2011. augusztus 14., vasárnap

A keleti part



Szó szerint a ház másik oldaláról van szó, ha a hálószobákat említem. Tipikus régi kockaházként anno úgy építkeztek, hogy volt két szobányi házuk, és hozzáépítettek később még ugyanannyit (kb), új tetővel mindennel.(megjegyzés: attól mert még kockaháznak hívják, némelyik inkább hosszúkás, ami sokkal jobb, ha újra be akarjuk osztani a teret). Az összes kockaház ilyen volt, amit pályafutásunk alatt láttunk, így a ház tengelyén végigfut a 38-as fő fal, amit biza kibontani nem lehet, csak új nyílást csinálni rá ha a régi nem jó. ÉS akkor a hülye kéményeket nem is mondtam, ami még az új nyílások helyének kiválasztását is megnehezíti.

Fentről lefelé haladva a fenti csíkozás a lépcső, ami a félig zárt teraszra vezet, amiből majd zárt lesz és abból pedig a megérkezős előszoba.  A bejárat most rögtön vele szemben van, ami vezet egy előszobának nevezett félszobára és onnan rögtön jobbra egy kétszárnyú ajtó a két nagy 20nm-es szobába. Minden alkalommal elmondom, mert eléggé viccesnek találom, mióta realizáltam magamban, hogy most csak a két szoba akkora, mint a mostani egész lakásunk, mégis ugyanannyiba került a lakásunk mint az egész ház most udvarral :D:D:D. Jó persze ezt összehasonlítani nem lehet teljesen, mivel ezt fel kell újítani, a lakás meg készre kész volt.
Fontos szempont volt- és többnyire ez is motivált minket egy-egy ház kiválasztásánál, hogy szóba jöhetne-e, hogy az intim szféra, tehát a fürdő bejárata és a hálószobák külön részben legyenek valamennyire, így tehát az teljességgel kizárt volt, hogy pl a nappaliból nyíljon hálószoba. Férj egyik építész tanára ezt a "gatyás" helynek hívta, ahol flangálhat az ember egy szál bugyiban pl úgy, hogy a vendégek-ha vannak- nem nézik tátott szájjal. Teljes mértékben adta magát, hogy ebből a két nagy szobából csináljunk több kicsit és egy játszószobát, és talán már azt is mondtam, hogy én a hálószobára a lehető legkisebb nm-t áldoznám csak (legalábbis a miénkre), mert oda aztán tényleg csak többnyire aludni járunk, se dolgozó rész, se tv-ző részt nem szeretnénk ott (külön).
Ja és egy ideig erőlködtem, hogy kialakítsak egy csak wc és kézmosó részt valahol a folyosón az előszobához közel, mert praktikusabb ha külön van, és rögtön lehet kezet mosni, amikor megérkezünk haza (ez a mániám- a kézmosás). De erről részletesebben majd a fürdőt boncolgató bejegyzésnél.


A változás pedig abban nyilvánul meg, hogy: A megérkezős előszobából rögtön nyitunk jobbra egy ajtó nyílást (abban még nem egyeztünk meg, hogy lesz-e ott külön ajtó), a szemben lévőt befalazzuk. Az új nyíláson keresztül érkezünk meg egy (khmm) hosszú folyosóra. Bal kézre a régi kétszárnyú ajtó helyén beépített szekrény, és tovább menve is még az egy darabon, mert a rengeteg cipőt és kabátot el kell rakni valahova és az egyéb dolgokat, mert pakoló helynek mindig kell lenni, többnek, mint perpill szükséges. Több cucc lesz. Főleg ha tényleg lesz majd 4 gyerekünk :D.
Jobb kézre tehát úgy alakulnak a szobák, hogy gyerekszoba1, játszószoba vagy dühöngő (ennek nem lesz ajtó meg fal), gyerekszoba2  végül a szülő-háló és a mi hálónk bejáratával szemben lesz a fürdő bejárata. Nekünk kicsit L alakú lesz a szoba, ebbe az L alakba csinálunk valami gardrób félét.
A konyha-étkező-nappali részbe pedig egy új nyíláson keresztül lehet átjutni, ami a beépített szekrény után van rögtön, a felülről első kémény mellett. Vagy két kémény között :D



Megnehezítette a dolgunkat, hogy a gyerekszobákat és dühöngőt a délibb oldalra akartam rakni, mert azért a gyerkőcök több időt töltenek ott, mint alvás. A folyosó így is lesz vagy 150 széles, ebből lejön majd 60cm-nyi beépített szekrény. A folyosó természetes megvilágítását illetően viszont még nem jutottunk dűlőre (nem mert már megint nem tudunk megegyezni elsőre, hanem technikailag vannak akadályok), főleg a fürdő és mi hálónk bejáratánál, mert ott eléggé kis sötét sarkocska alakult ki. Első ötletem az volt, hogy üvegtéglákat rakjunk a fürdő bejárata fölé is, meg a konyhába vezető ajtó fölé is, de a fő fal miatt nem lenne annyira egyszerű. Majd kitalálunk valamit.

És akkor itten van egy előtte-utána fotó is, hogy élőben is megmutassam, hogy alakult a dolog. Azóta már több a fal, mint mikor csináltam a fotót, de szemléltetés szempontjából nem zavaró.


Most már látványosan haladunk, kívül-belül, akár még augusztus végi költözés is lehet belőle :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni