2011. október 6., csütörtök

Hálószoba titkok

Nem beszéltem eddig semmit a mi, vagyis szülői hálóról, mert nem volt mit. Egy teljesen egyszerű berendezést képzeltünk el itt, egy ágy, két éjjeliszekrény és a gardrób sarokban a ruháinknak. Épp hogy beférünk. A dizájnt illetően sem agyaltam én speciel sokat, egy nagyon egyszerű, szép tapétát képzeltem el az egyik falon, világos falak, tuti fehér ágy és éjjeli szekrény, mert olyan kis picike a szoba, még az ablak sem túl nagy az is jóóól a fal mellett, nem akarnék semmi mást berakni.
Arra gondoltam viszont, hogy az ablakos falon, ami pont az ajtóval szemben van kéne valami impozánsabb, valami ütősebb mintás tapéta. Nem olyan, amitől jojózik a szemünk, mert pihenni kell, kellemes színekre és mintára gondoltam, legeslegjobban valami madárka féle mintára. Nem tudom megmondani miért, nagyon tetszenek a madaras mintás dolgok (igen,a pöttyös mellett), és szerintem nagyon illene a hálószobánkba ilyesmi. Pont azért, mert csak egy falat borítanék be ilyennel, azt sem bánnám, ha valami naaagy mintás tapéta lenne.
Ma rengeteget kutakodtam madárkás tapéta után, volt egy ami már el volt tervezve, még textil is lett volna hozzá (vagy fordítva, a textilhez tapéta), de a bolt egyelőre nem működik most, ahonnan jönne, és ki tudja mikor fog. Persze a tapéta nem a legfontosabb a hálószobába, de álmodozni lehet. Ezeket mentettem el magunknak. Aztán majd szűkül a kör, miután férj is elmondja a véleményét. Képek alatt a honlapjuk!









Ez inkább virágos mint madárkás, de aranyos.
Forrás









Ez tényleg ilyesmi színű. Kár, hogy ilyen fakó, olyan mintha kiszívta volna a nap.
Forrás.









 Ebben az tetszik, hogy olyan magyar motívumos beütése van.
Forrás.



Egyszerűen csak tetszik.
Forrás.



Ebben egy fia madárka sincs, de hasonlít a színvilág arra, amit legelsőnek kinéztem, abban a bizonyos boltban.
Forrás.


Egyszerű madárkák.
Forrás.




Ez nagyon nagyon <3 de elég drága, félek ebbe nem menne bele a férj!
Forrás.



Forrás.




Forrás.


Na az egyik nagyon ütős darab.
Forrás



Szintén ütős, de ha élőben is ilyen gyönyörűek a színek, akkor....
forrás.


Ebben sincs túl sok madár(ka), és ez nem is az a fajta kistestű madár mintás-féle :)

Forrás.


















Hanna tapétái mind tetszenek!
http://www.tapetawebaruhaz.hu/416-hanna-werning-kulonleges-tapetai.html

Bogyós tapéta, ami nem madárkás, de szintén jópofa
http://www.tapetawebaruhaz.hu/406-smile-tapeta-10-kedvezmennyel/4830-smile-tapeta-10-kedvezmennyel.html

7 megjegyzés:

  1. azt hiszem, a mieink nagy barokk mintásak, de majd fotózom hétévégn és küldöm neked ;)

    VálaszTörlés
  2. SZerintem a magyarnèpmesès nagyon ààllat...de a 2, 6 ès 9 is. a 7 kicsit keleties, ha nem igazitod hozzà a tobbit, lehet furàn hat. a pàvàsakat làttam èn is, de nem nagyon szemjòjòs kategoria?.. aztàn: ha a fal ahova raknàd a bejàrattal szemben van, nem lenne kevèsbè eros az àgy korè-felè tenni a tapètàt,esetleg nem a teljes falra? (mint a dizàjnos magazinokban..) (hàt vèlemènyt kèrtèl, èn elmondtam;)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a véleményeket :)

    @tHs, nem baj, ha barokkos, lehet beleszeretek valamelyikbe, elfogadható áron lesz és akkor kirakom máshova :)

    @LV55 de a pávás nagyon jojós, bár nagyobban falon lehet másképp hat, mert mellette aztán tényleg minden olyan letisztult lesz és fehér, hogy nem lesz sok. viszont naaaaaagyon tetszenek és meg kellett mutatnom. Szemgyönyörködtetőnek megérte :P
    Mindenképp az ablakos falra rakom, mert az egy viszonylag kicsi fal, így nem olyan drága belefér egy tekercsbe és nem kell lemondanom a különlegesebb mintájú, esetleg drágább tapétáról. De a fő ok, hogy az ablak miatt, ami szinte rajta van a másik falon-majd megmutatom-, valahogy kell a szememnek valami elterelő, amikor belépek. Nem mert ronda, csak valahogy nagyon tetszene úgy. Vagy jobban tetszene úgy.
    Az ágy mögé falra egy személyes dolgot találtam ki-nem hivalkodót, de olyan szerelmes, hitves ágy fölé dolgot :) (persze romantikus nem pajzán :P)

    VálaszTörlés
  4. Hát én rábeszélném Őt! Messze az a legszebb!

    VálaszTörlés
  5. Nem kellene szerencsére, de akkor most várunk vele, hogy legyen rá keret is :D

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni