lehetőséget. Egy keddi napon, miután oviba vittem Nimródot, siettünk (volna) a 2 hós oltásra Vincével. Na de nálam maradt a cumi!!! Gyors telefon óvónéniek, hogy biza' ma cumi nélkül kell elaludni, úgyis itt az idő lassan, legyen e egy jel.
Sikerült.
Erre felbuzdulva apuka már este sem akarta, Nimród ebben partner volt mindaddig, míg csak mesét nézett és nem kellett aludni is. Ekkor jött az ötlet, hogy 5 cumi nélküli alvás az oviban, egy pici ajándék, és ha este sem lesz cumi, akkor.... és itt Nimród rávágta, hogy PIPIS TÁRSASJÁTÉK!!!
(pipis társasjáték=Angry birds-ös kilövős, amiért kb fél éve nyúz minket, de nem akartuk. Ennyi pénzért hülyeségnek pénzkidobásnak tartottuk, nem beszélve arról, hogy van egy csomó madara meg malaca, és eddig kicsit átesett a ló túloldalára. Minden útjába eső madzagon, kötelen, elektromos vezetéken, akármin csúszlizni kezdett, és az sem tartotta vissza, ha nem eredeti A.B.-el játszik. Jó volt a távirányító, egy darab fa, stb pipinek...
Na de az ember picit félreteszi az elveit egy jó cél érdekében. A szobatisztaság is nagyon nehezen jött el 3éves korában pisi mentesek lettünk, de mire a "nagyobb ügy" is sikerült,eltelt fél év. Minden sikeres, "nagyobb ügy" wc-be vagy bilibe landolása után jött egy nagyobb meglepetés. Utána ez már szokássá és természetessé vált, nem "kellett" jutalmazni)

Itt jött az ihlet, hogy Fogtündér után szabadon, a Cumitündér viszi el a nagyfiúk és lányok cumiját, ha már nem akarnak cumizni, és hagy nekik ott cserébe egy ajándékot. Mindezt azért, mert oviban tök könnyű volt cumi nélkül aludni, mert nem volt ott. De itthon itt volt, és a csábítás is.


Egy este tehát Nimród ledikálta a szöveget a levélben és odakészítettük az éjjeliszekrényre. Szó szerint idézem:
"Kedves Cumitündér! Vidd el a cumimat és hozzál nekem Pipis társasjátékot. Puszi: Nimród."
A nyomatékosítás kedvéért még le is rajzolta neki.

Reggel fél8kor (azt hittem még 6 óra van) extra kómásan a fotelban épp szoptattam, mikor arra riadtunk mindketten Vincével, hogy "TÁJTÁJ, ITT JÁRT A CUMITÜNDÉR" (Tájtáj én vagyok, így hív engem kezdettől fogva anya helyett... rejtély az oka, de imádom!)


( a neki szóló levél pedig: Köszönöm a cumit! Ügyes nagyfiú vagy már! Szépen játssz a pipis társasjátékkal! Puszi: Cumitündér )

Azóta a Pipis társasjáték bűvöletében van, minden nap elmondja, hogy cumi nélkül alszik (gondolom karácsonykor is a nagy tömegnek mind elújságolja :D) és hogy hozta neki ezt a játékot a Cumitündér. Mintha nem tudnánk, hahaha ;)


Bevallom őszintén, nekem még nagyon hiányérzetem van, mikor mellette fekszek, míg elalszik. Eddig a hajbirizga mellett mindig ott volt a cuppogó hang, és akárhogyis ez az élet rendje, megint egy mérföldkőhöz értünk, amit picit sirat anyai szívem...
Olyan gyorsan nőnek ez a gyerekek


7 megjegyzés:

  1. De jó ezt mi is kipróbáljuk :)
    Szuper ötlet :) gratula.

    VálaszTörlés
  2. Ó ez annyira édes :)) Nagyon tündéri család vagytok :) Gratulálok az ügyes nagy fiadhoz :))

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük :) És a nagyfiú nevében is :)

    VálaszTörlés
  4. :)))
    Nagyon édi történet.
    Nálunk három és félévesen járt a mikulás, na én ott azt találtam ki, hogy a szarvasoknak nagyon kellene a cumi.
    Eljött Mikulás napja, estéje, az ablakból lestük...és jött a Miki, húzta a szánkót, nagy puttony volt rajta :)))) és kérte a cumit a szarvasainak.
    Kicsi fiammal becsomagoltuk és odaadtuk :)))) Na mi így szoktunk le :D

    VálaszTörlés
  5. Mennyire tündéri ez a nagyfiú!
    Én még ma is emlékszem, hogyan szoktatott le anyum mikor kicsi voltam. Nagypapámék kályhájába dobtuk a cumit, csakhogy otthon találtam egy másikat és kitörő örömmel újságoltam, hogy nézd anyuci, megtaláltam az én drága cumikám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihihi hát neki is volt még 2 ezen kívül, de azoknak más a szopókája és nem szerette. Azért gyorsan eltüntettük, hátha ráfanyalodik kényszerében :P
      És arról hogy szoktál le? :) Már amit találtál...

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni