2011. december 22., csütörtök

TV tartó szekrény

Amikor ezt elkészítette a férjem, én olyan de olyan büszke voltam rá. Akkor tudtam, hogy mi bármit meg fogunk tudni együtt barkácskodni, mert akinek ilyen rejtett ötletei vannak....
Szóval volt nekünk egy nyitott tv tartó szekrényként, mint ez. Az a különbség, hogy a miénk rendes fa, és 10ezer ft-ért vettük anno (4.5 éve) a FYND részlegen, mert kiállított darab volt és az ármatrica vagy mi nyomott hagyott a felszínén. Tökéletes volt nekünk.
Na de született egy kisbabánk, aki fél éves korától kezdve MINDENT PISZKÁLT AMIT ELÉRT. És hát mivel itt tartottuk a dvd lejátszót és vezetékeket stb, olyan jó lett volna, ha van ajtaja. Ezen rágódtunk napokig, hogy mi legyen, vegyünk másikat, ezért, és akkor mi lesz ezzel? Erre a férjecském szó szerint egyik pillanatról a másikra felpattant, elbattyogott  a nem tudom melyik barkácsüzletbe, és hazajött egy méretre vágatott db pallóval és néhány kütyüvel egy szatyorban.
Fél óra alatt olyan lenyitható ajtót rittyentett, hogy még. Igazán semmi extra, csak 2 pánt, fogantyúk és mágneses gomb zár.
Aztán nem sokkal már ezt is ki tudta nyitni Nimród (pedig picit akadt a mágnes miatt, mégis) ekkor jött a gyerek zár, de az nem IKEA hackelés :)






Mindketten nagyon sajnáljuk, hogy nem fér el nálunk... egy ideig próbáltunk kitalálni valami megoldást, de hát...
Ha egyszer megjön az ihlet, lehet, hogy egy kicsit felpofozom, kap valami jópofa fogantyút és eladom, vagy csak simán felrakom a vaterára ahogy van. Addig kint alszik a kisházban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni