2011. július 31., vasárnap

Csináltam egy sziklakertet...


 Egy házfelújításnál nem az lenne a fontosabb,hogy kert hogy néz ki. Legyen beköltözhető a ház, aztán jöhet kert. Ez igaz. Mégis, amíg vártunk a pénzre, és voltak periódusok, amíg nem tudtunk semmi csinálni-és itt főleg magamra gondolok-jól esett ügyködni a kerten, hogy meg legyen az érzés-én is csinálok valamit-és különben is, csak kihasználom az üres járatot. Persze azóta sittet pakolok a konténerbe lapáttal (de nem félmeztelenül mint a munkások :D) és téglát cipelek, stb stb, mert már van mit csinálni.

zsufi előkert, hátul sok bokorral
Legutóbbi "nagy" kert projektem az volt, hogy miután (fenti képen látható) két nagy fenyő félét kivágta Férj és Após, én nekiestem a gazoknak az előkertben, kivágtam vagy 5 bokrot ami tele volt indával és fehér tetűvel, amit sikeresen el is szaporítottam a nagy bokor rángatásban mindenhova, mert ők a szelek szárnyán járnak. Végülis 2 egész újabb rózsabokor bukkant elő a dzsungelből (mintha nem lenne már másik 15...) és a permetet is megvettem azóta, de állandóan esik az eső!!

látjátok? szellős, nincs bokor, csak 1 rózsabokor
A középső fenyő aljában már ki volt alakítva valamiféle 'sziklakert'-féle, egy kis magasított alj körülötte sziklákkal és némi kövirózsa. A törzse valamennyire kiállt,nem ásták ki nekem én nekem meg nem volt kedvem vele szenvedni, így eldugtam a sziklakertbe. Miután nagy lelkesen hoztam kemény 3db sziklát a kertészeti boltból (hogy miért pont 3-t és miért csak ennyit, máig nem tudtam magamnak megválaszolni...)
és nekiálltam volna az alkotásnak szembesültem a hülyeségemmel, hogy ennyiből biza nem lehet sziklakertet építeni. Legalábbis amit megálmodtam magamnak. Leszögezném, ez nem a végleges forma, nem adom fel, és több időt hagyok a megálmodásra és tervezgetésre. Mondanám random sziklakert építés volt, ez jól hangzik, és van mivel takarózni :D


Így fogtam magamat, és a kört "kettévágtam" és a hátsó félkörbe eső földet rálapátoltam az első félkörre. Hátul kiraktam 3 sor fehér téglát, hogy tartsa valami a földet. A régi köveket is felhasználtam, igaz azok szürkék de valamennyire sikerült őket megtakarítanom. A koncepció végül az lett, hogy egy ilyen fél-domb szerűség legyen belőle, a kövek elhelyezése és a föld pakolás meg valahogy útközben alakult ki. Korábban vettem néhány sziklakertbe valót meg ott volt az öröklött is és végül úgy döntöttem, hogy most nem ültetem be az egészet, mert biztos lesznek még idevaló virágok amiket megkívánok, vagy lehet hogy a hátsó részt teleültetem virághagymákkal és akkor mindig más milyen virág bújik elő. Azóta nem készült fotó, de a kövirózsák hihetetlenül nagyra nyíltak, csak úgy virítanak, jött tett nekik egy kis homokfrissítés (összekevertem virágfölddel az ottani földet) és a rendszere locsolás.


 Egyébként az egészet ősszel átrendezem, mert hihetetlenül össze-vissza vannak a rózsabokrok. Kismillió tő csak úgy odabiggyesztve.... szeretnék ide majd ültetni hagymákat tavaszra, meg nyárra de ezt csakis ősszel.
Mikor kész lettem mondtam magamnak, hogy egyelőre ez az utolsó ilyen nagy kerti projekt idénre, irány a ház.... lehet, hogy még fogunk rotálni és füvet vetni, de már az is átcsúszhat őszre... az augusztus végi kerti party keretében rendezett házavató egyre haloványabb álomnak tűnik, elnézve az időjárás előrejelzést... :)

( a madárfészek nem giccses díszítő elem, csupán nem volt szívem kidobni, amikor leesett az egyik kivágott fenyőről...olyan kis tökéletes munkát csinálnak ezek a madarak!)


2011. július 27., szerda

Eső, barack, fal és kerítés

..eső végez. Igen, vannak időjárási körülmények, amellyel az ember nem számol vagy eszébe sem jut számolni. Máskor csak szomorkodunk ha nyár közepén jeges medvék sétálnak az utcán, de mi most mérgelődtünk is, mivel jelentősen (pontosabban teljesen) meghiúsított a kinti munkálatokat az eső. Na de "always look on the bright side of life"...találtunk magunknak addig másik munkát.
Amíg lehetett kint dolgozni, a fiúk lebontották a régi drót-dolgot és kiásták a nagyon hosszú gyökerű fa-dolgokat, meg kiszedtek régi oszlopokat.
Azt is láthatjátok, hogy a nagyon leleményes és kreatív ember, bármit fel tud használni arra, hogy kijelölje az új oszlopok helyét. Mondjuk a már lehullt almák tökéletesek erre a célra :) Nem hiába, kreatív egy család vagyunk :)

Én leszedtem a rengeteg barackot, a képen látható mennyiség csak a negyede az összesnek...most mindenre van idő, csak arra nem, hogy feldolgozzam, így jobb híján elosztogattam a családban és ismerősöknek. Hagytam magunknak is egy kicsit, pl rögtönzött baracklé készült, és anyósomnak lesz egy kis aszalt barack is. Csak remélni tudom, hogy jövőre is lesz ennyi barackunk, így akkor lesz tripla mennyiségű baracklekvár, aszalt barack, karamellás barack befőtt, stb stb. 


Aztán eleredt az eső, és bemenekültünk. Volt törés zúzás... láthatjátok azt az állapotot is, hogyan nézett ki a helyiség, mielőtt lebontottuk a falakat.
Ha megnézitek a Konyha II. bejegyzésemben az alaprajzot, akkor látjátok honnan kell nézni és mit. Szóval a konyha és fürdő közti ajtónál álltam, amit majd befalazunk (és ahova kerül az a szépséges teli konyhaszekrény). A fal túloldalán előszoba nevű (jó nagy ahhoz képest...) helyiség volt, így lesz most nappali-étkező-konyha (ebben a sorrendben). A barna ajtó ami ki van nyitva, a hátsó kertre vezet ki. Nagy terasz ajtó konkrétan.
így kezdődött.

konyha, aztán már nappali-étkező-konyha :)
Jó tágas, ugye? A régi kamra és konyha közti falat is kibontottuk (ehhez az előbb lebontott fal helyéről fotóztam), ennyivel nagyobb lesz a konyha. Új kamra, a volt kamra mögötti helyiségben lesz (oda ajtót nyitunk), ahol most a padlás fel-és pincelejáró van (ott a kis ablakocska a hátsó részhez). Perpill ide házon kívülről lehet bemenni lépcsőn és ajtón.



És végül a fürdőről is egy kép, mert ez sem kíméltük...


Amikor pedig nem fotóztam, ezen dolgoztam.


Hőlégfúvó és tanácsok

Előző bejegyzésemben ecseteltem épp, hogy a hétvégi eső miatt fel kellett találnunk magunkat, és nekiestünk némi benti munkálatoknak.
A fotózáson kívül azért én is hasznossá tettem magamat. A házzal kaptam ajándékba a sok egyéb kincs mellett, egy régi kis konyhai padocskát. Szuper, úgyis erre vadásztam, felhajtható ülőrésszel, lehet tárolni benne ezt-azt.. Már voltak kiszemelt áldozatok a vaterán, de ha már ingyé van, miért vegyek, nem? Az előszobába képzeltem el egy ilyet, és a papucsokat és hasonlókat akarom benne tárolni.
El kell mondjam, nem most fogtam kezemben először hőlégfúvót, dolgoztam is vele (erről majd később), úgy tűnik mégis vannak hibák, amit újból és újból elkövetek (jhjaj és még mennyi ilyen lesz az életemben..)
Csokorba szedtem tehát eddigi tapasztalataimat, hátha más körültekintőbb, és megfogadja a tanácsokat :)


1. Soha ne száríts vele hajat. Sajnos megtörtént ez valakivel, beperelte a céget, merthogy a dobozra nem volt ráírva, és leégett a haja. Megnyerte a pert, azóta rajta van a dobozon. A csavarhúzó készleten is, hogy fülpiszkálásra nem alkalmas :)
2. Általában figyelni kell arra, hogy amíg kapargászunk, akármit csinálunk az egyik kezünkkel, a másik, amelyben van a hőlégfúvó ne kalinkázzon ide-oda, mert ilyenkor lehet lábat megégetni, ruhát megégetni a lábon, vagy mindezt egyszerre :)
3. Számomra az a legegyszerűbb, ha a fúvókát és a spaklit egymásra rakva folyamatosan megyek előre. Így ahogy frissen felolvasztja a festéket, már lehet is felszedni, olyan lesz mint a vaj. Vigyázni kell viszont, mert a felgyülemlő festék hirtelen lángra kaphat (megtörtént).
4. Igen ám, de a spaklival való mozgás irány, és a meleg egy irányba menjen, mert jól megégetheti a kezünket.
5. Lehetőleg minél párhuzamosabban kell a spaklit a felülethez képest tartani. Így kevésbé jártok úgy, mint én lsd a képen), hogy jól belevéstek a fába, és akkor lesz mit javítani. Ha mégis előfordul-és elő is fog, másik irányból folytassátok a festék leszedést azon a helyen, ahogy nem megy a fa erezete.

sérülés

 6. Nem szabad túl sokat időzni egy-egy részen, mert a felület könnyen megéghet. Nem katasztrófa, mert úgyis kell csiszolni még utána, de jobb az óvatosság.
7.Általában, ha csinálunk valamit,  jó ha van egy koncepció, egyik irányból haladunk a másik felé stb stb., nem jó az összevisszaság. Viszont ilyen festék leszedésnél sokkal kényelmesebbnek érzem, ha nem feltétlenül az irány szerint haladunk, hanem pl mi esik kézre: leülünk egy kis székre, vagy ahogy állunk, és minden amit abból az ülő/állóhelyzetből meg tudunk csinálni, megcsinálunk. Eltéveszteni nem lehet, látszik hol van festék és hol nem.
8. Komolyan ne álljon neki senki 20 foknál melegebb időben ilyen munkának. Annyira nagyon  melege lesz az embernek így is... 

Azt hiszem, hirtelen ennyi. Ha még valami eszembe jut, kiegészítem :)

2011. július 21., csütörtök

Aktuális állapotok I.

2011.július 21. Két heti munka után

Egy kis beszámoló, hol is állunk most, mert még mindig nem tudok "olyan" eredményes dolgokat bemutatni, mint új konyha, új szoba, új fürdő, ilyenre csináltuk stb mert egyenlőre csak a rombolás megy. Meg a tervezgetés. Kb másfél hete a villanyszerelő mondta: hogy majd jövök és úgy szétverem a lakást, hogy sírni fogtok a látványtól. Erre válaszoltam én, hogy az biztos, hogy sírni fogok, de az örömtől! :)
Szóval a villanyszerelő szétkapta a házat, de már látszik építő jellegű változás, mert pl bent vannak az aljzatok és kapcsolóknak valók, apósom és férjem több méternyi hosszú árkot ásott két héten keresztül, hogy kicseréljük a vízvezetéket, s a hétvégén már a vizet szerelik bent a házban!!!! :)
Az árok azért kellett, mert csupán elővigyázatosságból lecseréljük a rézcsöveket műanyagra. Hogy ne menjen rá a gatyánk egy belső csőtörésre, egyáltalán ne is lehessen belső csőtörésünk!

jó móka volt a hosszú alagútban sétálni :)

villanyszerelés

...és egy régi házban mindig vannak meglepetésel. Ez itt egy vizes cső, olyan helyen, ahol elvileg nem kellene lennie... még csap is volt hozzá :D. Amíg a szerelő átvágta flexxel, mi kimenekültünk a házból :)


Persze az eső most megint keresztül húzta a számításainkat, mert a hétvégén betonozni kéne. Helyette viszont lehet, hogy elkezdünk bent teljes erőbedobással falakat bontani. Lesz mit :)

Képeslap Juditnak





Szülinapjára készült...






















2011. július 20., szerda

Képeslap Marika néninek

Tavaly nyáron fedeztem fel ezt a mívességet, hogy sk hogyan lehet csodás és egyedi de főleg személyre szóló képeslapokat készíteni. Ezt és ezt az oldalt ajánlom, hogy aki nem tudja mi az a scrapbook-os képeslap, vagy inspirálódni szeretne, lássa. Bár ha gugliba beírunk akármilyen kereső szót sk képeslappal kapcsolatban még egymillió másik találatot ad ki :)
Szóval miért pont a képeslapjaim ne legyenek sk-k? Egyébként is ezerféle képeslap csücsül a  a hatalmas kreatív dobozom egyikébe, mert régimódin szeretek hagyományos postai úton küldeni képeslapot névnapra, szülinapra (előbbire biztos, mert azt annyira nem ünnepeljük), távolibb emberkéknek karácsonyra, húsvétra, akivel meg találkozunk élőben személyese. De a postán kapott képeslapnak megvan a varázsa (számomra legalábbis), úgyhogy köszönöm Edinám, hogy régóta megörvendeztetsz minket meglepetés képeslapokkal :) Azonkívül szoktam venni olcsóbb s egyszerűbb képeslapot úgy, hogy tudom előre szétnyisszantom. Mondjuk nagyon tetszik a szöveg rajta, vagy valami kép részlet, de összességében annyira nem. Megmondom azt is őszintén, hogy jó hosszú ideig kint van a hűtőn a képeslap, amit kapunk, de aztán megy a dobozba, és felhasználom későbbre másnak :) Újrahasznosítás :)

Na de a képeslap Marika néninek! Marika néni a napközis vezető és gondozó egyben, ahova Nimród most jár. Imádjuk. A bölcsit is és Marika nénit is. Férje, Tibi bácsi és egy kolléganője is szokott ott lenni, akik egyébként  gyerek-hajléktalan szállón dolgoznak, és ugye mondanom sem kell, mennyire illik hozzájuk a munka. Türelem, kedvesség és kreatívítás, de főleg a türelem!
Édes férjecském elfelejtett szólni, hogy júni ikszedikén évzáró ünnepség a bölcsiben. Nem nagy dologra kell gondolni, ilyenkor egymás kezét fogva, körbe járva énekelnek és mondókáznak, és a hegedűs néni kíséri őket, aki egyébként hetente jár oda csak úgy zenélni nekik. Ők meg tátott szájjal nézik.
Még a történethez hozzátartozik, hogy gyerekem egy mondóka erejéig hajlandó csinálni, utána odajön hozzám, kéri a cumiját és ezzel el is intézte a műsort részéről (a megható anyák napi műsor is ilyenbe fulladt :D)


Aznap reggel tudtam meg, és kicsit mérges voltam. Természetesen én is szerettem volna adni valami kis ajándékot így év végére, mert tényleg megérdemlik, és mivel most 3 hét szabin vagyok, így augusztusban találkoztunk volna újra. Szerencsére júl első hetére rakták a csoport fotózást, így találkoztunk előbb. Gyors, olcsóbb kategóriájú de mindeképpen személyes ajándékot akartam neki készíteni. 
Először valami finom krémparfümöt akartam csinálni, vagy finom krémet arcra, kézre, de addig halasztgattam a dolgot, míg előző este kaptam észbe, hogy holnap megyünk!




Ennek a koncepciója a harmonika hajtogatás volt (abból is az egyszerűbb,mert majd más képeslapon megmutatom, hogyan lehet ezt turbózni). Oldalt egy kis szalaggal kötöttem be, és mivel aláírni még nem tud N, így a fényképe került a legelejére-mint aláírás...és különben is, hogy évek múlva is tudja Marika néni, ki volt az a Nimród.


Rövid akartam lenni és lényegre törő= azt hiszem erre egy KÖSZÖNÖM szó a legtökéletesebb.
A scrapbook papír két oldalon mintás, olyat akartam választani ami nem lányos, nem fiús, olyan vidám. Bele vagyok szerelmesedve a pöttyös mintába!!!! A betűket sablonnal rajzolta ki apa,én pedig kivágtam és felragasztottam. Direkt ilyen játékosan-dölöngélve raktam fel a betűket, mert szerintem ez így alkalomhoz illik.





Köszönöm Marika néni, hogy úgy vigyáztál a csemetémre, mintha én lennék vele, hogy olyan türelmes voltál amikor beszoktunk, hogy vigyáztál mit eszik és iszik, és hogy annyi de annyi mindenre megtanítottad őt és hogy igazán szívvel és lélekkel űzöd ezt a hivatást! Millió puszi!

2011. július 18., hétfő

Festő-party

Nincs ebben semmi csavar, tényleg rendeztem egy (kerítés fal) festő bulit. Sajnos örököltünk bal oldalon VÉGIG egy jóó ki rozsdás pala meg vasszerű kerítést, ami nem kicsit rontott a kertünk imagen (mi? image, hol van az még, max a fejemben). Szó ami szó, leboltoltam a tulajjal, hogy fizesse ki a nagyon sok festéket, hiszen az az ő hátsó kerítése, neki kell rendbe hozni, meg különben is a rozsda már majdnem megette, neki is jó lesz, ha felpofozzuk.
12 embert invitáltam meg a nem hétköznapi eseményre (már csak azért sem mert vasárnap volt :D), és hát bevallottam neki, hogy ez szépen becsomagolt segítségkérés, de az ember lánya mindent megtesz. 3-an jöttek el, ebből egy délelőtt (sógoröcsém), így történt, hogy délutánra maradtunk hárman csajok. Jött az ötlet, hogy akkor legyen már igazi csajos festő buli, masnival, rózsaszínnel, csicsával, ahogy kell :).


Mondanám, hogy nem erőltettem meg magamat, pikkpakk gyártottam masnikat, ezt tűzőgéppel csak odabigyesztettem,Lilik Úr pedig gorsan hajtogatott csákót. Na a két pompom már nem volt gyors (még gyakorolnom kell), a maci-fűzér meg bolti.
Tulajdonképpen 4 órát festettünk ecsettel, Férj szórópisztollyal próbálkozott, a végén a zöldet ő csinálta. Hát, nem végeztünk. De ez még így sem a végleges (a fehér-zöld hullám duó), vannak meglepik és ötletek, de úgyis majd megmutatom ha kész lesz!






a végtelenbe és tovább...nem is látszik a vége :D
Volt még főtt kukorica, hideg dinnye, sör, üdítő.... :) Sok munka után kell az utánpótlás :)


(kiegészítés: az elkészült kerítés)
Köszönöm csajok, hogy ránk áldoztatok egy vasárnap délutánt!<3

2011. július 15., péntek

Tökéletes kanapé-létezel?

Még igazán messze vagyunk attól, hogy egy kanapét használjunk az új nappalinkba (bár ez a messze is relatív nem?), nem is én lennék, ha néha nem hátulról kezdenék a dolgoknak. Mert most engem mindenféle pici részlet izgat, perpill a bútorfogantyúk milyenségén is agyalok mint egy őrült, pedig még azt sincs hova rakni. (bútor).
Szóval ha meg kéne határoznom a stílusát, azt mondanám, amit meglátunk és beleszeretünk. Nagyjából van egy közös stílusa azoknak a kanapéknak amelyekre eddig azt mondtuk, tetszik.
A színe már egy ideje foglalkoztat, de jó 2 hónapja tudom, hogy egy bézs (semmiképpen sem barna), vagy világosabb vagy kicsit sötétebb legyen, mert beleillik abba az elvrendszerembe, hogy a főbb bútorok legyen semleges, visszahúzódó színűek-mint egy képkeret-és a képet magát a kiegészítőkkel és praktikusságot nézve a könnyebben kicserélhető dolgokkal töltöm ki, amelyekből aztán lehet egy-kettő impozáns, erős, meghökkentő, szemet odavonzó színű. Különben is a párnahuzatokat úgy cserélgetem, ahogy éppen az évszak szerint kedvem támad :)
Ok, a színét tudom már. Na mos jön a következő kérdés, mekkora, hány db, kell-e fotel, stb, stb.
Eddig 100% tudtuk, hogy az ikeás világos barna ektorp kanapé közül választunk 2sz vagy 3sz változatban (a kinyithatóról útközben letettünk, hiába nem jött össze a vendégszoba, mivel 2x annyiba kerül és 10ezer forintért már kapható felfújható matrac direkt erre a célra). ÉLőben megnéztük és szerintem fosbarna csúnya színe van (bocsánat, akinek ilyen színű a kanapéja, nem akartam megbántani), úgyhogy kinéztük a svanby bézs változatot, de valamiért (?) ettől a huzattol is több 10ezreket csapnak az alapkanapé árához.
uhmmm... nem szép színű
Persze tudnánk másikat választani innen, de nem a pénztárcánknak megfelelő. Pedig nagyon praktikus a kimosható huzata, lévén, hogy nagy tapasztalatom van a telibe fosás, kakaóvak 6x leöntés, rápisilés, egyéb foltok kreálása történetben by kicsifiam....Tény, most az ebédlő asztal nem 10 centire lesz a kanapétól, és azt úgyis előre leszögeztem, hogy nem lesz kajálás a nappaliban.
Nézegettem használtan ILYEN típusú de AKÁRMILYEN huzatú kanapékat, és bár csak a huzat  svanby bézsnek 50ezer az ára, ha jó áron találok kanapét, még így is spórolok 10-15ezer forintot, mintha újonnan vennénk. Na de mégiscsak egy kanapéról van szó. Minden nap használjuk és azt hiszem amíg nem kerül olyan állapotba, hogy MUSZÁJ lecserélni (szerintem cirka 25 év...) ez marad, tehát jó lenne egy új inkább.
Aztán találtam ezt: (kérem, ne vegye meg az orrom elől senkiiiiii)

Bele vagyok szerelmesedve. Az ára valami tökéletes. Igaz csak 150 centi széles, szóval emiatt okoz némi fejtörést. Mondtam én, vegyünk kettőt (még mindig olcsóbb, mint egy db kanapé az ikeából az általunk választott huzattal), egymással szemben, és akkor nem baj, hogy csak ennyire széles. Úgyis, ha tömegével vonulunk a nappaliba (vagyis lépünk kettőt az ebédlőből :P) jobb, ha szemben van egymással néhány ülőalkalmatosság, mintha egymás mellett ülnénk százan, mint a madarak a villamos vezetéken.
Vagy veszünk egyet, és majd szépen beszerezgetünk foteleket.
Huzat nem mosható, de mondtam én (megint), majd szétvágom őket szépen sorban, ahogy időm engedi, és varrogatok bele zipzárat.
Van viszont egy másik is, ebbe is beleszerettünk:

T-Ö-K-É-L-E-T-E-S. Kinyitható, pedig már nem fontos ez, szép szín, jó stílus, még fekvőfotel része is van, elég széles....de túl széles mégis. Sőt, ma az jutott eszembe, hogy ki sem tudnánk használni igazán a fekvőfotel részét, mert ha jönnek többet és leülnek, tuti, hogy oda a kiálló rész szélére-végére ülnek, és akkor kevésbé lehet kihasználni az ülőfelületeket. Férjnek ez jobban tetszik (karfa miatt). Meg ő szeret fetrengeni a tv előtt (ha hagyom). Azt viszont ő is beismer (sőt, ő hozta fel), hogy ez nagyon széles a mi kicsi nappalinkba, és ennyit talán nem ér egy fekvőfotel. Ja, az ára is szuper!!

Tanácstalanok vagyunk. Tud valaki olyan helyet, ahol ilyesmi stílusú kanapék vannak 80ezerig bezárólag?
Nem, bármely kanapé áthúzásába nem fogok most (majd később, de azt el is adom), mert egyszerűen annyi teendő van, és fontosabbak is.
Felmerülhet a kérdés, mi van a mostani kanapénkkal, nem lehetne-e azt használni addig? Nem. A mostani kanapénk tulajdonképpen egy összecsukható ágy (ikea), mert most kint alszunk a nappaliban, de {vagyővagyén) sajnos nem sokáig férünk meg egymás mellett egy légtérben :)

{sóhajok tömkelege}

kiegészítve: íme az eredmény végül: itt

2011. július 14., csütörtök

Szülinap egy sárga témára

Amikor vendégek jönnek hozzánk, vagy a család valamely része (sűrűn van mindkettő), szeretek valamilyen témát adni a terítékhez, díszítéshez stb.
Így történt, hogy vasárnap jött a család egyik fele, részben nagymamám 6x. szülinapját megünneplendő (aki már ugye dédi is) és mert már régen röffentünk össze.
Általában úgy szokott  lenni, hogy van itthon valamiféle virág (mindig van vázában virág), vagy szalvéta, vagy meglátok valamit valahol, ami nagyon megtetszik, és ez adja az alapot.
Épp aznap reggel ill délelőtt szedtem frissen a vadnapraforgókat a kertünkből, ami sárga ugye. Ezzel párhuzamosan találtam ki a menüt is, ami most rendhagyóan totál húsmentes volt, és nem leves volt az első.
Nagyon meleg volt, nem kívántuk a sok kaját, így valami lazábbra gondoltam. Amit már korábban kitaláltam, hogy megcsinálom Dolce Vita olasz paradicsomos tésztáját ( a szuper szakácskönyvéből néztem ki). Már kipróbáltam előtte alkalommal, isteni! Paradicsom függő sajna,de ez nem lett olyan szép piros, inkább narancs felé hajló. Sebaj, úgyis sárga a téma, szóval még jól is jött. Ha már paradicsom ami piros és narancsos színe lett a szósznak, elővettem a piros és narancs kis tálkáimat, abban tálaltam a szószt a piritóshoz. A piritós lett az előétel, rém egyszerű recept alapján. Biztos nem én találtam ki ezeket az ötleteket, de egyszerűen csak kevertem friss rozmaringot vajba, a másik fajtát csak megszórtam fűszerrel, a harmadik pedig citromos pirítós lett, ami azt jelenti, hogy az olvasztott vajba rakok egy kis citromlevet (igazit!). Legutóbbihoz készült a mustáros-sárgabarack lekváros szósz, amit a Nők Lapja Konyhája újságomban olvastam, csak máshoz volt kitalálva.
Desszert pedig mentás citromos sorbet lett, ami a NKL július-augusztusi számában olvasható.
És persze megint készült sárgadinnye limonádé, cukor nélkül, CSAK úgy itták mint akik ki vannak száradva :D!
Akkor a képek beszéljenek önmagukért...








2011. július 13., szerda

Konyha II.

A konyhával kapcsolatban jó pár bejegyzésem gondolatom lesz, mivel ahogy a Konyha I.-ben írtam, ez az egyik legfontosabb helyiség a házban-számomra.
Ugye, hogyan is nézzen ki ez a konyha? Úgy értem alaprajzilag, szekrény és egyéb elhelyezésileg? Említettem, hogy be kell tartani a sorrendet: tehát előveszem a kaját (kamra, hűtő, kamra-szekrény), előkészítem-megmosom (némi pult és mosogató), feldolgozom (pult, pult, pult) és megfőzöm, megsütöm akármi (főzőlap, sütő).
Az első kettővel még nem is volt gondom, hova tegyem, magától értetődő volt. Viszont a sütő, a főzőlap és az egyéb pult. Azért problémás, mert egyébként tök egyértelmű lenne, hogy egy konyhasziget szerűségbe ill tetején lenne a főzőlap, csak éppen ragaszkodásom a gázhoz okoz némi gondot itthon kisHazánkban (nem,nem mondok le a gázos főzőlapról, inkább megoldást keresek..). Szóval gázvezetéket nem lehet úgy elvezetni egy konyhaszigetbe, hogy az ne látszódjon. Felvettetek nekem ilyen megoldást, hogy jöjjön le egy cső a konyhasziget másik oldalán (fúúúj), mert földbe nem lehet vezetni, hogy ne látszódjon, csak süllyesztve, ami azt jelenti, hogy egy "szál" padló helyett ilyen rács van, mint az elfolyó, de félő, hogy berobban. És ha még ebbe is belekötne valaki (gázos), lekötnek a gázról, amíg át nem alakítom. Nem kockáztatok.
Először is mutatok egy eredeti alaprajzot a házról:

 Jobbról balra haladva és felülről lefelé:
Ott van egy lépcső félig beépített terasszal vagy verandával, rögtön szemben a bejárati ajtó. Beérünk a hatalmas előszobába. Onnan egyenesen tovább menve egy ajtón keresztül jutunk a konyhába. Konyhából mehetünk a fürdőbe, és egy kamrába, ill kifelé a hátsó teraszon át az udvarra. (tehát a legközépsőbb négyzet a konyha, így szemből nézve pedig tőle balra a fürdő, alatta a kamra és a pince-padlás járós helyiség (annak most kívülről van ajtaja).
Most csak a konyhai átalakítást mesélem el, tehát a konyha marad konyha (és étkező), a fürdőbe vezető ajtó le lesz zárva, ill befalazva, mert van még egy ajtó a másik szobából (bal oldal nagy szoba,bal felső sarokban). A mostani kamra fala ki lesz verve, ezzel nagyobbá téve a konyhát. A mögötte lévő helyiségben van a lejárat a pincébe és feljárat a padlásra. Ezeket szépen megcsináljuk (új lépcsők stb), az ajtó helyét befalazzuk, ami az udvarra vezet, és nyitunk egy másik ajtót a konyha felől. Itt lesz a mosókonyhám, szennyestárolás, egy mosogatótálca, szekrénykével (mert rengeteget mosok kézzel), és egy nagy polc tele mindenféle tárolni való dologgal (amiből spájzolni szoktunk, hogy ne kelljen sűrűn boltba járni).
Hála Égnek van egy hatalmas ablak az udvar felé, ez látszik is a rajzon: a hátsó terasz felöli falon a bal oldali téglalap, és itt marad a kijárat a teraszra is (aminek mellesleg csak az egyik lépcsőjét fogjunk meghagyni, körbe lesz építve).
Variációk egy témára:

Ez lenne a legszuperebb és kényelmesebb konyha. (most látom, rossz helyre rajzolta a Férj a mosogatót, azt egy elemmel odébb képzelem). Látjátok a H jelzésű dolgot, az a hűtő. Szuper kétajtós hűtő. Mellette a K nevű egy kamra polc (ennek a kettőnek elfoglalt helye volt az anno kamra), utána egy 60-as pult, alatta a mosogatógéppel, mellette a mosogató tálca, alatta szemetes tárolós hellyel, és a végén még egy 60-as pult, alatta szekrény (fiókos). Vele szemben merőlegesen (ahol a fürdő ajtó is volt) van az S nevű dolog, ez a magasított beépített sütőm. Ez alatt-fölött lévő fiókokban csupa sütéssel kapcsolatos dolgokat akarok tárolni, mert nagyüzemben megy a torta és sütit sütés itthon, ezért kismillió formám, muffin papírom, marcipánom, ételfestékem, tepsim stb van. Mellette olyan szekrényt képzelek el, aminek a felső része üveges, alsó fiókos, de a kettő között nincs 60centi hely, mert oda tényleg csak pakolni akarok;kvázi a felső szekrény leér a pultig, mint ezen a képen:
 
bal oldalt látszik a "teli" felső szekrény
És vele szemben a hőn áhított konyhaszekrény, rajta a gázos! főzőlapommal. Ez alatt is hatalmas fiókok, és az egyik végén egy kis kiálló pult rész, hogy lehessen odaülni.
Igen ám, de az a gázvezeték dolog. Szóval jött ez a variáció:
Lehet mondani, hogy hét ez tök szuper, és még a gázelvezetés is megoldva, de (elsőnek én is ujjongtam, amikor kiötöltem), ha bejövök az udvarról és be akarok menni a mosókonyhába, vagy onnan ki (ami sűrűn fog előfordulni, lévén, hogy onnan viszem ki teregetni a frissen mosott ruhát, ezt pedig elég gyakran teszem, ill a virágátültetős és egyéb piszkos dolgaimat is ott akarom véghez vinni, ha nem az udvaron valamiért) hatalmasat kell kerülnöm az L alakű főzőlapos odatoldás miatt. Azon kívül-bár így képen annyira nem érzékelhető hiába 1:50-hez méretarányos a kép, egy hatalmas űr keletkezik az egybe szekrényem előtt (ahol a sütő is van), mert oda nem lehet semmit tenni, mert közlekedő, de mégis kihasználatlan-arról meg tudjuk, hogy azokat nem szeressem :D.
Volt egyébként még egy variáció, talán ez volt az első (csak sajna se híre se hamva a rajzolt képnek :( ), ahol a sütő a mosogató tálca után lenne (közte 30 centi pult) és az a főzőlapos-pultos izé párhuzamosan a mosogatóra menne oda a sarokra. Na ez már végképp kerülősdi, mert az egybe szekrényemhez kilométereket kell menjek főzés közben.

Van ám máris egy ötletem, hogyan tudnám megoldani, hogy a gáz is normálisan legyen elvezetve de konyhasziget is maradjon. Lehet, hogy sokan fognak kinevetni, de első blikkre tetszik az ötletem :D:D:D:D:D:D.
(rajzot pedig később csatolok).
Második variációt alapul véve, minden úgy lenne, ahogy ott meg van rajzolva. A különbség, hogy a főzőlap mellett lenne egy 50cm-s pult rész, utána (egyben vele) egy 90cm-s konyhasziget- féle (aminek aljában csak 60cm széles lenne a fiók, hogy a végén maradjon 30cm-nyi hely odaülni). Kérdés, hogy hogy jutok el egyenes úton mégis a mosókonyhába? Hát úgy, hogy a főzőlap melletti 50cm-s pult lap, egy emelhető pult lap lesz, mint ahogy már boltokban és vendéglőkben is láthattam :) (Alatta persze nincs semmi, mert különben nem tudnék átmenni).
A Férj is támogatta az ötletet, szóval tényleg rajtam áll a dolog, hogy alkalmazom-e :)
A kitalálós munka oroszlán része talán meg van, de még számtalan dolgon rágódom, amihez jól jönne majd néhány ötlet.

fotó: google, alaprajz: saját CorelDrawban

Konyha I.

Végre, valami házzal és átalakítással is kapcsolatos bejegyzés is, mi? Még mindig csak tervek, és még egy ideig fogjátok a dillemáinkat olvasgatni. De milyen jó lesz majd utána visszanézni meg összehasonlítani, végül mi sült ki belőle. A másik, ami miatt rengeteg a variáció, hogy időt akarok hagyni magunknak. Nem 2 évre költözünk ide, hanem min 25-re. Nagyon jónak tartom, hogy úgy vágunk bele ilyen nagy projektbe, hogy 4 évet leéltünk egy lakásban ebből 2.5-t gyerekkel. Rengeteget változtak az igények, megláttuk mi nekünk a kényelmes, a szép, a PRAKTIKUS, és utóbbi főleg a gyerek miatt. Mert szeretem a dizájnosat, a színeket, az anyagokat, szeretek díszíteni stb, de olyan bútort/anyagot/felületet/kiegészítőt/stb  nem fogunk használni, ami miatt állandóan retteghetek, hogy életveszélyes (itt most a nagyon végletes dolgokról beszélek, mint üveg korlát, üvegfal, nagyon hegyes izék, díszítésnek páncélos katona a folyosóra kezébe egy nagy bárdal...) és nem akarok a gyerekek seggében lenni állandóan, hogy "ne nyúlj oda, ne futkossál, ne érj hozzá-és társai", mert néhány éven belül garantáltan megutálnak.
  A konyha az egyik legfontosabb helye a háznak-nekem. Sokat főzök (nem csak egyszerre, de gyakoriság szerint is), szinte minden hónapban van nálunk vendégeskedés, közös készítős dolgainkat is ott visszük véghez. A konyhám ezért legyen nagy amennyire lehet, rengeteg pakolóhellyel. Eddigi házainkba (amiket majdnem megvettünk),mindig megálmodtam a konyhát, de most kivártam a biztosat. Nagyjából volt elképzelésem.

Háztól, konyha nagyságtól függetlenül viszont már egy ideje vannak elveim vagy elképzeléseim, mit szeretnék, vagy mit nem szeretnék:
-alsó szekrények helyett, jó nagy fiókokat. Ezen belül valami fedőtartót külön, mert minden alkalommal agyvérzést kapok, hogy nem lehet normálisan bepakolni a fedőktől és hogy állandóan keresnem kell a fedőket. Egyébként is jó sok rakodó térre lesz szükségem, de mindezt úgy szeretném megoldani, hogy ne tűnjön zsúfoltnak és raktárnak a konyha.
-mosogató kerámia vagy gránit. Ezeket sokkal könnyebb tisztán tartani tapasztalataim szerint. Ezen kívül csakis egytálcás, nem kéttálcás, de nem is egy-tálcás és csöpögtetős. Az az illúzióm van, hogy így rögtön el is rakjuk azokat az edényeket, amelyeket nem mosogatógéppel mostunk el. És különben is kevesebb helyet foglal a pultból.
szemetes: min két féle a mosogató alatt az egyéb szemétnek, és a kaja maradékos-hámozós stb szemétnek, mert az megy a komposztba. A papírt elégetjük a kazánban, a műanyagot, üveget, fémet is külön gyűjtjük, úgyhogy lehet, hogy lesz 4 kicsi, max sűrűbben kell üríteni.
felső szekrények: semmiképp sem szeretnék nyitott polcokat, mert nagyon porosodik
hűtő: két szárnyú és nem fehér. Majd nemsokára írok egy bejegyzést, milyen lefagyaszhatós dolgokat szoktam gyártani (és sűrűn teszem a rohanós napokra gondolva), ezért kell a sok fagyasztó tér. Mindenképpen A+-s de már láttunk A++-sat is! Gondolkoztam azon, hogy egyszárnyú és egy fagyasztó szekrényke a kamrában vagy a külön kis házban, de nem jó. Nem fogok kijárni rá, ill minden alkalommal anyázok, hogy nem kéznél van rögtön a kaja.
száraz ételnek: most nagyon mély és magas kamra szekrényünk van, de alacsony termetemnek és ezáltal rövidebb kezeimnek köszönhetően nehezen nyúlok be a mélyére. Pár helyen láttam, többek között ikeában is a kamra fiókot, ugyanúgy mély, de oldalról látszódik a tartalma, ezáltal két oldalról szépen átlátható (és nem járok úgy, hogy megveszem a 6.csomag mazsolát mondjuk, mert az első öt elbújt). A mosókonyha-kamra helyiségben majd a polcon lesz helye a krumplinak, hagymának, liszt utánpótlásnak stb, a befőtteimet és lekvárjaimnak és egyéb befőzéseimnek szerintem meg a kisházban szorítok helyet (mert minden évben főzök be lekvárt, stb..)
főzőlap: csakis gázos, megutáltam az elektromost. A másik fontos dolog ezzel kapcsolatban (és ez meg is nehezíti a dolgokat elhelyezésileg), hogy úgy helyezkedjen el, ne legyen minden és mindenki a hátam megett, amikor főzök. Szóval ne úgy fal mellett, rá akarok látni a nappalira, a játszószobára, úgy a tár nagy részére, lehessen mellett mással nyugodtan beszélgetni, tudjak normálisan kommunikálni a gyerekeimmel miközben mondjuk leckét írnak vagy csak rajzolnak vagy akármit csinálnak,  miközben főzök.
mikró: semmiképp sem kell! helyette rászánok picit többet a sütőre, de az olyan lesz, amiben van melegítő funkció és nem mikrohullámal. Illetve marad a hagyományos,edénybe, gázon megmelegítés :) Attól függ mennyi időm van éppen :)

