2011. július 14., csütörtök

Szülinap egy sárga témára

Amikor vendégek jönnek hozzánk, vagy a család valamely része (sűrűn van mindkettő), szeretek valamilyen témát adni a terítékhez, díszítéshez stb.
Így történt, hogy vasárnap jött a család egyik fele, részben nagymamám 6x. szülinapját megünneplendő (aki már ugye dédi is) és mert már régen röffentünk össze.
Általában úgy szokott  lenni, hogy van itthon valamiféle virág (mindig van vázában virág), vagy szalvéta, vagy meglátok valamit valahol, ami nagyon megtetszik, és ez adja az alapot.
Épp aznap reggel ill délelőtt szedtem frissen a vadnapraforgókat a kertünkből, ami sárga ugye. Ezzel párhuzamosan találtam ki a menüt is, ami most rendhagyóan totál húsmentes volt, és nem leves volt az első.
Nagyon meleg volt, nem kívántuk a sok kaját, így valami lazábbra gondoltam. Amit már korábban kitaláltam, hogy megcsinálom Dolce Vita olasz paradicsomos tésztáját ( a szuper szakácskönyvéből néztem ki). Már kipróbáltam előtte alkalommal, isteni! Paradicsom függő sajna,de ez nem lett olyan szép piros, inkább narancs felé hajló. Sebaj, úgyis sárga a téma, szóval még jól is jött. Ha már paradicsom ami piros és narancsos színe lett a szósznak, elővettem a piros és narancs kis tálkáimat, abban tálaltam a szószt a piritóshoz. A piritós lett az előétel, rém egyszerű recept alapján. Biztos nem én találtam ki ezeket az ötleteket, de egyszerűen csak kevertem friss rozmaringot vajba, a másik fajtát csak megszórtam fűszerrel, a harmadik pedig citromos pirítós lett, ami azt jelenti, hogy az olvasztott vajba rakok egy kis citromlevet (igazit!). Legutóbbihoz készült a mustáros-sárgabarack lekváros szósz, amit a Nők Lapja Konyhája újságomban olvastam, csak máshoz volt kitalálva.
Desszert pedig mentás citromos sorbet lett, ami a NKL július-augusztusi számában olvasható.
És persze megint készült sárgadinnye limonádé, cukor nélkül, CSAK úgy itták mint akik ki vannak száradva :D!
Akkor a képek beszéljenek önmagukért...








2 megjegyzés:

  1. Többek közt ezért is jó nálatok vendégnek lenni, mert annyira sokat adsz a részletekre. gyönyörű!

    VálaszTörlés
  2. :) {pirulós szmájli}
    Bár a magam szórakoztatására (és mert szeretem a szépet) is csinálom, de nagyon jó érzés, ha utána hallom válaszként, hogy tetszik a vendégeimnek, amit csinálok :) (nekik).

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni