4 héttel ezelőtt elmeséltem milyen izgalmakon mentünk keresztül. Örömmel mondhatom, hogy egy hete a genetikai ultrahangon azt a hírt kaptam, a lepény biza feljebb ment, éljen-éljen-éljen!
Ezen kívül 110%-osra megerősítették a baba nemét. Igaziból mondani sem kellett, mert annyira egyértelműen előbukkant a monitoron, hogy a kistesó a pocakomban...
Ne kérdezzétek, hogy fogják hívni, mert még mi sem tudjuk :)
Azon kívül, hogy "ténylegtökmindegycsakegészségeslegyen" és időre szülessen nagyon jó másodiknak a kisfiú, mert Nimródnak lesz játszópajtása és tudnak egy szobába költözni később, mikor a mostani kisszoba kell a 3. babának. A kislány pedig majd 3.-ra vagy 4.-re jön hozzánk :) Mikor minap kint voltunk az udvaron elnéztem Nimródot, hogy milyen jó is lesz neki a tesó végre, a saját korosztályból játszani mégis olyan más... Okéoké játszunk vele, de az valahogy mégis más. Főleg én most, nem tudok olyan aktív lenni vele, ahogy szeretnék.
Azért vettünk fel bulicsákót, mert az elmúlt egy hónapban egy csomót ünnepeltünk :)
És hogy hogy vagyok?
Hát azt mondhatom, szarul de büszkén :D Az első 4 hónap rosszullét és egyéb izgalmai után azt gondoltam, legalább a fizikai része könnyebb lesz, lévén már "kitaposott" helyet foglal el a baba, mégse az "eredeti" állapotú pocaknak stb kell megnőnie. Hát, nem így van. Bár most nem akarok megfulladni a bőr tágulásától, de a derekam és a medencém annnnnnnyira szokott fájni.
Persze ez nem olyan panasz, minden perce megéri ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése