Tavaly már elmondtam, nálunk a családi összejöveteles étkezés majdnem felér egy esküvői lakomával :D mert szeretünk enni, és szeretjük, ha van miből válogatni.
Idén a kisbaba miatt próbáltam olyan menüsort összeállítani, ami gyors, nagy része előkészíthető előző nap, és mivel kiszámíthatatlan legkisebb Lilik alvása, szopási igénye stb, férjre is rá tudom bízni, ha útközben le kell lépjek a konyhából (igen, nekem ilyen ügyes férjem van ;) ). Na de most sem szakítok hagyományommal, miszerint ha vendégül látok, nem főzők hétköznapi kajákat, amelyeket egyébként is megfőznénk: (pörkölt, stb...)
Üdvözlő koktél (avagy welcome drink):-a hideg űző grog alapja kicsit megvariálva a saját készítésű mentaszörpömmel. Úgy, hogy a sofőrök is ihassanak.
-és egy gyönyörű fehér kókusz likőrt is beszereztünk már, mert nagyon megy a terítékhez :)
-természetesen az estebéd során egyéb borok, üdítők és felesek is felszolgálásra kerülnek, ha azt az éhespocakok úgy kívánják :)
Előétel:
-sonkás, füstölt sajtekercs: 1 szelet/fő, rá egy kanál házi birsalma lekvár
Leves:
-halászlé, húsleves (ez alap minden karácsonykor)
-sütőtökleves (itt vacilláltam e között, egy különleges zellerkrémleves és a gesztenye leves között, végül Éva Adventi újság 2012-es kiadásából jött az i-re a pont)
Fő étel:
-narancsos csirkerolád narancsos chutneyval
-mézes-mázas karaj
Köretek:
-krumplipüré
-rizs
-sült cékla-répa szezámmaggal: szintén Éva Advent 2012
-áfonyás-almás zselé: ezt az interneten találtam, egy téglalap alakú zselé lesz, amit szeletelni kell és a karaj hús mellé tálalni. Gondolom extra finom lesz :)
Süti/torta:
- mézeskalács kuglóf: mit össze nem kerestem a tökéletes torta-kuglóf receptet, amelyben nincs töltelék, hanem önmagában karakteres a tésztája. Hát persze, hogy ezt is megtaláltam az Éva Adventban 2012-ben :D. Én teljesen beborítom fehér mázzal és egy nagy szalaggal átkötöm :)
-vaníliás muffin: ez lesz az ültető kártya is egyben, belsejében egy meglepetéssel :)
-egyéb apró sütik, amelyet a többiek hoznak
A bejegyést nem az Éva Advent támogatta :D csupán nekem annyira életmentő volt ez az újság, hogy több mindenben is megtaláltam az ihletet :)
Aki még nem tette, szerintem érdemes elgondolkodni a menün. Lassan már 1-2 hozzávalót is be lehet szerezni, hogy ne legyen harc karácsony előtt :D
Kellemes adventi készülődést!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése