2011. augusztus 17., szerda

Őszi ajtó koszorú

jó munkához idő kell-szoktam volt mondani, így már egy ideje azon agyalok milyen őszi hangulatot teremtek kicsi otthonunkba és lassan már a karácsony ill. az advent is terítéken van nálam.
A nyári ajtó koszorú elmaradt, mert húztam halasztottam, és már azt vettem észre, hogy júli vége van. Idén nyáron nem is biztos, hogy beköltözünk, akkor meg minek erőlködjek. Viszont őszre igen, és eddig fogalmam sincs, milyen ajtódíszt szeretnék. Ott van az a szép kötelem, abból akár őszi félét is tudnék csinálni. Amíg agyalok megmutogatom mik készültek tavaly ősszel nálunk.

 Ezt a száraz virág koszorút bent csodáltuk a nappali és előszoba közti ajtón.


Készítettem hozzá egy gyertya dekorációt is (itt a képen már használt, mert elfelejtettem újkorában lefotózni). A virágokat egyszerűen a gyertyára ragasztottam ragasztópisztollyal.

 Aztán a bejárati ajtóra készítettem ezt a gesztenye szívet. A játszóterezések alkalmával gyűjtöttük Nimróddal, mert annyi volt és gusztusos kis lapos félék is, és egyszerűen muszáj volt valamire felhasználni! Idén már elég nagy hozzá Nimród, hogy együtt készítsünk belőle a gesztenye állatkákat fogpiszkálóval, amit az oviban is szoktak :)
Karton papírból (jó erősből, amit csak sniccerrel lehet vágni) kivágtam egy szív alakot, és sorba ráragasztottam ragasztópisztollyal a gesztenyéket. Volt ám súlya!


De épp akkor cseréltem ragasztó pisztolynak ragasztó-rúd márkát. Hiba volt. Olyan szar rossz minőség, lesem ér a ragasztó és már megszáradt és semmit sem tart. Pár hétig harcoltam a gesztenyékkel minden koppanásra ott teremtem a ragasztópisztolyommal, hogy visszaragasszam. Egy idő után meguntam, és különben is már majdnem jött az advent, szóval a maradék két hétre fogtam a szívformámat, becsomagoltam egy szép szalvétába és megkapta még a szalma masnit is. 5 perc alatt végeztem vele :D


Gondolkozok azon, hogy ezt a gesztenyés dolgot valahogy megoldom idén, csak másképp. Vagy visszatérek a régi ragasztó rúd márkámhoz, vagy nem ragasztva rakom fel a gesztenyéket. Vagy egy másik szív formára ( a tavalyit kidobtam) rátekerem a kötelemet :D. Vagy a kettőt ötvözöm valahogy.
Most, hogy végre a bejárati ajtónk igaziból kívülről nyílik (így ősszel és télen a hidegből) lehet használni terméseket és "élő" alapanyagokat, nem rohadnak meg. Próbáltam keresni ötleteket, de őszi félére nekem tetszetőset még nem igazán találtam. Van még 15 napom!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni