2011. július 11., hétfő

"Apa! Kezdőőőőőőődik!"

(apa=Férj)
Igen. Elkezdődött. Annyi idő után, sok sok álmodozás, reménykedés, idegeskedés, könnyek után, végre elkezdhetjük a MI saját bejáratú (szó szerint) házunk alakítását. Saját kerttel.


Kb fél évvel ezelőtt döntöttünk, hogy konkrétan elkezdünk gondolkozni és tenni is ezért a saját kis kuckóért. Először is kijelöltünk egy várost. Akkor az volt a feltételem, ha nem BP valami kül-része, akkor HÉV vonalon, de semmiképp sem a ráckevei HÉV vonala...Tehát marad a szentendrei és a gödöllői. Nézegettünk Budakalászon, de nem igazán tetszett. Én, mint egy társas nő, babázás idején sem ültem otthon, annyit mászkáltunk Nimróddal. Babakocsi cipelés volt ezerrel a BKV-n (meg is sínylette a derekam), elmentem én vele a világ végére is. Budakalásszal pedig az a problémám, hogy megy egy főút a városon végig, két oldalt csücsülnek a házak is ennyi. Semmi élettel teli városrész, nagy sétálóutcák, vagy hasonlók.
Szentendre <3 Oh. Nézzünk telkeket, mert passzív házat akarunk építeni! Volt már tervünk, minden! Szentendrén nem találtunk olyan telket, amely elsősorban a pénztárcánknak megfelelt volna. Foggal körömmel ragaszkodtam Szentendréhez. Aztán egyszer csak jött a gondolat bennünk, lehet, hogy egy házat kéne inkább felújítani. Mégiscsak egy építészmérnök-lakberendező duóról van szó, ennyi előnyünk van, használjuk ki!
Van egy műsor a Spektrum Home (volt Deco tv) csatornán, aminek az a címe hogy: Hidden potential. Magyarul úgy fordították le, hogy Új otthon 3D-ben, ami találó, de az eredeti cím többet elmond. Rejtett potenciák, rejtett szépségek. Tehát a tervező átlát a "romokon" meglátja a lehetőségeket.
Először is az volt a koncepciónk, hogy legyen két szintes, én ragaszkodtam a min 600nm telekhez, legyen régebbi, amit mindenképp fel kell újítani. Férjem értvén a dolgokhoz a tetőt vizslatta és általában a ház szerkezetét és stabilitását, mert ilyenekre nem akartunk költeni, hogy tető meg társai. Nem jó nekünk az olyan ház amit éppen akkor újítottak fel, mert első dolgunk az, hogy szemétben landol a vadi új ablak, mivel ha már passzív házban gondolkodtunk, ezen a vonalon haladunk tovább (magyarul: nagyon nem adjuk alább ezzel kapcsolatos igényeinket).


Szóval bejártuk tolnátbaranyát, Szentendrét már úgy ismertem mint a tenyeremet, utcákat tudtam névileg, és egyáltalán nem is volt olyan része, ahol ne jártunk volna. Ráment jó 3 hónapunk, minden szombaton és vasárnap, több liternyi üzemanyag, feleslegesen. Na jó még sem, mert rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk és egy ház kedvéért, amibe nagyon beleszerelmesedtünk mindketten, nagy igényeink is feladtuk volna. Csak hogy a miénk legyen. Szóval ezután már könnyebb volt a keresgélés, mert jöhettek az alacsonyabb árkategóriájú házikók (négyzetméterben kevesebb).
Jártunk Budakalászon, Pomázon, egész Szentendrén, szerencsét próbáltunk Békásmegyeren és a 15. kerületben is. Bejártuk Gödöllőt. Gödöllő szuper ahogy van, nagyon jó áron mesés házak vannak hatalmas kerttel, csak éppen 50 perc míg beér a HÉV az Örsre. Ha helyben találtam volna munkát, tuti odaköltözünk. Minden van helyben (még egyetem is, de ugye mire a gyerek egyetemista lesz, mindegy hol lakunk...) van élet, meg volt a hangulata, de hát a távolság...
Közben átváltottunk az inkább egy szintes házakra, ill én váltottam át, mert Férj eredendően is ezt akarta. Útközben kialakult, milyen típúsú házakat keresünk, így egy idő után már hirdetés kép alapján ezt is tudtuk szűrni. Régi kockaházak a 60-as, 70-es évekből. Mennyi kincs a padláson, mindegyiknek a hangulata, valahogy olyan más, nem tudom elmondani. Az izgalom, mi vár bent, hogy alakítanám át, milyen az udvar, és ezeknek a házaknak a tulajdonosai még tudták mitől döglik a légy. Szép kert, de min 1 gyümölcsfa, rendezett ház ( a kosz és az idő vasfoga nem számít). Komolyan sajnálom, hogy nem járunk több ház-nézőbe.
Így jutottunk el végül ide... jó sok házat néztünk, és ez volt az első,amit ebben a kerületben megnéztünk, és rögtön tudtuk "ezaz".
Pár ingatlanossal volt alkalmam úgy beszélgetni is (hjaj van még olyan ingatlaniroda akikkel nem néztünk meg valamit??Szerintem mindegyik céggel volt dolgunk). Amikor kérdezték, mégis mit keresünk, mert a paraméterek alapján, amit felállítottunk bizony volt 5-6 rögtön, de többnyire húztuk a szánkat. Elmondtam nekik, hogy kell az a plusz, a plusz érzés, hogy igen jók a négyzetméterek, statikailag rendben van, környék is jó, jó közlekedés, ára is ok, és igen, itt tudom elképzelni azt, hogy felneveljük a gyerekeinket és azt, amit méltón nevezhetnek szülői háznak. Amikor egymásra nézünk, és nem kell a másikat győzködni, mert nincs olyan dolog, ami nem tetszene, pontosabban ami kizárhatná hogy "ezt" válasszuk.  Azért mégiscsak min 25 évre rendezkedünk be, de személy szerint én nem is akarok már máshova menni. Egy tóparti ház jöhet csak szóba ezután :D.

rejtett szépségek





Lesz még munka vele, és itt nem is csak a fizikai részére gondolok. Már eddig sokszor átment a kapcsolatunk a rostán, két ember, két vélemény, idegeskedések, rengeteg vitatkozás és veszekedés. Haraggal sosem fekszünk le (egyébként sem), de azért egyre jobban rázódunk bele a dolgokba, hisz hogy lehet úgy örülni valaminek, ha minden nap veszekedés van miatt. Sehogy. Igen fáradtak vagyunk, vannak lassító tényezők (nem csak a pénz, hanem a csodálatos ügyintézői rendszer drága kis hazánkban) is, de ezt vállaltuk, saját kézzel alkotni. Szeretnék majd úgy visszatekinteni erre az időszakra, hogy "emlékszel még, amikor....és de jó volt hogy, " és nem úgy hogy "de jó, hogy túl vagyunk rajta".


csöngess be hozzám jó barát, csak ne álmos hajnalon...

Nagy vonalakban a koncepciónk a következő: amit lehet megmenteni, új köntöst adni neki, és újrahasználni. Idén nem futja extra szigetelésre, jövőre talán, de ezzel és a szuper szigetelt ablakokkal a fűtést lecsökkenteni a legminimálisabbra (penész nélkül persze). A fűtést, meleg víz előállítás takarékos úton való megoldása (részletek később). Az intimszféra (hálószoba és fürdő) és a közösségi helyek mint nappali és konyha-étkezőt elválasztjuk, tehát semmiképp sem nyílik nappaliból hálószoba.
Most nem esünk olyan hibába, mint a "mindentakarokmoströgtön" koncepció, mert sem energiában sem pénzben nem fogjuk bírni,és az csak feszültséghez vezet. Szóval nem dőlök  a kardomba, ha két hónappal később lesz szekrény ajtó, azért nem veszünk olcsó valamit, csakhogy legyen, mert úgy sem tetszene. Az alapokat megadjuk a ház arculatát tekintve, és engedünk az időnek, hogy kiforrjon egy szokás, hova-milyen kiegészítőket  akarunk (díszítésre gondolok). És ami sokatoknak biztos furi, és majd úgyis részletezem az erre vonatkozó bejegyzésemben, de én a hálószobákra (és főleg a mi hálószobánkra gondolok Lilik Úrral) sajnálom az értékes négyzetmétereket, mert tényleg csak aludni fogunk ott. Se tv  se könyvespolc, vagy bármi olyan nem lesz, hogy oda kelljen menni. A kölköknek speckó megoldást találtam ki, nekik azért leszs aját kis kuckójuk, amibe nem csak egy ágy fér el, mert ugye vannak azok az életkori időszakok, amikor mindig egyedül akarnak lenni és van nekik ilyen-olyan igényük :)
És ami a legfontosabb talán, környezetre és egészségre nem káros anyagokat próbálunk felhasználni. Értem ez alatt a burkolatokat, festékeket!, stb, stb, stb.
Hát én is kíváncsian várom, mi sül ki az egészből, szóval munkára fel :)

2 megjegyzés:

  1. Jajj, szóval Gödöllőn van ez a gyönyörű házatok nektek. :)) Egyébként szerintem a távolság nem nagy, mármint, a vonat beér elég hamar a Keletibe Gödöllőről...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neeem, végül nem ott vettünk. A megoldást kitöröltem az őszi 2 rablás óta, nehogy valaki "olyan" felismerje és vérszemet kapjon :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni