2011. december 8., csütörtök

Aktuális állapotok V.

Tudósításom folytatódik a házból. Most úgy érzem kicsit lelassultunk, hiába beszéljük meg, hogy reggel jó korán kelünk és dolgozunk elalszunk. Igen, fél éve nyúzzuk a dolgot, és közben volt egy s más, elfáradtunk. De azt hiszem most kicsit fel tudtunk töltődni, hogy néhány napig normális időben feküdtünk le és nem keltünk fel reggel 6 óránál előbb, tehát a reggeli készülődés a tényleges mosakodás-felöltözés stb dolgokból állt, és nem álltam neki csipás szemmel festeni, férjuram pedig fúrni-faragni :)
Képekkel nagyon azt nem is tudom illusztrálni, hogy összeszedtünk MINDEN szemetet a házban, MINDENHOL  felporszívóztam, felmostam mint az őrült, így elmondhatom, hogy most már tényleg pormentes a házunk. Sőt, kihordtunk a teraszra mindent, amiből még gazdálkodunk, de még se legyenek gipszes zsákok és fa deszkák minden sarokban.
Nagy lendületet ad az is, hogy a hétvégén a konyhánk teljes pompájában fog készen állni, mert pénz jött a házhoz és megvehetjük a maradékot is. Sőt magamhoz képest 2 hét "késéssel" végre lesz karácsonyfánk és feldíszítjük a lakást, mert ...

Na akkor jöjjön néhány kép, hogy mi történt a beköltözés óta.

A nappalink. Amit áthozunk könyvet be is pakoltunk, de a felét pakolhatjuk ki, mert egy hatalmas (szó szerint) tervünk van a hétvégere a könyvespolcokat illetően ;)


A faliszekrény. Előzmények itt és itt. Ajtó is lefestve talán ma be is rakjuk, de nincs polcom még bele, peedig akkor be is pakolhatnék :) Ja és fogantyú is kell! (már megrendelve!)
Alatta a csodálatos komód, amely lelakkozva várja szintén, hogy belepakoljak :).(komód mellett a szuper sütőm)


Konyhai gyűjteményünk következő ékköve, ez a szintén gazdagon kifaragott komód, amelyből konyhasziget lesz. De nem is akárhogyan, mert a sima festék leszedés-csiszolás-festés trión felül újabb hatalmas terveket szántunk neki. Egy kis komód hack! Az ajtó pedig a faliszekrényé, természetesen.


A roppant (egyelőre nagyon) ronda mosókonyhám, amelyben egy kis mosogatás is rögtönzök konyha híjján. A padlón már lent van a fehér linoleum, egy részét én raktam le ;) Na itt még sok a munka, de ezt a legvégére hagyom. A kép szélén belóg a csúnyácska fűtés cső, az nem rozsda, hanem szigetelés volt rajta amit még le kell pucolni ÉS lefesteni utána a csövet, mert anno itt padlás feljáró, pince lejáró kis lyuk volt, ahova kívülről lehetett bemenni. Most kamra lesz és mosókonyha, a fel-lejárók megvannak persze és a gázórát (ami nincs a képen) majd becsomagoljuk egy csinos kis szekrénykébe hogy ne rontsa az összképet.


Perpillanat ez a házunk kis szigete ahova gyorsan befutok ha elegem vana  felfordulásból: a játszószoba. Nézzétek felraktuk a függönyt is, amit Nimróddal készítettünk :) Szuper lett nem? És hála a csapatmunkának (férjem telefonba diktálta anno a méreteket) PONT akkora a szélessége mint az ablak beugrás. Ez a helyiség sincs kész, vannak még tervek, az ám :)


A másik gyerek szoba is kitakarítva és férjecském lerakta a padlót. A tálalóm teteje várja, hogy este lefessem őt is. Ebben a  szobában semmit sem csináltunk, se glettelést, se falkaparást. Majd.


Van már polc a mosdó pultunk alatt, férjem pikkpakk felszerelte, egyelőre ilyen állapotban. Szebb lesz a kép, ha megcsináltuk a dolgokat rajta, amiket elterveztünk, és pl a pulton ott lesznek a mosdók, meg tükör, stb :) A wc papír csomag a kis szekrénykének van neki támasztva amit szintén vaterán lőttem fillérekért, és megy a falra majd a kis csecsebecséknek. Eredetileg méreg zöld színe volt és tükrös az ajtaja, de a tükör helyett más leszen.


Az előszobát talán nem is mutattam még, ez itt régen egy félig beüvegezett kis előterasz volt, ezt apósom és férjem kívül-belül leburkolta, közte szigetelés stb és így nyertünk +4nm-t. Ez sincs még kész, hajjaj, se festés, se díszlécezés, semmi nincs itt. Csak a kész kőpadló.A mi most nagyon koszos. Még a régi bejárati ajtó helye is látszik :) Egyébként itt az utolsó pillanatban hatalmas változást eszközöltünk, mert ha visszanézitek a terveket, ott azt mondtam, hogy most úgy nézve, ahogy a képen látszik, a bej.ajtótóól balra lett volna egy új nyílás a folyosóra, ahonnan jobbra a hálószobák és játszószoba és balra (a  játszó szobával szembeni nyíláson át) a konyha-étkező-nappaliba jutottunk volna.


Végül egy kis előzetes a hátsó ajtóról amely a teraszra és a kertbe vezet. Itt is lesz mit mesélni, mert amit láttok, az már a mi kezünk munkája-félkészen.


1 megjegyzés:

  1. Egyre szebb lesz Fanka, meglátod milyen jó lesz ezeket a bejegyzéseket visszanézni, mikor már minden a helyén, és teljes tisztaság honol a házban. Bár, ahogy Téged ismerlek, itt mindig lesz fúrás-faragás ;) Úgy a jó!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kedves Látogató!
Köszönöm, hogy megtiszteltél bizalmaddal és látogatásoddal. Remélem, nagyon jól érzed majd magad nálam, és sok új ötletet tudok neked adni. Ahhoz, hogy hosszútávon működhessen a blog és sokáig tudjak az olvasóknak örömet okozni (és én is sokáig örömöm lelhessem az alkotásban), arra kérlek Téged, hogy a blogban megjelent tartalmakat ne másold, hanem a link megjelenítésével jelöld meg a forrást, mert rengeteg munkám van a kitalálástól a megvalósításon át egészen addig, hogy ide (igényesen) felkerülhessen bármi. Köszönöm megértésedet! ;-)
Szeretettel várlak vissza :-)
Fanni