Nem utolsó szempont az a szabály, hogy milyen sorrendben helyezzük el a részleteket, funkciójukat tekintve. Mikor a lakber suliban tanultuk ezt a sorrendet, csak legyintettem magamban ( á ez hülyeség, úgy rakom ahogy akarom-tetszik-különben is. Persze rá fél évre amikor férjhez mentem és beköltöztünk az első kis lakásunkba és elkezdtem használni önálló konyhámat, rájöttem, mégiscsak hasznos a sorrend. Hála égnek kész konyhát kaptunk ill csak a színt és burkolatot kellett kiválasztani, járt konyha gépestül mindenestül a lakáshoz.


Szeretnék egy nagyobb pult felületet, valahol a központibb részen, ahol lehet körbe ülni is, nem enni, hanem amíg én ott tevékenykedek, lehessen ott más is. Ez lenne a klasszikus konyhasziget, de majd meglátom mi valósul meg belőle.
Addig is néhány konyhás kép, a több ezerből, amiket már akkor gyűjtöttem mikor még híre sem hamva sem volt a ház-projektnek.

fotók: google, mindenféle kulcsszavakat beírva

2011. július 12., kedd

Addig jár a korsó a kútra...

...nálunk nem fog eltörni, mert műanyagból van a cső, és különben is lent lesz egy aknában :)
Egy hete hétfőn történt meg a csoda, végre lett fúrt kutunk. Vegyes izgalommal vártam a napot:
1. ne essen, mivel pont az eső miatt hiúsult meg már előző hét pénteken
2. legyen víz, mivel 50-50% esélye volt sajnos azon a területen, hogy van-e
3. ha van is víz, ne 20 méternél vagy hasonló mélységben legyen az a víz, ami kell nekünk, mert rohadt sokat fogunk érte fizetni.
Kicsit nagyok az elvárásaim mi? :)
Végül 11.5 méternél lelte meg kútfúrónk a vizet,a kavicsos rétegben. De hogyan?
Először is reggel 8-este 9ig tartott a dolog. Na jó csak reggel fél 9től. Szegény emberek készen voltak a sok fizikai munkától, mert nagyon vastag volt az agyag réteg s öklömnyi kavicsokat kellett kihalászni, és ez baromira lelassította a folyamatot. Másodszor pedig én próbáltam Nimródot valahogy szórakoztatni, mert apjuk fát vágott. Hála égnek, hogy pont jó volt az idő, se nem hideg, se nem kánikula. Bicikliztünk, kutyákat és macskákat vizslattunk más házaknál, rohangáltunk, labdáztunk,zümiket (méhecskék, aktuális kedvenc) kerestünk, és pici köveket gyűjtöttünk. Néztük apát tátott szájjal, amint láncfűrésszel a kezében alkot. A következő szavak hangzottak el kicsi fiam szájából, mint "Azta" és "Nézd", és kis széken kellett ülnünk mindeközben :)
Volt azért néhány lihegős percem, mondjuk mikor már nem bírtam és megkértem apjukot, adja oda a szuperphonját neki, hadd játsszon kicsit (és üljön a seggén).
Kattintgattam néhányat, pici részletek, amelyek összeállva teszik csodálatossá a MI kertünket.

érik a szőlő, hajlik a vessző...


barack is lesz dögivel

zümi
hull a szilva a fáról... (szó szerint)

Almánk is lesz annyi, de arról nem fotóztam.
Aztán "jött" még egy nem várt izgalom, hogy hiába folyik a víz, bármikor elállhat. Folyatni kellett ezerrel, jó iszapos volt először, aztán szépen kitisztult...


Úgy tűnik lesz vizünk. Remélem két év múlva is dicsekedhetek a fúrt kúttal (tessék ide vizet  küldeni :D)

látjátok a tököt meg a borsót? szép nagy már :)
Egy kedvezmény az Otthon Édes (öko)Otthon olvasóinak. Aki rám hivatkozik kútfúrás rendelésénél, kedvezményt kap!(blog címe vagy Lilikné Bartos Fanni)
http://kutfuras.hupont.hu/
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni