2011. december 12., hétfő

Festékes tapasztalatok

Festési és festékes tapasztalataimat szeretném megosztani veletek.
Először is legyen szó a festékekről. Utána jártunk a dolgoknak, milyen festékek (fal, bútor, stb egyaránt) vannak a piacon, mire kell figyelni, és mitől lesz vagy nem lesz egy festék mérgező?!
Hol is kezdjem. Talán ott, hogy egyik kedves olvasóm ajánlott egy szuper boltot, ahol csupa környezet -és főleg egészségvédő festékek kaphatóak, itt.
Na de ha nem jutunk el ide, vagy ez túl drága (mert jóval drágább az tény) vagy akármi okból kifolyólag, akkor az alábbi szempontokat lehet figyelembe venni (figyelem, ezek nem szabályok, részben szubjektív vélemény illetve az utánajárásunk alapján szerzett információkból vontuk le MI  a következtetésünket).
mi, ezt használtuk
A diszperzit alapú festékek mindenképpen nyerőek. Az egyik legolcsóbb a fehér diszperzit, amelynek vannak színezőpasztái is, ezek is diszperzitekesek, és ahol ilyen festéket lehet kapni, ott van egy szuper tábla is a keverési arányokkal. Nagyon sok féle színező paszta létezik, én nem tudom elképzelni, hogy ne lehetne akármilyen színt kikeverni.  A vállalkozó kedvűek és bátrak kikeverhetik a kiválasztott színt, vagy kérhetnek segítséget.
Ugyanis azt olvastuk, hogy azok a festékek amelyeket színre kevernek, már tartalmaznak olyan anyagot, amely nem túl jó. Általában azt hallom: amíg szaga van, tuti párolog belőle a méreg. Viszont pont az a lényeg, hogy akkor is párolog belőle, amikor nincs már szaga és mérgez minket szépen lassan. Ha már festés keverésről van szó, azt ajánlom, ne sima festékkeverű fa pálcával keverjétek össze, hanem lehet kapni ilyen csigás végű fém "rudat" ezt be lehet dugni a csavarbehajtóba és ezzel szuperül lehet összekeverni a festéket. Egyébként ennek a festéknek határozottan finom illata volt, olyan meszes, és régebben amikor a boltban kikevertetett színnel festettünk, nos fulladoztam, az nagyon büdös. Másik szuper előnye (nálam), hogy mivel víz alapú, tökéletesen letörölhető ha lecsöpög, lejön szappannal a bőrről és a ruhából sem kell agyon sikálni, kimosható (egy kicsit át kell azért dörzsölni).

foto:csinaldmeg.hu
Mi a helyzet a mosható fallal (falfestékkel). Az a bizonyos mosható falfesték szart semmit sem ér, bocsi, tapasztalat. Egy jó kis kakaós harc után, ha rögtön neki is estem a falnak, hogy letöröljem, némileg jött vele a festék is. A zománc festék szuper megoldás (erről később) de nagggyon húzós ahhoz az ára, hogy több nm-nyi falat pingáljunk vele a moshatóság kedvéért. Nálunk a megoldás a latex festék. Ez is víz alapú, és olyannyira mosható, hogy a srác, ráöntött egy fél flakon vizet a falra és annak még nedves érzete sem volt. A latex pedig természetes anyag.
Szükség lehet a zománc festékre is, pl a fűtés csöveinket és a játszószobában a falat is azzal festettem. Van ám víz alapú zománcfesték is, tudtátok? Kicsit drágább, de tényleg csak kicsit, de legalább nem mérgez. Se szaga se  bűze ellenben a "hagyományos"  zománcfestékkel, na de attól majd' megfulladok.
A Bauh-ba van egy márka amely zománc festéket is kínál  úgy, hogy kikevered a színt hozzá. És víz alapú.

Bútorokhoz lazúrt használtam. Ehhez nézzétek meg egy régebbi posztomat is, hogyan lehet természetes anyagokkal bútor ápolni. Itt.

És a falfestésről magáról. Tudjátok ez egy régi kockaház volt, és a falat még festőhengerrel festették. Méghozzá tipikusan úgy, hogy vagy 3-4 réteg került egymásra, nem szedték le az előzőt, előkészítve a falat. Na most ezt nekünk mind le kellett kaparni, mert fenn áll a veszély, hogy ennek tartalma miatt ledobja a festéket. Nem szabad megspórolni ezt a lépést, még akkor sem mikor elegünk van belőle, és szívesebben festenénk már, áldom az eget, hogy én is hallgattam a jó szóra és megcsináltam. Sokkal de sokkal rosszabb ha a már a kész csili-vili belakott házban egyszer csak leesik egy nagy foltnyi fal és akkor viszont az egész helyiséget lehet újrafesteni...

ilyen a fal


ilyen lesz ha lekaparjuk

ilyen lesz ha legletteljük
A kaparás nekem úgy működött a legjobban, hogy jó vizes ecsettel bevizeztem a falat és utána spaklival jött le  a felső réteg, mint a vaj.
Mivel a régi házaknál marhára nem figyeltek oda se a derékszögre, se az egyenesre se az egyenletességre (a mi házunkban is csak ott van derékszög, ahol gipszkarton fal van...) ezért ahol kell kicsit vastagabban kell felvinni a glett réteget kiegyenlítve ezzel a szint különbségeket, egyébként egy "épphogy" glett réteg bőven elég, hogy erre fessünk majd rá. Tapasztalataim szerint a legjobb kikevert anyag, amely nem kemény de már nem tud lefolyni a spakliról. Nem érdemes egyszerre nagyobb adagot kikeverni mert ha nem dolgozunk elég gyorsan megkeményedik amit nem lehet használni és az pedig mehet a kukába..
Még valami. Mindenképpen érdemes egy fehér alapot felkenni, ha fehér is lesz a fal, és ebbe rögtön lehet a falfixet beleönteni, így nem kell kétszer dolgozni. A falfíx mély alapozó, máskülönben a fal beszívja a festéket és akkor lehet vagy 5x felkenni, mire marad is bármi a falon :)

Jó festegetést :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni