2011. július 15., péntek

Tökéletes kanapé-létezel?

Még igazán messze vagyunk attól, hogy egy kanapét használjunk az új nappalinkba (bár ez a messze is relatív nem?), nem is én lennék, ha néha nem hátulról kezdenék a dolgoknak. Mert most engem mindenféle pici részlet izgat, perpill a bútorfogantyúk milyenségén is agyalok mint egy őrült, pedig még azt sincs hova rakni. (bútor).
Szóval ha meg kéne határoznom a stílusát, azt mondanám, amit meglátunk és beleszeretünk. Nagyjából van egy közös stílusa azoknak a kanapéknak amelyekre eddig azt mondtuk, tetszik.
A színe már egy ideje foglalkoztat, de jó 2 hónapja tudom, hogy egy bézs (semmiképpen sem barna), vagy világosabb vagy kicsit sötétebb legyen, mert beleillik abba az elvrendszerembe, hogy a főbb bútorok legyen semleges, visszahúzódó színűek-mint egy képkeret-és a képet magát a kiegészítőkkel és praktikusságot nézve a könnyebben kicserélhető dolgokkal töltöm ki, amelyekből aztán lehet egy-kettő impozáns, erős, meghökkentő, szemet odavonzó színű. Különben is a párnahuzatokat úgy cserélgetem, ahogy éppen az évszak szerint kedvem támad :)
Ok, a színét tudom már. Na mos jön a következő kérdés, mekkora, hány db, kell-e fotel, stb, stb.
Eddig 100% tudtuk, hogy az ikeás világos barna ektorp kanapé közül választunk 2sz vagy 3sz változatban (a kinyithatóról útközben letettünk, hiába nem jött össze a vendégszoba, mivel 2x annyiba kerül és 10ezer forintért már kapható felfújható matrac direkt erre a célra). ÉLőben megnéztük és szerintem fosbarna csúnya színe van (bocsánat, akinek ilyen színű a kanapéja, nem akartam megbántani), úgyhogy kinéztük a svanby bézs változatot, de valamiért (?) ettől a huzattol is több 10ezreket csapnak az alapkanapé árához.
uhmmm... nem szép színű
Persze tudnánk másikat választani innen, de nem a pénztárcánknak megfelelő. Pedig nagyon praktikus a kimosható huzata, lévén, hogy nagy tapasztalatom van a telibe fosás, kakaóvak 6x leöntés, rápisilés, egyéb foltok kreálása történetben by kicsifiam....Tény, most az ebédlő asztal nem 10 centire lesz a kanapétól, és azt úgyis előre leszögeztem, hogy nem lesz kajálás a nappaliban.
Nézegettem használtan ILYEN típusú de AKÁRMILYEN huzatú kanapékat, és bár csak a huzat  svanby bézsnek 50ezer az ára, ha jó áron találok kanapét, még így is spórolok 10-15ezer forintot, mintha újonnan vennénk. Na de mégiscsak egy kanapéról van szó. Minden nap használjuk és azt hiszem amíg nem kerül olyan állapotba, hogy MUSZÁJ lecserélni (szerintem cirka 25 év...) ez marad, tehát jó lenne egy új inkább.
Aztán találtam ezt: (kérem, ne vegye meg az orrom elől senkiiiiii)

Bele vagyok szerelmesedve. Az ára valami tökéletes. Igaz csak 150 centi széles, szóval emiatt okoz némi fejtörést. Mondtam én, vegyünk kettőt (még mindig olcsóbb, mint egy db kanapé az ikeából az általunk választott huzattal), egymással szemben, és akkor nem baj, hogy csak ennyire széles. Úgyis, ha tömegével vonulunk a nappaliba (vagyis lépünk kettőt az ebédlőből :P) jobb, ha szemben van egymással néhány ülőalkalmatosság, mintha egymás mellett ülnénk százan, mint a madarak a villamos vezetéken.
Vagy veszünk egyet, és majd szépen beszerezgetünk foteleket.
Huzat nem mosható, de mondtam én (megint), majd szétvágom őket szépen sorban, ahogy időm engedi, és varrogatok bele zipzárat.
Van viszont egy másik is, ebbe is beleszerettünk:

T-Ö-K-É-L-E-T-E-S. Kinyitható, pedig már nem fontos ez, szép szín, jó stílus, még fekvőfotel része is van, elég széles....de túl széles mégis. Sőt, ma az jutott eszembe, hogy ki sem tudnánk használni igazán a fekvőfotel részét, mert ha jönnek többet és leülnek, tuti, hogy oda a kiálló rész szélére-végére ülnek, és akkor kevésbé lehet kihasználni az ülőfelületeket. Férjnek ez jobban tetszik (karfa miatt). Meg ő szeret fetrengeni a tv előtt (ha hagyom). Azt viszont ő is beismer (sőt, ő hozta fel), hogy ez nagyon széles a mi kicsi nappalinkba, és ennyit talán nem ér egy fekvőfotel. Ja, az ára is szuper!!

Tanácstalanok vagyunk. Tud valaki olyan helyet, ahol ilyesmi stílusú kanapék vannak 80ezerig bezárólag?
Nem, bármely kanapé áthúzásába nem fogok most (majd később, de azt el is adom), mert egyszerűen annyi teendő van, és fontosabbak is.
Felmerülhet a kérdés, mi van a mostani kanapénkkal, nem lehetne-e azt használni addig? Nem. A mostani kanapénk tulajdonképpen egy összecsukható ágy (ikea), mert most kint alszunk a nappaliban, de {vagyővagyén) sajnos nem sokáig férünk meg egymás mellett egy légtérben :)

{sóhajok tömkelege}

kiegészítve: íme az eredmény végül: itt

3 megjegyzés:

  1. http://www.doncibutor.hu/component/vmcchk,1/option,com_virtuemart/Itemid,32/

    Nézd meg őt, korrekt, rendes és ultrajó áron dolgozik.

    VálaszTörlés
  2. Majdnem kizártnak találom, hogy a legutolsó kanapé, ami annyira tetszik nektek ne létezzen fekvő rész nélkül. Ráadásul olcsóbbnak is kéne lennie, mivel anyagot spórolnak ha lehagyják. Nézted a gyártót?

    VálaszTörlés
  3. Tökcsősz: Nagyon köszönöm a linket!
    Edi: csodás vagy.... hogy ez nem jutott eszembe???? Már túl is vagyok mindenféle telefonon és nem hinnéd, végül hova jutottam el ;)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni